Persze a nagyfiúság néha kámforrá válik. Például olyankor, amikor jó lenne már elindulni, s számtalanadszor elmondjuk, hogy húzza már fel a cipőjét. Ilyenkor rendszerint végigkérdezi mindannyiunk cipőjére mutatva: eeeezt? Vagy szándékosan összecseréli őket, s az ellenkező lábra mutatva találgat: erreee? Aztán, amikor végre rámutat a sajátjára, mi pedig (kicsit ingerültebben) rábólintunk, érkezik a válasz: én még kicsi vagyok, nem tudom cipőmet felhúni, segítsééél!
De ha mamáékhoz kell menni, tuti, hogy pillanatok alatt a megfelelő lábra a megfelelő cipő kerül, sőt a tépőzár is feszesen zár, Matyi pedig büszkén áll: nagyfiú vagyok, egyedül felvettem cipőket. Indulhatok? Ilyenkor kérlelés nélkül felkerül a sapka-sál páros is. Másik alkalom a nagyfiú szerepében tündökölni, amikor Apa cipőjével a lábán Matyi besétál a nappaliba, az autókulcsot lóbálja, s odaszól: gyertek lányok, indulhatunk!
De azt is lejátszottuk már párszor, hogy az én magassarkú cipőmet húzta a lábára, betipegett a konyhába, s bejelentette: laskát főzök, Anya vagyok. Sok sajt és sajtgolyó lesz benne. (Ti. a laska a legeslegnagyobb kedvenc, nem csak Matyinál, az egész család menüjében. Szóval amikor ötlet híján családi közvélemény-kutatást tartok, hogy mi kerüljön az asztalra, tutibiztos, hogy valamilyen laskás kaja kapja a legtöbb szavazatot.)
Rendszerint ebédeléskor szokott még hirtelen a kisfiú a nagy helyébe lépni. Sokszor átbeszéltük már, hogy mint az oviba készülő nagyfiúknak, Matyinak is egyedül kellene ennie. Beleegyezően nyugtázza, hogy így is van. De még véletlenül se kanalazná a levest, hiszen ha Pannát etetem, neki is kijár a kényelem: kettő babát etet Anya, Matyit és Pannát. Hámm... (tátja ő is a száját)
Történt egyszer, amikor szintén a nagyfiú szerepében volt, hogy bociszemekkel kikönyörögte Apa karóráját. Nem is kellett hosszasan kérlelni: nagyon vigyázz rá! – hagyta meg, s azzal a kis lurkó csuklójára is tette. Volt nagy öröm, s büszkeség: igazi nagyfiú vagyok, Apaórám van!
Gondoltam én, hogy nem lesz ennek jó vége, este aztán következhetett az én megmondtam - megfelelő gúnnyal a hangomban. Apa ugyanis egész nap hiányolta az órát, mert a Matyi csuklójáról bizony lekerült. Matyi, hol van az órám? – hangzott el számtalanszor. Nem tudom, én huncut nagyfiú voltam, elloptam – vigyorgott a kis hamis, s már szaladt is tovább.
Lefekvéskor ismét feltette Apa a kérdést, akkor Matyi megnyugtatta: mindjárt megtalálja Anya ott lent. Anya mindent mindig talál.
Hát... köszönöm a bizalmat!
