Négyen a nagyágyon: Szülinapos-búcsúzós január
Vissza

Négyen a nagyágyon: Szülinapos-búcsúzós január

Nálunk a karácsony- és szilvesztervárós periódust követően beköszönt az „Anyának lesz nemsokára a szülinapja” időszak.

Bár januárban születtem, utálom a telet. Gyerekkorom óta úgy vészelem át ezt az évszakot, hogy decemberben teljesen belevetem magam a díszítésbe: kívül-belül igyekszem ünneplőbe öltöztetni magam és a környezetem. Aztán a január első fele azzal telik, hogy készülődöm a szülinapomra – ez ugyanis az egyik kedvenc napom az évből –, ezt követően a szülinapi élményekből táplálkozva kihúzom valahogy a hónap végéig/február elejéig. Február aztán rövid hónap, hamar eltelik, s márciusban már érezni lehet a tavasz illatát, mögöttünk a tél. Persze ez csak az én fejemben vagy így, sokszor rácáfolt már az időjárás, de ezzel a stratégiával egész jól átvészelem a telet és szinten tudom tartani a jókedvem.

Matyi és Panna, mint a legtöbb gyerek, tiszta szívből tud örülni a havazásnak, hógolyózásnak – a lelkesedésük pedig még engem is rávesz arra, hogy bár minden porcikám tiltakozik, kimenjek velük hóembert építeni, a jégen csicsonkázni. Ha ők nem lennének, tuti biztos, hogy a fotelben tölteném a telet, a jó könyvek, izgalmas sorozatok, finom kávék és forró teák mellett, a kedvenc kockás takaróm alatt.

A hómentes téli estéken aztán újra belevethettük magunkat az anyaszülinapi készülődésbe, izgalommal számoltuk vissza a napokat és alvásokat az ünnepig. Az egyik ilyen estén Matyi tortát akart nekem készíteni a játékkonyhában, s amikor a gyertyákhoz jutott, rákérdezett: De Anya, te hány évet töltesz? Jókedvűen mondtam a húsz plusz x összegét, mire ő: De Anya, hát az rengeteg! (Mindjárt nehezebb szívvel gondoltam a szülinapomra!)

Szép lassan eljutottak a csipeszek a gyerekek Kippkopp naptárán a pirosbetűs naphoz, s idén életemben először úgy ünnepeltünk, hogy a karácsonyfa még a szobában volt. Meg is beszéltük, hogy a köszöntés után tőle is el kell majd búcsúznunk, s az esti éneklésekből is kimaradnak majd a karácsonyi kánták, bármennyire is nehéz az elválás.

Megtörtént a gyertyafújás, tortaevés, a kismanók és az unokatesók lelkesen besegítettek. Következhetett a másnapi búcsú a karácsonyfától. Nagyon nem akaródzott a dolog, újabb és újabb kifogásokat, teendőket kerestünk mi, felnőttek is, csak még egy kicsit élvezhessük a ragyogó fényeket, varázslatos díszeket.

Délután aztán már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, felcsendült a Ha elmúlik karácsony, a kis és nagyobb kezecskék pedig szorgalmas gömbszedegetésbe kezdtek. Közben felemlegettük az ünnepi történéseket, ajándékokat, s megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt/ugyanígy szeretnénk karácsonyozni.

A „kopasz” fa láttán a négyévesem szemébe könny gyűlt, elérzékenyülten szaladt fel az emeletre. Nem tudta kimondani az érzéseit, de teljes szívvel átélte az elmúlás miatti szomorúságot. A két és féléves Panna pedig utána ment, mostanában ugyanis mindent utánoz, amit a bátyja csinál, de ezúttal vigasztalni is szerette volna.

A lépcsőn aztán visszafordult, s integetni kezdett az ajtón éppen kikerülő fenyőnek: szia, karácsonyi fa, jövője talájkozunk!


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ha látja Molnár Beátát, hívja a ...
Felerősödött a munkaerő-ingadozás, ...
Háborús sebek és történelmi helyek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ