Négyen a nagyágyon: nagy kérdések kicsiktől nagyoknak – gyerekekkel a háborúról

Négyen a nagyágyon: nagy kérdések kicsiktől nagyoknak – gyerekekkel a háborúról
Tanárnő, mind meghalunk! - fogadtak a tizedikeseim azon a csütörtök reggelen, amikor kitört az orosz-ukrán különleges hadművelet. A reggeli híreket böngészve én is dermedten álltam a helyzet előtt, s tudtam, nem csak a sulisokkal kell majd erről a megrendítő helyzetről beszélni, hanem a négy és félévesem szintjén is meg kell tudnom nyugtatni a kedélyeket, sőt lesz majd olyan, amit Panna is meg akar majd érteni, hiszen ha fél füllel is, de hallja a beszélgetéseinket, figyeli a történéseket.

Nálunk nincs tévézés, a tankok vonulása, a lövöldözések, a kétségbeesett arcok nem köszönnek vissza a képernyőről, de a bennünk, szülőkben lévő feszültség, a félelmünk és az aggodalmunk a kismanók előtt sem marad(t) titokban.

Barátainkhoz készültünk látogatóba, de le kellett fújni, mert hozzájuk a háború elől menekülő ukrán ismerőseik kéreztek be. Ekkor már szükséges volt egy kis magyarázatot adni a helyzetre, Matyi ugyanis kijelentette, hogy ha nem is tudunk aznap menni, majd másnap megejtjük a látogatást. Tisztázni kellett, hogy nem tudni, hogy azok a vendégek, akik most a barátainknál vannak, mikor mennek majd tovább, hogy mehessünk játszani.

De mi az az ukrán, anya? Miért van háború? Mi a háború? Miért bántják egymást? Imádkozunk ma a háborúért? Hozzánk is jönnek majd? Ez az új vírus, anya? Ilyen és hasonló kérdések vártak arra, hogy megnyugtató, érthető és egyszerű válaszokat adjunk.

Nem semmi (szülői) feladat elé állított minket ez a helyzet. Bevallom, legszívesebben elbújtam volna, hiszen ha komplexebb formában is, de bennem is ugyanezek a kérdések tomboltak/nak. De még az anyaság előtt megfogadtam, hogy ha a gyermekem kérdez (majd), válaszolni fogok. Ugyanezt próbálom a tanárságomban is alkalmazni. Nem elhallgatni, nem semmibe venni, nem kicsinyesnek tartani, nem hülyeségnek nézni, hanem legjobb tudásom szerint megközelíteni a témát.

Matyit, Pannát, de a többi kisebb-nagyobb rám bízott gyereket/fiatalt is megnyugtatni, elvarázsolni kell, mert az, ami számomra – felnőttként – érthetetlen, zavaros, sokkal nagyobb ijedtséget, értetlenséget szülhet a fiatal lelkekben, elmékben.

Otthon legjobb belátásunk szerint mesebeli hasonlatokkal és történetekkel próbáltuk és próbáljuk nap mint nap példázni mindazt, ami (jelenleg) a minket körülvevő világban zajlik.

Ha sikerül(t) is valamelyes válaszokat adni, másnap új kérdések jönnek, az oviban ugyanis Matyi olyan dolgokat hall(hat), amelyek megint elbizonytalanítják, megijesztik. Ilyenkor újrakezdjük a beszélgetést, elővesszük Beck Andrea Titoktündér meséit, amelyekben Tobit és a vele együtt mesét hallgató gyerekeket Lola, a titoktündér könnyedén átlendít a problémákon. Kis varázstrükköket tanít a mesekövetőknek, amelyek bevetésével sokkal bátrabban tudnak szembenézni a mindennapok ijesztő részével.

Biztos, hogy az igazán nagy kérdések még csak ezután következnek kis családunkban, de nem semmi ez a vírusos-háborúsdis kezdés. Bölcsesség, türelem, önuralom és sok-sok őszinte én sem tudom miért – egyelőre ezekből a hozzávalókból gazdálkodunk.