Négy este, négy kiváló hangverseny – Kolozsvári Zenei Napok
Vissza

Négy este, négy kiváló hangverseny – Kolozsvári Zenei Napok

A Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT) megalakulása óta, szívügyének tekinti a magyar zeneszerzők, előadóművészek, fiatal tehetségek bemutatását, a nagyérdeművel való megismertetését, megszerettetését, természetesen nem tévesztve szem elől az egyetemes zenetörténet nagy alkotóival való kapcsolatok kutatásában elért eredményeket.

Teszi ezt emléknapok, gálakoncertek, zenetudományos konferenciák, zenetörténeti vetélkedők, workshopok formájában. 1995-től, a folyamatosan szervezett zenei emléknapokon Liszt Ferenc, Bartók Béla, Wolfgang Amadeus Mozart, Kodály Zoltán, Vermesy Péter, Veress Sándor, Dohnányi Ernő, Ligeti György zeneszerzők életműve került reflektorfénybe, valamint azokról a híres zenetaná rokról is megemlékeztek, mint Zsurka Péter, Balogh Ferenc, akiknek tanítványaik a kolozsvári zenei képzés jó hírét viszik szerte a nagyvilágban. Demény Attila elnökletével a zenetársaság nem hiába választotta a szerteágazó gyökerekből magasba törő lombkoronába ékelt Hagyomány hagyományozódása felirattal ellátott logót, hiszen abban benne van az évszázadokon átívelő kontinuitás elve, a tanár és tanítvány kapcsolata, a reánk testált tradícióból táplálkozó jelen és a remélhető jövő.

Ligeti és Brahms kürttrió a zeneakadémia stúdiótermében

A négynapos rendezvény kamaraesttel kezdődött, amelynek előadói, esetenként az előadott művek szerzői, valamilyen módon kapcsolatban álltak/állnak Erdéllyel, Kolozsvárral. Kováts Péter (Magyarország) Bartók– Pásztory-díjjal kitüntetett világhírű hegedűművész, a kolozsvári születésű hegedűművész Végh Sándor, és a Nagykárolyban született, de kolozsváriként „szeretett” Ruha István hegedűmű- vész mesterkurzusain vett részt, kamarazenét a lugosi születésű Kurtág Györgynél tanult. Kováts Péter hegedűművész, zenepedagógus, karmester és zeneszerző Auer Lipótról tv-filmet készített, akinek Ligeti György rokona volt. Demény Balázs tehetséges fiatal zongoraművész, rangos koncerttermek meghívottja, számos verseny győztese, többek között a 2017-es MaisonsLaffitte (Párizs) Nemzetközi Zongoraverseny elsődíjasa. Kolozsváron született, Magyarországon él, és mondhatjuk, itthon otthon van. Benyus János budapesti kürtművész, számos nemzetközi verseny díjazottja, szinte az összes magyarországi szimfonikus és kamarazenekarban játszott, jelenleg a Magyar Állami Operaház kürtöse. Ha másképp nem is, de a kamaraesten elhangzó Brahms Esz-dúr Kürttrión, valamint Ligeti Kürttrióján keresztül egy-egy idegszálával, egy-egy csodálatos kürthangjával máris kapcsolatba lépett „kincses városunkkal”, ugyanis Brahms annak idején koncertezett Kolozsváron, az erdélyi születésű Ligeti pedig sokáig tanult Kolozsváron, és az idők során számos művét is hallhatta a kolozsvári közönség.

Johannes Brahms (1833–1897) Esz-dúr Kürttriójának (Op. 40) gyászos alaphangulatát a zeneszerző édesanyjának elvesztése miatti fájdalma okozta, ezért felelt meg jobban Brahms kifejezési formájául a meghittséget sugárzó lassú-gyors-lassú-gyors építkezésű sonata da chiesa (templomi szonáta). A mű legmeghatóbb tétele éppen a III. tétel Adagiója, amelyben a zeneszerző gyöngéd líraisággal dolgozott fel egy édesanyja által sokat énekelt dalocskát. A finálé a gyász végét és a felépülést jelképezi, amikor a megnyugvás ösvényén új élet, új tervek, új örömök születnek.

A három profi zenész találkozásából csakis profi előadás születhetett, amelyben szent a tiszta intonáció, a töretlen dialógusok, a ragyogó technikai tökéletesség, az egymásra figyelés harmóniája. Kováts Péter, Demény Balázs és Benyus János előadásában ugyanaz a felelősségérzet, szakértelem és jártasság bűvölt el a kortárs zene előadásakor is.

Johannes Brahms születésének 100. évfordulójára annak idején Ligeti Györgyöt (1923–2006) kérték fel egy emlékező mű komponálására, ami néhány Brahms-idézetből kellett volna inspirálódjon. Ligeti ekkor írta meg Hommage à Brahms című Kürttrióját, anélkül azonban, hogy Brahmstól bármilyen zenei idézetet átvett volna. A mű felér egy zenetörté- neti „visszapillantóval”, amelyben a zeneszerző távoli korok elmosódott emlékeire utal. Gondolok itt többek között a barokk osztinátóra, a passacagliára, az „ördögi indulóra”, vagy a Beethoven Les Adieux szonátatéma elhangolt formájára, Ligeti szavaival élve arra a „dallami-harmóniai csírára”, amely végül az egész triót „behálózza”. A mű rokonságot mutat Bartók 6. vonósnégyesének stilizált indulótételével, és nem utolsósorban említendő az az erős román, szerb, magyar, erdélyi népzenei erezet, amely a Kürttrió anyagát lépten nyomon meghatározza.

Sajnálhatja, aki távol maradt ettől a ritka zenei eseménytől, amelyen egy kamaraest, két mestermű, három kiváló művész előadása felejthetetlen élményt hagyott maga után.

Zenés történelemóra

Andrejszki Judit Zenés történelemóra című műsorának a Györkös Mányi Albert Emlék ház adott otthont november 15- én. Andrejszki Judit a magyar régizenei élet kiemelkedő alakja, barokk szoprán, orgona- és csembalóművész. Nem csodálom, hogy rajongóinak tábora az „angyali hang” jelzőt aggatta rá, hiszen valóban, amikor énekel, az ember a gyönyörűségtől az egekben érzi magát. 2009 óta Sebestyén Mártával a régi- és a népzene forrásait, egymásra hatásait kutatják. Az eredmények emlékezetes koncerteken válnak közkinccsé.

Andrejszki Judit a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartott zenés történelemórát 

Zenés történelemóráját Andrejszki Judit két csodálatos régi hangszer, a clavicimballum – a csembaló kistestvére – és a csembaló bemutatásával kezdte. Zenés időutazásában a csembalóval kísért dalok a 16. századtól a 19. század elejéig vezettek, miközben érdekfeszítő és egyben játékos-humoros információkat közlő előadásával, pillanatok alatt magával ragadta az egybegyűlteket. Balassi Bálint Bocsásd meg, Úristen kezdetű istenes énekének korhű meghittsége és a katonaének vidám, pezsgő táncritmusa felidézte a reneszánszkori hangzás- és hangulatvilág különbözőségeit. Andrejszki Judit hangsúlyozta annak fontosságát, hogy már Mátyás király idejében az olasz, francia, spanyol és angol dallamvilág eljutott Erdélybe, színesítve kultúránkat. A 17. századi Erdély virágzó zenei életének jeles példája a Kájoni-kódex, amely egy összefoglaló képet nyújt a hazai és az európai kultúrák egymásra hatásáról. Előadásában kifejtette, hogy a köztudatban komolyzenének nevezett régizene is lehet vidám „örömzene”, nevezetesen, hogy a szerelemről, mulatozásról szóló „pajzán nóták” mennyire viccesek. Ezt egy olasz, majd angol madrigállal példázta is. A vidám hangulatot fokozta, amikor a kánai menyegzőről szóló, Kájoni-kódexből énekelt Igaz Messiás dalban a közönséget is megénekeltette. A 16–17. századi Stefano Landi olasz zeneszerző Passacaglia della vita című dala az élet boldogságáról szól, kicsengésében mégis ott lebeg a halál gondolata, ahogy az ének mondja: „az életben csak egy biztos, hogy meghalunk.”

A 17. században elterjedt a magyar hangszeres muzsika. A 17–18. században, szinte minden erdélyi udvarházban megtalálható volt a virginál. Egyegy főúri mulatozás 20 darab virginállal kezdődött, amelyen népies táncdallamokat, mulatós nótákat játszottak. Ebből a korszakból Andrejszki Judit egy hangszeres darabot szólaltatott meg, virginál hiányában, csembalón. Műsorának kiemelkedő ékességeként emelném ki Esterházy Pál Ave Dulcisának karácsonyi örömöt megelőlegező énekét, a Kodály Székely fonójában felhasznált Nekem olyan emberecske kéne népdal „úribb” változatát, valamint Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versének énekes változatát, Kossovits József Lassú magyarjának verbunkos elemekkel teletűzdelt dallamára.

Zenés történelemórájában Andrejszki Judit évszázadokon utaztatott át mosolygósan, kedvesen, a zene iránti alázattal, miközben szívünkbe lopta a régizene szépségét, örömét.

Tokos zenekar és Székely fonó

Bárkinek pattant is ki az ötlet az agyából, hogy november 16-án a magyar operában a Tokos zenekar népzenei műsorát és Kodály Zoltán Székely fonóját egyazon előadáson élvezhesse a közönség, minden elismerésem. Tudom, hogy nem kis kutatómunkájába került a Tokos zenekar tagjainak, hogy a Székely fonóban Kodály által feldolgozott dalok eredeti változatával rukkoljanak elő, de megérte a fáradságot. Szép Bálint konferálásával nyomon követhetővé vált, hogy Kodály mikor, milyen tájegységekről gyűjtött.

A Tokos zenekar népzenei műsora előzte meg a Székely fonó

Így sorjáztak a csíkvármegyei dalok után a történelmi Szatmár megyéből származó Kállai kettős, az Udvarhely megyében gyűjtött udvarhelyszéki énekes és táncdallamok. Megható pillanat volt, amikor az A csitári hegyek alatt kezdetű népdalt a teremben ülő közönség is énekelte. A dal ugyan nem székelyföldi, hanem felvidéki, de minden közösség magáénak vallja, mert szívhez szóló. Szép Noémi Kriszta gyönyörű hangja, valamint a Kolozsváron diákoskodó székely táncosok – akik minden székelyföldi tájegység népviseletét hordták – nemcsak bemelegítették, hanem fel is forrósították a hangulatot a műsor második feléhez, Kodály Székely fonójához, Demény Attila nagyszerű rendezésében.

Kodály Zoltán (1882–1967) egyfelvonásos daljátéknak nevezte a Székely fonót. Nem tudom mennyire maradt hagyomány a falvakban a tél beálltával a fonó, amelyben asszonyok, leányok gyűltek össze, fontak, varrtak, pletykálgattak, majd a fiúkkal, férfiakkal táncoltak, mulatoztak, párt választottak. Legvidámabb farsangkor volt a fonó, amikor a sok móka, páros játék, a táncos mulatságok töltötték be az estéket. Kodály Székely fonójában is van vidámság, bohóckodás, de a vidámság mélyén lelki drámák zajlanak. A Kodály által összeállított népdalok és balladák fűzérének mese-, álom- és való- ságvilágát az élet-halál gondolata hatja át, miközben benne lüktet a magyar sors öröme és bánata, az igazságtalanság és a kiszolgáltatottság, a hűség és hűtlenség, az elválás és hazatérés, a közösségi élet szépsége, az emberbe vetett hit, a hagyományok iránti tisztelet.

Jelenet a Székely fonóból, előtérben Veress Orsolya és Kele Brigitta 

Kodály Zoltán lélektől lélekig ható csodálatos színpadi daljátéka, az emberi sorsok drámája, könnyekig meghatott. Illesse dicséret elsősorban Veress Orsolya kiváló művészi teljesítményét, továbbá a daljáték szereplőit – Kele Brigitta, Pataki Adorján, Sándor Csaba, Mányoki Mária, Sándor Árpád –, akik énekhangjuk legjavával, és a színpadi történés átélésével teremtették meg a daljáték millió színben játszó hangulatát. Az énekkar művészien oldotta meg mindazt a drámai súlyosságot és lírai finomságot, amely Kodály minden kórusművének is sajátja. A zenekar a lélekábrázolásokban, a drámai helyzetek kiélezésében, a színpadi cselekvés minden rezdülésében kulcsfontosságú szerepet játszott. A Székely fonó minden szólamát, minden történését Kulcsár Szabolcs karmester fonta harmonikus egésszé. Nagy Ibolya muzikológus, a társulat kolléganője így gratulált: „Mindaz, aminek a lélekben meg kellett történnie – zenéből és színpadi cselekményből fakadóan – pálcád intésére hallhatóvá vált. Varázslatos estét kreáltatok!”

Zenehíd múlt és jövő között

Kamaraesttel zárult a Kolozsvári Zenei Napok rendezvénysorozat november 18-án, az evangélikus templomban. A művészek kis létszámú, de lelkes és zeneértő közönség előtt szólaltattak meg egy-egy Kodály-, Bartók-, Dohnányi- és Ligeti-remekművet, amelyek zenehidat képeznek a múlt és a jövő között.

Kodály Zoltán Duó hegedűre és gordonkára Op. 7 (1914) című kompozíciója fiatalkori termés, amelynek szépségét a magyar dalszerűség, a költőiség, a lelki sokszínűség adja. Szövérdi Csilla (hegedű) és Kostyák Előd (gordonka) előadásában, a párbeszédek míves foglalatába ágyazott lírai és virtuóz részek, a csúcspontokban kiteljesedő érzelmi crescendók és a feszültségek letisztuló feloldásai, lelki finomságról, érzékenységről tanúskodtak.

Dohnányi Ernő (1877–1960) Im Lebenslenz című dalciklusát Wilhelm Conrad Gomoll verseire komponálta. Ebből a hat dalból álló ciklusból Egyed Apollónia három liedet szólaltatott meg. Telt szoprán hangjában erő és gyöngédség, dráma és poézis találkozott. A templomi csendben, talán a visszafogottabb hangerő is elegendő lett volna a költői erezet finomságainak megcsillogtatására. Horváth Edit zongorakísérete dinamikai változatossággal festette alá a liedek hangulatát.

Kodály Zoltán fiatalkori Lírikus Románcát Kostyák Előd (gordonka) adta elő Horváth Edit zongorakíséretével. A kompozíció még a 16 éves Kodály „romantikus” periódusából való, telve szárnyaló dallamvonalakkal, szenvedéllyel, és bensőséges költőiséggel. Míg az éneklésben a visszafogottabb hangerő, a gordonka esetében éppen az erősebb hangvétel tette volna fényesebbé az előadásokat.

Az evangélikus templomban tartott kamaraest fellépői balról jobbra: Horváth Zoltán, Horváth Edit, Egyed Apollónia, Domahidi Zsuzsa, Szövérdi Csilla és Kostyák Előd

A meghirdetett műsortól eltérően Dohnányi Ernő legutolsó opusza, a dodekafóniával incselkedő Passacaglia szólófuvolára (Op. 48.) hangzott el, Domahidi Zsuzsa előadásában. Meglepő magabiztosság, dinamikai sokszínűség, virtuozitás és könnyed játékosság, szélesen ívelő énekszerű frázisok jellemezték a fiatal tehetség előadását, amelyben érezhető volt Dohnányi kissé ironikus színezetű humora is.

Ligeti György zongorára komponált Musica Ricercatajának néhány részletét Horváth Edit szólaltatta meg. A filmzenének is igen alkalmas, hangulatos, meglepő fordulatokban gazdag, kiváló humorú, gyengén dzsesszes beütésű tételekben, a modern nyelvezeten is átsütött a népi erezet, a játékosság, a táncos jelleg. Horváth Edit ragyogóan virtuóz, pazar színekben játszó, hangulatos és meggyőző zongorajátéka lenyűgözött.

Bartók Béla (1881–1945) I. Rapszódiájának gordonka-zongoraváltozatát Kostyák Előd és Horváth Zoltán előadásában hallottuk. A népi gyökerekből táplálkozó rapszódiában a lelki mélységek, a gyermeki játékosság és a magyar virtus alkot harmonikus egységet, ami a két művész tolmácsolásában is természetes szépséggel, szuggesztív erővel fűződött egymásba.

Epilógus

Négy este, négy kiváló hangverseny fémjelezte a Kolozsvári Zenei Napokat (november 14–18.). Újból az a kellemes érzés töltött el, hogy jó itt élni, mert a város zenei élete egyre több felejthetetlen élménnyel ajándékoz meg bennünket. A hazai és külföldi előadóművészek hangversenyei feledtetni tudják az élet szürkeségeit, és mesés tündérvilágot varázsolnak elénk, amelyben bár ideig óráig, de érezhetjük azt a boldogságot, amit csak a zene nyújthat. Jó volt ez a négy nap azért is, mert zenés időutazásunk állomásai mindig viszszatereltek a zene/zenénk felbecsülhetetlen értékű gyökereihez. A zeneszerzők/zeneszerzőink népi gyökerekből született „zenefájának” koronája a jelenben (és bízom benne, hogy a jövőben is) levelet és virágot hajt... nekünk és az utánunk következőknek.

(Borítókép: Kováts Péter – hegedű –, Demény Balázs – zongora –, és Benyus János – kürt –  koncertjét ragyogó technikai tökéletesség és az egymásra figyelés harmóniája jellemezte. Fotók forrása: Kolozsvári/Erdélyi Zenei Napok/Facebook)

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Áradnak a folyók Kárpátalján
Migránstüntetés vonult végig Róma ...
Hosszú Katinka kiváló eredményei az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ