Nekem a tordai strand a Riviéra
Vissza

Nekem a tordai strand a Riviéra

Nem az eforiai plázs, és nem a spliti bícs, de még csak a Balaton se… Torda. Sósan, enyhén málladozó peremű medencéjével és nosztalgiabagázsával, a fürdőhelyet övező ligettel és sómezővel, hol dagonyázni lehet napszám – és főleg ingyen – az évek óta hanyagolt reumatikus ízületnek. Nem nagy kunszt, ha valaki azzal dicsekszik, hogy szülővárosában nyaral, de (a „helyzetre való tekintet”-től elvonatkoztatva) van ennek a helyhezkötöttségnek jó pár indoka-erénye: olcsó és környezetkímélő, miközben időtakarékos, ráadásul a léleknek is jót tesz, ha néhanap hosszabban elgravitálgat a gyökerek (bölcsők, kiságyak, járókák…) körül. Lokálpatriotizmusból vizsgázunk idén nyáron – lehetne ez a hazai turizmus jelszava, amennyiben ezen egyáltalán elgondolkoztak minisztériumi szinten. Ha mégsem, reménykedjünk, és okkal, hogy a régiók, kistérségek, sőt a helyi ágazati érdekeltségek felturbózzák maradék fantáziájukat, lázas homlokukból majd kipattan a sziporka, miközben tarkójukra dermed a csődcsók.

Ejtőzünk a szombati alkonyatban, a bejáratnál diszkrét zene, a népek nyugágyakon bazinszélen, napernyős asztaloknál; aránylag gyakori magyar szó. Beevezek a nagymedence közepe felé: ott, ahol egykor ugrótorony magaslott, most a trambulin csonkja; lehet azért onnan is csobbanni: kevésbé látványos akrobatika, de a sós lé ugyanúgy csíp, ha szembefröccsen, mint gyerekkoromban. Miccsnek valót ránt elő a kötényes-kesztyűs, maszkját nyakékként viselő néni: csak nekünk itt frissiben, a csapolt sör meg – hőfokban és vizezettségben – hozza a mindenkori átlagot. És semmi harsánykodás, meg túldinamizált fiatalos hangulat. Szinte már kulturált környezet, de lehet, hogy az emlékek teszik…

Meg a só, mely csípi a lehorzsolt lábszárat, az elvakart szúnyogcsípést, feszíti a naptól elszokott bőrt. Ettől lesz íze a hétvégnek, gondolom a Feleknek futamodva úgy tíz óra felé, mintegy belépő a nyaralásra. Bérlet, az nincs, mert nem lehet egy egész hónapot kibérelni szezonálisan, vagyis hát ritka esély az ilyen. Nyomaszt is alaposan; hány tordai turné fér majd bele az augusztusba, amit úgy egyben „kivettem”? S ha tucatnyi alkalom, vajon rakódnak egymásra az élmények, mint a só rétegződése, vagy a köztes idő majd lekoptatja a benyomásoknak mázát?...

A várost a rómaiaktól számított „sómívelés” óta szerencsés helynek tekintették, országgyűlni valónak, de stratégiai fontosságát 1944 őszéig megőrizte. A tordai csatának azóta szakirodalma és emlékezettörténete van. Tordát a tatár s a labanc után a szovjet–orosz, majd a cementpor lepte el. Két évtizede, hogy ez utóbbitól részben felszabadult, de az üveg- és porcelángyártásától is egyben. Volt idő, hogy hátrányos helyzetű vidékké akarták avatni, hátha adómentesség, s ezzel befektetés-áradat érkezne, akár a hirtelen dombok mögül felbukkant felszabadító hadak.

Ebből ugyan semmi sem lett, s a város megrekedt egy provinciális átszállóállomás ájerében: már Petőfi is sejthetett valamit ebből, midőn egyetlen éjszakát töltött itt Fehéregyháza felé igyekeztében. A sóbánya újrafelfedezése, mint maradék mentőöv huppant a tordai állóvíz tükrén: fodrozatából a felszínnek profitgyanús helyi turisztikai rügyfakadásra futotta, ami ugyan kevés a fejedelmi palotával rendelkező, vallásszabadságos renoméját hangoztató, jellegzetes pecsenyéjét receptekből előidéző Tordának. Arra viszont elegendő, hogy a lejtőn való további csúszást némileg fékezze.

Időt fékeztem én is a szombati délutánban, lelassult köröttem és bennem a dinamika, és a biztonságérzet, hogy nem kell taposni a vizet, mert fenntart a sóoldat, s miközben lebegek, fel is old kicsit.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ismertette a MÚRE riportpályázata ...
Plazmaadással segítheted a ...
Drágul a reptéri parkolás Kolozsváron

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ