Nebulóabrak
Vissza

Nebulóabrak

Negyedik, ha nem tévedek, immár negyedik mandátuma kezdetén lendületes starttal jelentkezett be mindenki szeretett Kati nénije, kit hazai oktatásunk nagyasszonyaként szoktak emlegetni. Hogy így marad az utókor emlékezetében, arról már most tesz Andronescu miniszter. Szinte naponta. Közvetlenül beiktatása után sejtelmesen és szűkszavúan csak annyit ígért, hogy hamarosan jön a részletekkel. Mint a híradók befutója után a stúdióban ücsörgő hírolvasó-bemondó, úgy srófolta kíváncsiságunk rugóját.

Az obligát hatásszünet után jött is a konkrétum: hogy akkor új törvény kelletik, s ezt már 2019 legelején tervezetileg elő is terjesztik (gondolom közvitára s azzal az elszánt célzattal, hogy ősztől már új regula szerint csengessenek be a tanodák). De addig is bekérte az adatokat Katalin és ... meglepődött: annyira sok a leszakadó, átmenő jegyet-értékelést el nem érő gyerek, hogy az már a probléma fogalmát kimeríti. Pótórákat rendel majd el a tárcavezető, ezt orvoslandó. Már a második félévtől.  Gyanítom, tudja, honnan fizeti ki a pluszmunkát, miközben kétezer embert bocsát el a minisztérium, ha elődje döntését-szándékát  közben nem nullázta le. Tegyük fel, hogy ez sem jelent gondot, kikerül az a kis zseton valami rejtett stratégiai sufniból. De akkor meg az a gond, hogy szintén Ecaterina jelentette be, túlterheltek a gyerekek, csökkenteni kell a heti óraszámot. Szerinte egy darabbal egyelőre, vagy másféllel, nehogy nagyot zökkenjen a rendszer.

Nyilván az érettségihez is hozzá fognak nyúlni, márminthogy nem tudni, a szakiskolák miként juttatják majd diplomaközelbe a végzősöket, ezen rágódik félhivatalosan Kati, az oktatás madámja. Aki azért a pedagógusokra is odafigyel: mintegy 55 ezer oktatónak lesz alkalma továbbképződni, okulni, szakosodni.

Kedves Katalin, ha már névnapodon nem tudtalak felköszönteni s azt a három db. rózsát átnyújtani, most így utólag három kérésem van cserében:

  1. Ne változtass csak azért, hogy lássák, a tárca mozgásban van.
  2. Próbálj logikusan ráközelíteni, s a döntést fontold meg még egyszer, mielőtt kiadnád.
  3. Nem olyan nagy kunszt, ha nem arról maradsz híres, hogy egy Andronescu-törvényt fognak emlegetni évszázad múlva is az oktatástörténészek (Spiru Haret után te lennél a második klasszikusa a témának): már most lehet belőled doktori munkát írni, annyi mindent elkövettél a romániai tanüggyel.

Szülői tisztelettel és főleg aggodalommal

Rostás-Péter István 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Australian Open - Babos és Fucsovics a ...
Lehullt a vakolat az Első Magyar ...
„Komolyan veszem, hogy minden mindennel ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Történelmi látogatás
  • Visszahelyeznék a Sissi-szobor ...
  • „Ahogyan élek, az a hazám”
  • Még nincs vége
  • Szépen hangzó szavak mellett jó ...