Nemzetközi Man Booker-díj – Ámosz Oz is az esélyesek között

Nemzetközi Man Booker-díj – Ámosz Oz is az esélyesek között
Kihirdették a Nemzetközi Man Booker-díj hosszúlistáját, idén tizenhárom jelölt közül kerül ki a győztes. A jelöltek között három női és tíz férfi szerző van, a jelölt könyvek összesen tizenegy különböző nyelven íródtak. A legtöbb szerző európai, de van két izraeli, egy kínai és egy argentin jelölt is.

A zsűri elnöke idén Nick Barley, az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál igazgatója, aki szerint 2016 kivételesen erős év volt az angolra fordított fikció szempontjából. A rövidlistát április 20-án, a győztest június 14-én jelentik be.

A brit irodalmi elismerést a fikciós irodalom területén alkotó, élő személyek kaphatják meg, függetlenül állampolgárságuktól, nemzetiségüktől. A Nemzetközi Man Booker-díjat (Man Booker International Prize) egy-egy angolra lefordított és Nagy-Britanniában megjelentetett könyv alapján ítélik oda, a célja pedig az, hogy bátorítsa a színvonalas idegen nyelvű művek lefordítását és kiadását. A győztes könyv 50 ezer fontos díjazásban részesül, amelyet egyenlő arányban osztanak szét az író és a fordító között. A szűkített listára felkerült szerzők és fordítóik fejenként ezer fontot kapnak, így az elismerés összdíjazása évente eléri a 62 ezer fontot.   

A jelöltek listája:

Mathias Énard: Compass
Wioletta Greg: Swallowing Mercury
David Grossman: Egy ló besétál a bárba
Stefan Hertmans: Háború és terpentin
Roy Jacobsen: The Unseen
Ismail Kadere: The Traitor’s Niche 
Jón Kalman Stefánsson: Fish Have No Feet
Yan Lianke: The Explosion Chronicles
Alain Mabanckou: Black Moses
Clemens Meyer: Bricks and Mortar
Dorthe Nors: Tükör, index, kuplung
Ámosz Oz: Júdás
Samanta Schweblin: Fever Dream