Négyen a nagyágyon: A mantrázás ereje

Négyen a nagyágyon: A mantrázás ereje
A szeptemberi ovizás nagyon szigorú járványügyi biztonsági intézkedések mellett kezdődhetett, így a kötelező távolságtartás miatt a mi csoportunkban nem volt mindenkinek ágya a déli alváshoz.

Anyai szívem mélyén nagyon örültem, hogy nem kell mindjárt az elején olyan sokat tartani Matyit a „mélyvízben”, hiszen az ovikezdés igencsak erős leválást jelentett az addig szimbiózisban eltöltött napjainkhoz képest. S bár egyesek figyelmeztettek, hogy később nehéz lehet majd a napközis programhoz szoktatni, ha már egyszer megszokta a rövidprogramot, én alig vártam, hogy a megadott déli időpontban a kismanóért mehessek. Apával rendesen megharcoltunk, hogy aznap éppen kinek járjon a hazafuvarozás kiváltsága.

A februári kezdés aztán meghozta az újdonságokat: mint kiderült, az aktuális hatályban lévő szabályok értelmében többen ott szundizhatnak az oviban az óvónéni álomba ringató déli meséje után. Döntenünk kellett, hogyan tovább.

Az elmúlt négy hónap alatt igencsak visszaszoktunk az ovizás előtti állapotokhoz, nehéz volt belegondolni, hogy ezúttal még hosszabb ideig lenne távol a kismanónk. De hosszútávon mindenképp a napközis program volt a cél, így arra jutottunk, hogy mielőbb adnunk kell egy esélyt a dolognak. Bátor nagylegényként reagált a hírre, s várta, hogy a dinós pizsamáját megmutathassa rég nem látott pajtásainak és a kedves óvónéniknek.

Indult is az első ovis nap, s öltözködés közben Matyi rákérdezett: mikor jösztök utánam?

Aztán cipőhúzásnál újra: De Anyaaaa, mikor jösztök utánam?

Majd ajtónyitásnál, autóba-szállásnál, az úton, az ovi kapujában egyre csak: mikor jösztök utánam?

Mindannyiszor megnyugtattuk, s újra meg újra elismételtük, hogy a déli alvás után mi leszünk az elsők, várni fogjuk a kijáratnál.

Nem volt könnyű nap egyikünk számára sem, alig vártuk, hogy délután végre magunkhoz ölelhessük a kismanót. Amint hazaértünk, Matyi nagyon komolyan megkérdezte: holnap hova megyek? Elmagyaráztuk, hogy kedd lévén, újra oviba. Nem tiltakozott, nem toporzékolt, csak annyit kérdezett: mikor jösztök utánam? Aztán belemerült az autózásba, vidáman játszott. Az esti rituálé alatt azonban újra meg újra megkérdezte: mikor jösztök utánam?

Szepes Mária szerint „A mantra olyan varázsszó, olyan varázsige, amely köt és old, ezért rendszeres ismételgetésükkel szebbé tehetjük, szebbé varázsolhatjuk az életünket.”

A hetek, hónapok alatt Matyi számára a mikor jösztök utánam? igazi varázserőt kapott. Sokszor válaszolnunk sem kell, csak kimondja, majd folytatja, amit éppen csinált miközben eszébe jutott. S bár eleinte aggódtunk, hogy nem telik jól neki, azért kérdezi, időközben kiderült, hogy nagyon is szeret oviba járni. Csak könnyebb az elszakadás, ha van egy varázsigénk, ami erőt ad.