Negyvenöt év után láthatók Maria Ciupe textilmunkái

Negyvenöt év után láthatók Maria Ciupe textilmunkái
Textilkiállítással folytatódik a kolozsvári Quadro Galériának az a sorozata, amelynek keretében perifériára szorult életműveket mutatnak be az iparművészet és alkalmazott művészetek területéről. Csütörtök este Maria Ciupe – Az 1960-as, 1970-es évek textilművészete címmel nyílt tárlat, a kiállítás létrejöttéről, illetve a művész pályájáról Székely Sebestyén György művészettörténész, a galéria igazgatója, és Maria Ciupe lánya, Aurelia Ciupe beszélt.

Székely Sebestyén György kifejtette: régóta tartja a kapcsolatot Aurelia Ciupeval, Maria és Aurel Ciupe lányával, ennek eredményeképpen Aurel Ciupe munkái már láthatók voltak a Quadro Galériában. Az a terv viszont, hogy Maria Ciupe munkáiból is tárlatot szervezzen, csak egy éve merült fel.

– Akkor jöttem rá, milyen fontos és értékes művészeti örökség ez, amikor Ciupe asszony elővette édesanyja, Maria Ciupe textilmunkáit. Csak akkor fogalmazódott meg bennem, hogy Maria Ciupe sokáig mellőzött textilmunkáival is kéne kezdeni valamit – vallotta be a galéria igazgatója.

A művészettörténész elmondta, Maria Ciupe 1964 körül, 56 évesen, karrierje előrehaladott stádiumában kezdett el textíliával foglalkozni, 10 év alatt összesen 19 alkotást készített.

– Az utolsó Maria Ciupe-textilkiállítás 1973-ban volt, akkor láthatták a műveket utoljára együtt. Igaz, akkor több alkotás volt kiállítva, mint itt most, de ennek egyik oka, hogy az elmúlt 45 év alatt számos munkának nyoma veszett –magyarázta a művészettörténész.

– Dinamikus, életteli, az újra fogékony ember volt, aki mindig olyan dolgoknak fogott neki, amelyeket azelőtt soha nem próbált ki – jellemezte édesanyját a megnyitón Aurelia Ciupe, kiemelve: Maria Ciupe oktató és ugyanakkor sokoldalú művész is volt egyszerre.

– A tanítást nagy odaadással végezte, szerintem ez volt a kedvenc tevékenysége. Közel állt a tanítványaihoz, ismerte problémáikat, és segítette őket művészeti pályájuk során, támogatta ötleteiket – jegyezte meg Aurelia Ciupe, hozzátéve: a művészet szinte háttérbe szorult a tanítás mellett, hiszen csak a szünidőkben volt ideje alkotni.

A Maria Ciupe – Az 1960-as, 1970-es évek textilművészete című tárlat március 17-ig, hétfőtől szombatig 10 és 18 óra között látogatható a Quadro Galériában (Samuil Micu utca 7. szám).

(Borítókép: Székely Sebestyén György és Aurelia Ciupe nyitották meg a kiállítást. Fotók: Horváth László)