A hírek, beszámolók szemlézése alapján helytállónak tűnik néhány következtetés: a március 15-i eseménysorozatban a negyvenedik évforduló alkalmával, mint ahogyan a korábbi években is, oroszlánrészt vállalt a kolozsvári egyetem diákság, az ünnepi beszédeket, szónoklatokat pedig általában a jogi fakultás diákjai írták és tartották. A város közössége is szép számban jelen volt a felvonuláson, a kültéri beszédeken, majd hatalmas tömeg gyűlt össze este a Vigadóban (a mai Néprajzi Múzeum épületében) tartott ünnepségen és a színházban is. Akárcsak a korábbi években, a református és az unitárius kollégiumok diáksága, az Iparos Egylet és a Kereskedelmi Akadémia a hivatalos programsorozat mellett ezúttal is megszervezte saját kis „házi” ünnepélyét, amelyekre az újságírók szerint „szép közönség” gyűlt be.
A diákság az „egyetem”, a BBTE mai főépülete előtti téren gyülekezett, az itt elhangzott beszédeket követően vonultak a hallgatók a többi összesereglett résztvevővel együtt a Főtérre, ahol pódiumot állítottak fel, ezen léptek fel az ünnepi műsor szereplői. A műsor a Házsongárdban folytatódott, majd innen visszavonult az ünneplő tömeg az egyetem előtti térre, ahol a diákok elhelyezték lobogóikat az épület mellett. A dalokból, szavalatokból, szónoklatokból felépülő ünnepi műsorban többek között elhangzott a Rákóczi-induló, a Szózat, a Himnusz, a Talpra, magyar!, a Kossuth-nóta. Kiderül az is, hogy Salamon János és zenekara a március 15-i ünneplések sorozatának kezdetétől, 15 év óta közreműködik a rendezvényeken. A köztéri szavalatok, szónoklatok előadói, a Vigadóban fellépő művészek a leírások szerint többnyire díszmagyarban jelentek meg.
A Kolozsvár említést tesz arról, hogy a március 15-i ünnepségek szervezéséért felelős állandó bizottság – a tudósítás közlése előtt – 15 évvel, 1873-ban alakult meg, tehát jócskán a társállami kiegyezés után. Az 1856–1873 között kiadott Kolozsvári Közlöny 1864. március 17-i, 32. lapszámát, az 1864. március 17-i 33. lapszámát, illetve az 1865. március 14-i, 31. lapszámát, az 1865. március 16-i 32. lapszámát sikerült átlapoznunk, és semmilyen híradást nem találtunk március 15-i ünneplésről.
Kolozsvár II. (1888). 62. Csütörtök, márczius 15.
Az ifjúság ünnepélye
Kegyelettel, s igazi hazafiúi lelkesedéssel ünnepli meg minden évben egyetemünk hazafias ifjúsága s vele a város polgársága márczius 15-nek napját. E hazafias ünnepély az idén megtartatott, s mint máskor, úgy ma is egyszerűségében impozáns, őszinteségében lelkesítő volt.
Gyülekezés az egyetem előtt
Délelőtt 10 órakor az egyetem épülete előtt gyülekezett össze az ifjúság, s vele a lelkesülő polgárság egy része, míg az ünneplő közönség zöme már ekkor a főtéren felállított, lengő nemzeti színű lobogókkal díszített emelvény körül csoportosult. Az ünnepély az üdvözlő sürgönyök felolvasásával kezdődött.
Ifjúságunk üdvözletet küldött Kossuth Lajosnak, Teleki Sándornak s a budapesti egyetem ifjúságának. Kossuth neve felhangzásánál kitört az éljenzés. A tömeg sok száz főre szaporodott ekkorra. Most elől lobogókkal, és Salamon János zenekarával az ünnepélyt rendező bizottság az egyetemi ifjúság élén, a Rákóczi-induló hangjai mellett megindult a menet a főtérre, ahol a tulajdonképpeni ünnepély kezdődött.”
A főtéren
A főtéri tribune körül ott volt az ünnepélyeket rendező állandó bizottság nagyrésze, élén Deáky Albert elnökkel. A bizottság tagjainak mellére 48-as kokárdák voltak tűzve, az egyetemi ifjak nemzeti színű jelvényekkel, gyopáros kokárdákkal ékeskedtek.
A „Szózat” eléneklése után Inczédy Samu b[á]r[ó]. joghallgató lépett díszmagyarba öltözve az emelvényre, s igazi ifjúi hévvel, meleg lelkesedéssel szavalta el a „Talpra magyart.” Rivalgó éljenzés kísérte. A szavalat után az ezen alkalomra megalakult, egyetemi polgárokból álló dalárda reá kezdte a
„Hymnust” s a nagy ünneplő közönséggel együtt énekelte el hazafias buzgósággal. A szószékre most Incze Béla lépett fel, díszmagyarban, s megtartotta alkalmi beszédét [ebből a lap hosszas részleteket közölt]. Hogy milyen igazi áhítattal vett részt a nagy néptömeg az ünnepélyen, annak bizonysága volt az is, hogy a szónoklat folyamán, kivéve a mindegyre felhangzó éljenzéseket és helyesléseket, a legnagyobb csendben viselte magát a közönség, mintha nem a szabad ég alatt, hanem teremben lett volna. A szónok Kossuth Lajos éltetésével fejezte be a beszédet. Az éljent lelkesen visszahangozta a közönség. Salamon zenekara a Kossuth nótát kezdte játszani, s az egész közönség a temető felé indult, folyton éljenezve Kossuth Lajost, a hazát, a szabadságot.
A temetőben
A Nagy Péter [püspök] síremléke alatt emelvény volt felállítva, amely köré csoportosult az ünneplő polgárság. Mikor a márczius 15-i bizottság tagjai 48-as kokárdáikkal az emelvényhez érkeztek, a közönség lelkesen megéljenezte őket. A tribunere egy fiatalember, Bene István joghallgató lépett fel. Csengő erős hangon, magvas nyelvezettel írott beszédet tartott. A közönség meg-megújuló tetszéssel fogadta a szónoklatot.
Az ünnepély befejezése
Ismét a főtérre vonult az ifjúság, s itt egy hazafias dal eléneklése után Greskovich Imre, aki több éve már, hogy márcizusi ünnepélyeken lelkesítő szavalatokat tart, az 1865. Kossuth albumban Kossuth Lajoshoz írt egyik költeményt szavalta. A refrainjét az egész ünneplő közönség egy szívvel-lélekkel ismételte. Az ünnepély most véget ért, az ifjúság nagy néptömeg kíséretében az egyetem elé vonult, a nemzeti lobogókat az egyetem épülete elé helyezte el. […] A legcsekélyebb rendbontás sem történt, és mosolygó, napsugaras idő kedvezett az ünnepélynek.
A református főtanoda ünnepélye
Az evangélikus református kollégium ifjúsága idén is hazafiasan megünnepelte a márczius 15-ét. Reggel 9 órakor a kollégium nagytermében gyűlt össze az ifjúság, tanárai vezetése alatt. Herepei Gergely gyönyörű alkalmi imája után Mezei Andor szavalta el Indali Gyula „Márczius 15-e” című költeményét. Szabó Károly VIII. osztályos tanuló rövid alkalmi felolvasást tartott. Ezután Mezei Géza VIII. osztályos szavalta el Endrőditől a „Dal az ingadozásról” című költeményt, s a lelkes ünnepség a kollégiumi énekkar indulójával végződött. A szépszámú közönség soraiban ott láttuk Szász Domokos református püspököt, Hegedüs István egyetemi tanárt. Megjelentek emlékeiknek áldozni Bányai György községi bíró, Kelemen Márton, Csiszár József szolgabíró és Szabó József is, akik éppen ezelőtt 40 évvel, 1848. márczius 15-én hagyták el a kollégiumot, hogy a szabadságért vívó hadnak ajánlják fel ifjú életüket.
Az unitárius főtanoda ünnepélye
Délelőtt 11 órakor tartották meg a szokásos ünnepélyt, szépszámú közönség részvétele mellett. A dalkör énekével kezdődött, mely után Nagy Sándor theológiai hallgató tartott imát. Az Apolló kör Oberti [Bárdos János] karnagy vezetése mellett hazafias dalt adott elő, majd Lőrinczi Dávid ügyes szónoki beszéde következett. Gálffi D. szavalata és az Apolló kör összevágó éneke egészítették ki a sikerült ünnepélyt, mely déli 12 óra után ért véget.
A kereskedelmi akadémia ünnepélye
Délelőtt 8 órakor tartotta meg márczius 15-i szokásos ünnepét a kereskedelmi akadémia, Nagy Károly tanár vezetése mellett. Az ünnepélyt a „Hymnus” nyitotta meg, előadva az Oberti J[ános] vezetése alatt álló, intézeti énekkar által. Ezután a „Talpra magyar”-t szavalta Ambrus Miklós, III. éves növendék, mire „Szent az érzet” című dalt adott elő az énekkar. Most alkalmi szónoklatot tartott Horváth István III. éves növendék, s ezután a „Márczius Idusa” című ismert költeményt szavalta Imreh Vilmos III. éves növendék. E szavalat után a „Háromszínű zászló lobog” című dalt énekelte az énekkar. Záradékul az akadémia derék igazgatója, Kiss Sándor tartott hatásos buzdító beszédet az ifjúsághoz, mely lelkesülten megéljenezte. Az ünnepélyen jelen volt a tanári kar és szép közönség.
Kolozsvár, II.(1888). 63. Péntek, márczius 16.
Márczius 15-ről tudósítás
Nemzeti ünnepély a Vigadóban, színházi előadás, lakoma az Újvilág termében
15 esztendeje, Kolozsvárt megalakult az állandó bizottság, mely minden márczius 15-én nemzeti ünnepélyt rendez a Vigadó termében. Ez ünnepélyek programja kizárólag magyar alkalmi emlékbeszéd, hazafias szavalat és karének, magyar nóta, magyar zeneszerzeményekből áll. Salamon János népzenetársulata és a helybeli dalegyletek 15 év óta működnek állandóan közre az ünnepélyeken.
Zsúfolt terem, lelkes hangulat, viharos taps és éljenzés, ezekhez már szokva vagyunk a márczius 15-i ünnepélyeken. Minderről azon benyomással távozunk, hogy ez sikerült a legjobban. A tegnapi ünnepély is ilyen benyomást keltett. A Vigadó terme a zsúfolásig megtelt, közte sok hölgy, a hatóságok képviselői (br. Jósika főispán levélben menté ki magát, hogy ez alkalommal nem jelenhetik meg) és nagyszámú, lelkes fiatalság.
A terem érdekes, mozgalmas képet nyújtott, az ünnepély jellegének megfelelő ízléses díszítés most sem hiányzott. Az emelvény fölött Kossuth képe volt, füzérrel körítve. A közreműködők nagy része magyar díszben jelent meg.
A rendezvény programja:
– A Bánk bán nyitánya, Salamon János népzenei társulatának előadásában.
– Huber K[ároly] szerzeményét, a Honvédek csatadalát a Kolozsvári Dalkör énekelte. Az EMKE titkára, Sándor József hiteles, hazafias szónoklattal olvasta fel beszédét.
– Ditrói Mórné művésznő „A nemzet dalnokához” költeményt szavalta Ditrói Mórtól. – Színházunk igazgatójának, mint versírónak ez volt talán első bemutatója, és igen jól sikerült.
– Ezt követően Bideskuthy Ella kisasszony ült zongorához, és Salamonék kísérete mellett népdalokat játszott.
– Malonyay Dezső úr [író, művészettörténész] magyar gálában, kardosan lépett az emelvényre, és sok bensőséggel, lelkesen és lelkesítve szavalta el Váradi Antalnak [bölcsész, drámaíró, a Kisfaludy Társaság tagja] „Háború elől” című költeményét.
– Réthi Laura kisasszony népdalokat énekelt, majd a Kossuth nótát is. Szűnni nem akaró újráztatásra előadta még a Klapka-indulót, majd egy magyar dalmű-áriát.
– Fáy Szeréna kisasszony szavalata következett; akárcsak Réthi Laura, [ő is] pompás magyar díszt viselt. Tóth Kálmánnak az „Előre!” című költeményét szavalta, úgyszólván szakadatlan tetszészaj közt.
– A polgári dalegylet éneklését követően Salamon Józsefék játszottak magyar dalokat, a Rákóczi-indulót.
Este a színházban a „Bem apót” adták, nagyszámú közönség nézte az előadást.
Az iparos ifjak önképző és betegsegélyező egylete tegnap (március 15-én) este is hazafias ünnepélyt tartott. A csinosan feldíszített terem egész tele volt közönséggel. Az egylet dalszakosztálya elénekelte a „Hymnust”, majd dr. Ferencz Zoltán egyleti elnök rövid, de gyújtó hatású beszédet tartott. Szavalat következett, majd Hantz Mihály, az egylet titkára emlékszónoklatot tartott. A férfi dalkör elénekelte Huber Károlynak a Riadóját. Csukay Sándor sok melegséggel szavalta el Zatler Lászlónak, az egylet lelkes alelnökének alkalmi költeményét. […] Az iparos ifjúság is üdvözlő sürgönyt küldött Turinba Kossuthnak.
Kilenc órakor kezdődött a lakoma az Újvilág termében. A terem egész hosszában, patkó-alakban felállított asztaloknál csakhamar legtöbb hely el volt foglalva. A közönség majdnem kizárólag férfiakból áll. Ott volt Bölöny József intendáns, Ditrói Mór színházi igazgató, az állandó bizottság tagjai. Az egyetemi ifjúság nagy számmal vett részt a lakomán. Az emelkedett hangulatú, vidám társaság késő éjjelig maradt együtt. A jókedv igazi lelkesedéssé fokozódott, midőn vacsora után, Deáky Albert bizottsági elnök felkérésére Bölöny József kézbe vette a hegedűt, a zenészek élére állott, s szebbnél szebb magyar nótákkal gyönyörködtette a társaságot. […] Ez csak két óra tájban kezdett oszlani.
Kolozsvári Közlöny I. (1882.) 3. sz., Szerda, márczius 15.
A Vigadóban a díszelőadásnak 1888-ra már hagyománya volt: 1882-ben a Kolozsvári Közlöny I. (1882) 3. lapszámában a Helyi Hírek rovatban írja: A márczius 15-nek emlékére ünnepet rendező bizottság a Vigadó nagy termében az évenként szokásos felolvasással, szavalatokkal összekötött díszelőadást megtartja. Mint értesülünk, Örley [Flóra] énekel magyar népdalokat, Deáki Albert ügyvéd, az ünnepélyt rendező bizottság buzgó elnöke olvas fel, Szacsvay úr [Szacsvay Imre színművész] szavalja Eötvöstől [Eötvös József] a „Zászlótartót”, a polgári dalegylet énekel karban, és Ferenczi József úr néhány dalt. Sokkal melegebben őrzi a nagy napok emlékét Kolozsvár közössége, sehogy helyén valónak ne látnánk buzdítani, hogy a holnapi ünnepélyre minél nagyobb számmal jelenjék meg.
1882-ben az Ellenzék III.(1882). 62. számában azt írta: Magyarország évenként fokozódó lelkesedéssel üli meg 1848. márczius 15-ének emlékét, mely szabadságharcunk szülő napja volt. Tehát a magyar nemzet félreismerhetetlenül manifestálja, hogy élni akar. Szabadon, függetlenül. […]
A Vigadó nagy terme a fulladásig volt megtelve közönséggel, a földszinten, a karzatokon és ablakokban egy lelkesedő, tüntető embertömeg, mely türelmetlenül várja a műsor minden egyes számát, hogy az előadás alatt aztán figyelmessé legyen, s az után a lelkesedés tomboló tüntetésével halmozzon el minden egyes előadót. […] Amikor Deáky [Albert, a bizottság elnöke] kiejtette Kossuth nevét, a közönség mintegy hirtelen varázsütésre, frenesiával éljenzett, szívből éltetve a turini [torinói] remetét. A nagyszabású gondolatok után jött Örley Flóra kedvenc népdalaival. […] Szeretetreméltóságáért bűnhődnie kellett – a közönség nem tudott megválni tőle, s kétszer kihívta és ugyanennyiszer megújráztatta dalait. Mikor Szacsvay úr, a nemzeti színház tagja kilépett teljes magyar öltözetben, atillával, Kossuth-kalappal, hogy elszavalja az Eötvös „Zászlótartóját”, a közösség valóságos tüntetést rendezett a magyar costume mellett. […] Végül a polgári dalegylet dörögte el a „Szózatot”, mire a tengernyi közönség kezdte elhagyni a Vigadó nagy termét. A Belmonostor utcát egészen elözönlötte. A járókelők kíváncsian kérdezték: mi volt ott? Márczius 15…
