Négyen a nagyágyon: A mi Karanténiánk
Vissza

Négyen a nagyágyon: A mi Karanténiánk

Nehéz egy két és félévesnek elmagyarázni, hogy mi történik jelenleg a világban.

Oviba nem járt, az nem feltűnő, hogy most nem kell menni, azt azonban érzi, hogy egy kicsit mindenki frusztráltabb, nem találkozhatunk Nagyapáékkal, unokatesóékkal, barátokkal, de még az úszásról, játszóterezésről, családos bicajozásról is le kell mondani. A napi rutin nem sokban változott így Karanténiában, de a kis babás-mamás kiruccanások nagyon hiányoznak.

Az azonban, hogy Apa itthonról dolgozik, nagyban megnehezíti a szabályok betartatását, hiszen a kismanók nincsenek ahhoz szokva, hogy ő itthon van és nem velük foglalkozik. Jelenlegi körülmények között viszont valahogy meg kell azt oldani, hogy Apa minimum nyolc órát koncentrálni tudjon a munkájára. Csakhogy Matyi nagyon huncutul kijátssza a lehetőségeit, s egy-egy határozott nem után toporzékolva kopogtat a munkaszoba ajtaján, hogy Apa vigasztal, kérlek! Ilyenkor aztán ember legyen a talpán, aki nem engedi be a bocsiszemű, szomorúan ajkat biggyesztő nagylegényt egy kis odabújásra, engesztelésre.

Nagyban megkönnyíti a fölösleges energialevezetést, hogy ebben a koronás elvonulásban lehetőségünk van kint lenni, a tavasz színeiben, illataiban gyönyörködni. Igyekszünk is minél több időt tölteni az udvaron, ezzel is hozzásegítve Apát a nyugodt koncentráláshoz. De amikor egy-egy újabb felfedezés történik, vagy elromlik a homokozóban a markológép, esetleg Matyinak olyasmihez támad kedve, amit Pannával én nem tudok bevállalni, se szó, se beszéd, irány befelé Apához, aki rendszerint örömmel jön ki a napsütésbe hancúrozni. Ezzel aztán újra kinyúlik a munkaprogram, s a hőn áhított (Anya) énidő egyre rövidül. Pedig nagyon hiányzik egy-egy aprócska gyerek- és férjmentes félóra, ami nem azzal telik, hogy újabb és újabb kajaötleteket valósítok meg a konyhában, az etetőszéket maszatmentesítem vagy a ruhákat szortírozom.

Amíg Apa nem itthonról dolgozott, a gyerekekkel kölcsönösen kiéheztek egymás társaságára, s ahogy hazaért, következhetett az adrenalintöltet, számomra pedig a felszusszanás. Most azonban ez családi együttlétté alakult, ami – félreértés ne essék – nem rossz, csupán más jellegű feltöltődésre ad alkalmat.

Egyik este aztán amikor a szokásos módon számba vettük a nap folyamán történteket, s újra elmondtuk, hogy rendőrbácsik és katonabácsik nem engedik tekergést, Matyi azzal búcsúzott, hogy amikor engedik kimenést, megyünk majd Szentlászlóra, úszni, unokatesóékhoz, lidölbe, bicajozni, akkor, akkor... akkor nagyon örülni fogunk.

Szívünkből szólt.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis: a változás hullámának a ...
„Mi döntjük el, katasztrófa- vagy ...
Októbertől kötelező az egészségügyi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ