Népdaléneklési verseny a körösfői ifjúsági találkozón
Vissza

Népdaléneklési verseny a körösfői ifjúsági találkozón

Rekord számú résztvevőt jegyeztek a Körösfő község önkormányzata és a Kós Károly Kulturális Egyesület által szombat délelőtt szervezett népdaléneklési vetélkedőn: több mint ötven gyermek fújta teli tüdővel, jókedvűen a szebbnél szebb népdalokat a XXVIII. Riszeg-tetői Ifjúsági Majálison. Az utóbbi évektől eltérően szikrázó napsütés fogadta a gyermekeket a népdalvetélkedő új helyszínén, a falu végén található volt malomban, amelyet pár évvel ezelőtt felújítottak, ifjúsági házat alakítva ki benne.

– A gyerekek láttán örömünnep lesz a mai nap. Örvendjünk, amikor együtt vagyunk, hagyjuk otthon a gondjainkat. Isten lehetőséget ad nekünk, hogy együtt legyünk – mondta rövid áhítatában Károly Károly református lelkipásztor.

A népdalvetélkedő után újra kiosztották a Fekete Ká­roly-emlékdíjat. Fekete Károly körösfői tanító volt az, aki a 20. század közepén elindította a Riszeg-tetői népdaléneklési vetélkedőt. Két lánya 2016-ban döntött úgy, hogy édesapjuk emlékére díjat osztanak ki a népdaléneklési verseny kísérőrendezvényeként. A díjat most Buzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere, Fekete Károly egyik lánya nyújtotta át Márton Ilonának és Ferencnek, a helyi nyugalmazott pedagógusházaspárnak. Azt kívánta, hogy a jelenlevők sokáig legyenek hasznára Kalotaszegnek, ahogy azt egykor édesapja is tette. Márton Ferenc a díj átvétele után kifejtette: a Riszeg-tetői ifjúsági találkozó célja nem csak a szórakozás, hanem a népdalok, népi hagyományok átörökítése is.

– A népdaléneklési vetélkedő igazi díja a taps, és az, hogy jövőre visszavárunk benneteket – nyilatkozta Mann Gabriella zenetanár, a népdaléneklési verseny zsürijének elnöke, aki Bedő Ágnes karnaggyal együtt hallgatta meg a gyerekeket.

A népdalvetélkedőt idén is egyéni és csoportos kategóriában rendezték meg. Az óvodások és elemisták csoportos versenyében első helyezést értek el a Péntek-lányok, második díjat kapott a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola csapata, harmadikok lettek a körösfői óvodások és a körösfői Kós Károly Általános Iskola elemistái. Az 5-8. osztályosok közül első díjban részesült a két lányból álló Körösfői pacsirták csapata, második lett a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola három tanulójából álló csapat, harmadik díjban részesült a bánffyhunyadi  iskola 5., illetve 6-7. osztályos csoportja.

Mivel nagyon sok óvodás és elemista jelentkező volt, ezért egyéni versenyben a zsüri három külön kategóriát hozott létre. Az óvodások, előkészítő, első és második osztályos versenyzők egy kategóriát alkottak, a 3-4. osztályosok pedig egy másikat. Az 5-8. osztályos tanulók viszonylag kevesebben voltak, mint az előző években, ők alkották a harmadik kategóriát.

A legkisebbek közül első díjat kapott Vincze-Jancsi Orsolya (kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola, 2. osztály), második lett Csüdöm Réka (kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola, 2. osztály) és Nemes Natali (gyalui általános iskola 1. osztály); harmadik díjban részesült Mihály Kriszta és Szőke-Okos-Rigó Csenge (Ady Endre Általános Iskola 1., illetve előkészítő osztályos tanuló). A 3-4. osztályosok kategóriájában első díjat kapott Kolcsár Boróka (Ady Endre Általános Iskola 3. osztály), második díjban részesült Kozma Hajnalka (bánffyhunyadi általános iskola 4. osztály) és Varga Andrea (zsoboki általános iskola 3. osztály), harmadik lett Ruzsa Ádám (bánffyhunyadi általános iskola 3. osztály).

Az 5-8. osztályosok  korcsoportjában első díjat kapott Pripon Dávid-Olivér (Ady Endre Általános Iskola 5. osztály), második lett Ghereben Márk (zsoboki általános iskola 8. osztály), harmadik díjas lett Szőcs Barbara (körösfői Kós Károly Általános Iskola 7. osztály).  

A sportvetélkedők során a jelenlevőknek tojásfutást, zsákban futást, páros lábbal való futást, elefántlábakon való futást, illetve kötélhúzást szerveztek.

Fotó: Facebook


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Betano I. liga, 1. forduló: További ...
Rajtolt a magyar NB I.
Olvasnivaló - Megújították ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ