Négyen a nagyágyon: Utazás gyerek(ek)kel – extrémsport szülőknek
Vissza

Négyen a nagyágyon: Utazás gyerek(ek)kel – extrémsport szülőknek

Mióta újraindult a suli és az ovi, ismét felgyorsult az idő, alig érjük utol magunkat és egymást. Főleg, hogy a novemberünk valahogy úgy alakul(t), hogy hétvégén se volt megállás, különféle programok és kirándulások okán családilag utazgattunk ide-oda. Ilyenkor ugye megpróbálunk nem itthon felejteni semmit, ami nélkülözhetetlen, így elkerülhetetlen, hogy telepakolt autóval utazzunk akár egyetlen hétvégére is.

Az egymást követő harmadik kiruccanásra már rutinszerűen csomagoltam. Sőt olyan cuccok is voltak, amiket ki sem pakoltam az előző tekergés után. Ilyenkor a kismanók is buzgón besegítenek. Elengedhetetlen, hogy a kispárnák velünk utazzanak, de nem maradhat itthon a huszonhetedik kisautó vagy a rég elfeledettnek hitt, a csomagolás közben újra felfedezett féllábú baba, vagy a sokadik meséskönyv sem, amire tuti, hogy nem kerül sor, hiszen legtöbbször sűrű programok elé nézünk.

A becsomagolás után rögtön szelektálnunk is kell Apával – ha minden velünk jönne, be se férnénk az autóba. Ehhez pedig komoly tárgyalásokat kell folytatnunk Matyival, s már Pannával is, hiszen ha a legény kiegyezik három meséskönyvben, a kiscsaj is kiköveteli magának a hármat. Türelemjáték... Alkudozásban pedig verhetetlenek a gyerekeink. Így vámolás után is bőven van mit begyömöszölni a szabadon maradt helyekre az autóban.

De nagyon kell vigyáznunk, hogy mi-hova kerül, hiszen utazás közben nagy szerepük van ezeknek a játékoknak abban, hogy unalom-, nyafogás- és hisztimentesen tehessük meg a hosszabb-rövidebb távokat. A kismanók ugyanis pontos utasítást adnak arra vonatkozóan, hogy éppen melyik járgányhoz, babához, macihoz vagy meséskönyvhöz támadt kedvük. Ilyenkor pedig nincs bocsánat. Ha nem azt kapják meg, indul a végtelen miértek sora, amire legtöbb esetben egy jó kis hangosmese-sorozat a megoldás. Ez viszont csak akkor menti meg az utazást, ha olyasmit hallgatunk, ami Pannát is leköti, különben folyamatosan belekontárkodik a mesébe, vagy az Apa vezetési stílusába. Ez pedig a fiúkat rettenetesen zavarja. (Engem csak azért nem, mert képes vagyok az indulás utáni első negyedórában elaludni – ilyenkor pedig még minden az újdonság erejével hat, következésképpen csend van és nyugalom. Igazi énidő.)

A hazafelé út, az nagyon szomorú – tartja az ének, nálunk inkább nagyon hosszú, s ilyenkor legtöbbször megszenvedjük, hogy a kiruccanások kicsit (vagy nagyon) felborítják a napirendet, a csomagolás sem rendszeres, így muszáj bevetnünk a pufuléc-gyümipüré-csokiskifli trükköt, majszolás közben legalább nem lehet egymással és a nagyvilággal kötekedni.

Otthon aztán kitörő örömmel vetik bele magukat a rég nem látott járgányok tologatásába, Anya és Apa pedig kezdhetnek mindent a helyére pakolni, mert jaj, másnap hétfő, s indul a koránkelős, örökké rohanós hét, a hétvégén remélt pihenés pedig messze elmaradt. De egyszer csak eljön az is, hogy a felnőttek éjszakába nyúló társasjátékozása után nem hajnali 7-kor ébresztenek az ovisok, hanem ők is velünk játszanak, s akkor együtt lustálkodhatunk majd délig.

Addig is, nem adjuk fel, de nem ám! Hisz a sok vidám (és nagyon kómás) élmény minden áldozatot megér, így újra meg újra nekilátunk a bőröndök be- és kicsomagolásának.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...
„Nincs a világon semmi, amit magyarul ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ