Négyen a nagyágyon: Hisztimese
Vissza

Négyen a nagyágyon: Hisztimese

A sokak által hőn áhított február eleji ovinyitást én igencsak meggyászoltam. Nehezemre esett belegondolni, hogy a lustálkodós reggeleink most egy időre véget érnek, kint még sötét lesz, amikor Matyit ébreszteni kell, s kénytelen leszek és is hajnalban kibújni az ágyból.

A nagylegény már izgatottan várta a kezdést, az unokatesókkal sokat tervezgették az ovis kalandokat, nálunk azonban az óvókkal, kispajtásokkal való találkozás mellé egy kis újdonság is járt: a második félévtől ottalvós menet várt a kismókusra. Bár itthon egy ideje kimaradnak a déli alvások, nem féltem attól, hogy az óvónéni kedves meséje és az álomba ringató környezet mellett gond akadhat az elalvással. Előkészítettük hát a puha, dinós pizsamát, s indulhatott az újabb kaland.

Az első napokban egyikünknek sem volt könnyű, hiszen annyira megszoktuk, hogy szinte egész nap együtt vagyunk, mindent közösen csinálunk. Könnyesre sikeredtek a reggeli elválások, a járványhelyzet miatt nem is volt alkalom az újabb és újabb ölelős búcsúzásra, így az ovis legény épületen belül, Anya vagy Apa kerítésen kívül szomorkodott. De Panna is értetlenkedve szemlélte az üres ágyat, kérdőn mutogatott a Matyi papucsára, s csak nehezen találta fel magát egyedül a játékok között, egyre csak rajtam lógott.

Az órák nagyon lassan teltek, alig vártuk, hogy végre mehessünk Matyiért. Apával pedig egymást győzködtük, hogy ő vagy én leszek aznap a szerencsés, aki először megláthatja a nagylegény huncut mosolyát.

Hazaérkezés után aztán kemény percek következtek. Az ovis környezetbe való beilleszkedés, a szabályokhoz és kispajtásokhoz való alkalmazkodás komoly stresszfaktor lehet nagyfiunk számára. Itthon ugyanis semmiségekből akkora hiszti kerekedett, hogy csak nagyokat néztünk Apával, mennyi feszültség gyűlhet össze félnap alatt egy ekkorka kisemberben. Nagyon ijesztő azzal szembesülni, hogy semmi nem volt jó, ha rábólintottunk egyik kérésére, rögtön az ellenkezőjét akarta. Egyik pillanatban éhségre panaszkodott, a másikban azt mondta, tele a hasa, nem kell a kaja. Így ment ez 15-20 percig, ami számunkra egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán hirtelen visszaváltozott azzá az elbűvölő kislegénnyé, akit olyan nehezen tudtunk reggel az oviban hagyni.

Sokat tanakodtunk, hogy mi lehet a megoldás ezekre a hiszti-jelenetekre. Matyival Berg Judit tematikus meséiből olvastunk, ahol Hisztimanó kineveti a csapkodó és ordítozó gyerekeket, majd azt állítja, hogy minden hisztis gyerek a barátja. Megbeszéltük, hogy Matyi nem szeretne a rút Hisztimanó barátja lenni, és bíztunk a csodálatos fordulatban. Délutánonként azonban újra meg újra szembe kellett néznünk a dühkitörésekkel. Ilyenkor aztán hiába is hivatkoztunk az olvasottakra, süket fülekre találtunk. Mindannyiunkat megviseltek ezek a menetek, hiszen ilyenkor Panna is sírni kezdett ijedtségében. Aztán jött az önirónia, lassan úgy okoskodtunk, hogy ezek a hisztik sokat segítenek abban, hogy másnap újra oviba akarjuk vinni a legényt, a türelmünket ugyanis komolyan próbára tette egy-egy ilyen kirohanás. Persze reggel minden kezdődött elölről, kicsi és nagy megszenvedte az elválást, hiszen olyankor a mi bájos, kökényszemű legénykénk integetett szomorúan az ovi ajtajából.

Amennyire siettünk délután Matyiért az oviba, a viszontlátás után már inkább halogattuk volna a hazaérkezést, így aztán mamutvállalatok brainstormingjával felérő hosszas fejtörések után arra jutottunk, hogy alighanem csemeténk számára délutánonként túl hirtelen történik a környezetváltás, fel kell hagynunk azzal, hogy az óvodából sietünk haza. Inkább megpróbálunk beiktatni egy rövidke sétát, játszóterezést, vonatnézést ovi utánra, hogy a megtett út segítsen az átállásban. Nem akarom elkiabálni, de hatalmas – bár óvatos – megkönnyebbüléssel jelenthetem: úgy tűnik, a kereslet és a kínálat csodamód találkozott, a módszer sikeres.

Persze dehogy szűntek meg teljesen a három és félévesekre jellemző hisztik, ezt nem is várjuk el, de már nem kell minden egyes délután félórás készültségben állva gyakorlatilag tehetetlenül szemlélni és hallgatni az ordítozást, csapkodást ahhoz, hogy utána végre visszakaphassuk várva-várt csemeténket.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó
Szenátus: januártól nőjön a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Toleranciagyakorlás
  • Tasnádi Szilárd: szigorítások ...