Négyen a nagyágyon: Cumikaland

Négyen a nagyágyon: Cumikaland
Mindig is cumipárti voltam. Béke Nobel-díjat adnék annak, aki kitalálta. Persze, az én gyerekeim sem születtek cumirajongónak, de keményen rádolgoztam, hogy megszeressék. Így aztán megoldódott az autókázás, nem bömböltek csecsemőként a kagylóülésben, s ha beütött az éhség, a leves még éppen nem melegedett meg, a cumi segítette, hogy az evésig hátralévő négy percet ne visítva kelljen átvészelni. De nagy segítség (volt) az éjszakákban is, amikor felsírt a gyermek, s vissza is aludt amint megkapta a cumiját.

A dolog azért nem áll meg itt. Ha ügyesen sikerül a fogmosás, a Manó látja, s becsempészi a cumit a párna alá éjszakára. De délben is odasettenkedik a cumi az ágyikóba, persze csak akkor, ha aludni tér az aprónép. Ha nincs alvás, nincs cumi. Ezt Matyi nagyon jól tudja. Próbálkozik az déli alvás elleni lázadással, de a cumiért inkább beadja a derekát. Szóval a cumi nálunk nagyon bevált.

Történt aztán, hogy a keresztelő napján annyi mindenre kellett gondolni, hogy Matyi cumija kimaradt a csomagból. Nem is láttam fontosnak visszatérni érte, mert úgy gondoltam, hogy a nagy haverkodásban, kergetőzésben úgyse lesz neki hangulata az alváshoz. Nem is lett volna probléma, ha mama nem viszi sétára a nagylegényt a babakocsiban. Természetesen Matyi ragaszkodott a kocsikázáshoz. Az unokatesóék babakocsija valamiért az újdonság erejével hatott rá.

Mama úgy gondolta, hogy itt a remek alkalom, egy kis alvással könnyebben átvészeljük a délutáni pörgést. Megdumálták, hogy az újonnan birtokba vett babakocsival sétálnak, de közben legyen egy kis szundi is. Naná, hogy Matyinak felcsillant a szeme: cumi. De mama nem találta a puttonyban a cumiját, viszont rábukkant a Pannáéra. Se szó, se beszéd, győzedelmes mosollyal elvette, s már indultak is.

Panna közben ölből ölbe járt, mint egy igazi kisasszony, akit aznap ünnepelnek. A sok izgalmas látvány hamar lefárasztotta, s el is aludt volna valamelyik vendég ölében, én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy letegyük, s nyugodtan pihenhessen. Indultam is vele a kagylóülés felé, tudtam, hogy legutóbb ott láttam a cumit is. Annak azonban hűlt helyét találtam.

Indult is a cumikeresés. Mozgósítottuk a vendégeket, a pincéreket, kicsi és nagy a rózsaszín flamingós cumit kereste asztalok, székek alatt, tányérokban, poharakban – sikertelenül. Egyszer csak az is feltűnt a vendégseregnek, hogy nem csak a cumi nincs sehol, de Matyi és mama sincsenek a teremben. Kezdett összeállni a kép. Hívtam is mamát, aki ártatlanul és győzedelmesen jelentette, hogy nagyon jól alszik Matyi a babakocsiban, szórakozzunk csak nyugodtan. Arra persze nem számított, hogy a cumihiány mekkora galibát okoz. Még akkor sem gyanakodott, amikor komoly erőfeszítésébe került beimádkozni Matyi szájába Panna cumiját. A kislegény ugyanis nagyon jól tudja, hogy azt neki nem szabad elcsennie, mert a Manó meglátja, s nem hozza többé a csigás cumit, ha Matyinak már másik cumija van, nincs szüksége a régire. Így aztán Panna cumi nélkül aludt, Matyit pedig megnyugtattuk, hogy ezúttal biztos nem látta a Manó a történteket, nyugodt lehet, hogy éjszaka megkapja majd a kis barátját.