Ne aggódjatok
Létélesztő
Létélesztő
Vissza

Ne aggódjatok

Bibliai alapgondolat: Máté 6,34: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Elszalasztottak a minap az üzletbe. Máskor nem szoktam örvendeni ennek a feladatnak, mert alig van olyan hely a világon, amelyben könnyebben eltévedek, mint a nagyobb élelmiszerboltok. Általában üveges tekintettel őgyelgek a polcok között, irigyen szemlélve a magabiztos, rutinos bevásárlókat, akik mindig tudják, hogy mi hol található. Most mégis örvendtem, mivel végre kimozdulhattam az önként vállalt kvázi-karanténból és a járvánnyal kapcsolatos teendőim közül. A lépcsőház előtt viszont mégsem az üzlet felé indultam, hanem – mint a gyerek, aki rossz jegyet kapott az iskolában, és a lehető leghosszabb úton megy haza, hogy elodázza a szembesülést – nagy kitérőt téve céloztam meg a boltot. Szoktam ilyen „túrákat” tenni máskor is. „Megjárom magam” – szoktam mondani, s ilyenkor mintegy számba veszem a belváros néhány meghatározó pontját. Most is ezt tettem: néztem az épületeket, figyeltem az embereket, s hagytam, hogy fussanak a gondolataim. Amint így bóklásztam, arra lettem figyelmes, hogy mennyire másképp viszonyulnak egymáshoz az emberek. Mintha nagyobb ívben kerülnénk el egymást, mintha hosszasabban és gyanakvóbban szemlélnénk a szembejövőt, jobban odafigyelnénk a közeledőre. Vagy csak én lettem gyanakvóbb, figyelmesebb, másokat kerülőbb, óvatosabb, mint máskor? Mindegy – gondoltam, s peregtek az elmúlt napok eseményei, a hosszú gyűlések, a különböző hatósági rendeletek és azok egyházi következményei, a tennivalók és a tervek. Mindez egy láthatatlan, de potenciálisan gyilkos vírus miatt. Lehet, hogy épp most lélegzem be a betegséget… Milyen furcsa ez a láthatatlan ellenséggel folytatott háború, amikor minden lélegzetvétel felérhet egy telitalálattal. Vajon mi lesz ezután, mi lesz a családommal, a gyülekezetemmel, azokkal a kedves emberekkel, akik még vasárnap is olyan furcsán-gondtalanul néztek rám a templomban, és nem értették az óvintézkedéseket? Hogyan változik meg a világunk, amikor lejár a vész? Elképzeltem, amint az én sejtjeim – micsoda merénylet – lehet, hogy pont ebben a pillanatban reprodukálják hihetetlen sebességgel az őket meggyilkoló parányi élőlényt. Valósággal látni véltem, amint szétterjed az ezer meg ezer vírus, hogy tüzes ostrom alá vegye testemet.

Így érkeztem az üzlet elé, ahol szép sorban várták az emberek, hogy az őr az ajtóban megértő arckifejezéssel rendre beengedjen. Mindenki között egy-egy bő méter, amit senki sem kellett betartasson, hiszen mindenki tudja már, mi a teendője… És ott álldogálva sajdult belém a felismerés: ez a vírus nemcsak a testet, hanem az elmét is ellepi. A fertőzés nemcsak a testek között terjed bámulatos gyorsasággal, hanem talán még gyorsabban árasztja el az elmét, a tudatot. Amint gondolatsejtről gondolatsejtre haladva lepi el szellemünket, úgy fokozódnak a nem testi, de annál valóságosabb tünetek: félünk, aggódunk, gyanakszunk, menekülni akarunk, tagadjuk, reszketünk. Ez a járvány nemcsak a test baja, hanem ugyanolyan mértékben az elméé is. Ott is terjed, szaporodik és ostrom alá helyez.

Amint a test a vírusok hatására lázzal válaszol, úgy reagál az elme is a maga eszközeivel: aggodalommal, szorongással és félelemmel telik meg. És ugyanúgy, ahogy a láz bizonyos szintig hatékony, úgy a teljesen természetes aggódás és félelem is hasznos. De aztán mind a testi, mind a lelki folyamatok esetében megvan az a pont, amikor a tünet veszélyessé válik, hiszen a test és az elme pusztulásához vezethet.

Mindig némi fenntartással olvastam Jézusnak az alapgondolatként felvett szavait. Hiszen hogyan ne aggódjunk a holnapért? Hogyan legyünk olyanok, mint a liliomok vagy az ég madarai? Vajon nem olyan szentencia ez, ami jól hangzik háziszőtteseken, könyvjelzőkön, de igazából megvalósíthatatlan a való életben? Talán csak most kezdek valamit érteni ebből a gondolatból, főleg ha szemügyre veszem magam körül a viszonyulásokat. Hiszen valóban vannak még mindig olyanok, akik nem tulajdonítanak nagy fontosságot e mostani helyzetnek. Gúnyt űznek az óvatoskodókból, s főlényesen nevetnek a félőkön. Ők valóban nem aggódnak, de nem hiszem, hogy Jézus helyeselné a viselkedésüket. Másokat meg, ellenkezőleg, megbénít a félelem. Agyukat elönti a vírus rémképe, mint nekem bevásárlóutam folyamán, amikor mindenhol, minden sarkon, minden szembejövőben, minden pillantásban látni véltem a kórt. A hozzám hasonlóknak, akik most legszívesebben a paplan alá bújnának, mint a gyermek, aki tudja, hogy ott nem érik el a rémek, s végig hibernálnák ezt az időszakot, nekünk igenis van mondanivalója a jézusi gondolatnak. Mert ezek a rémek fokozatosan nőnek, s egy idő után már a lélegzetünket is visszatartanánk, nehogy utolérjen a „gonosz”.

Az ilyeneknek, mint az én bevásárló énem, szükségük van a jézusi hit erejére. Arra, amelyik azt mondja, hogy tégy meg minden óvintézkedést, persze, maradj otthon, moss kezet, hallgass meg minden jószándékú határozatot, és cselekedj aszerint. De közben azért maradjon meg a józanságunk. A bizalmunk, hogy túlleszünk ezen a helyzeten, mert velünk van Istenünk. A Jézus által hirdetett örömüzenet nem az életet kockáztató vakmerőséget hirdeti, hanem orvosság arra a lelki vírusra, ami megbénítja az elmét. Mint a lélegeztetőgép a tüdőbetegnek a levegőt, pumpálja belénk a bizalmat, hogy képesek legyünk kordában tartani félelmünket.

Ez most egy borzasztó dráma, amelynek mindnyájan szereplői vagyunk. Aggódjunk és féljünk magunkért, és vigyázzunk másokra, de őrizzük meg józanságunkat, a mában járjunk és ne a holnap vagy holnapután bajait vetítsük előre. Figyeljünk oda minden napnak a maga bajára, azaz kihívására, és szemléljük annak az embernek a bizonyosságával, aki tudja, hogy minden nehéz helyzetben Istene ott van vele, és nem hagyja el. Maradjunk a jelenben, és elménk egészségét őrizzük meg, mert ha e vírus ott kezd ki, akkor a testi kór esetleges érkezése már csak másodlagos kárt képes okozni. Ezért, mondom én is Jézussal, ne aggódjunk a holnapért, hiszen minden napnak megvan a maga baja, ehelyett őrizzük meg derűnket és józanságunkat, hogy az Istentől mindenkihez érkező hitsugarak hajnalt hasítsanak sokszor borús életegünkön. Ámen.

Rácz Norbert

a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkésze

A rendkívüli hatósági rendelkezések nem teszik lehetővé a személyes részvételű vasárnapi istentiszteletek megtartását. Az egyházak arra kérik a híveket, hogy a világhálón keresztül kövessék a szertartást. A Szabadság segíteni kíván abban, hogy lelkészeink üzenete eljusson a hívekhez ezekben a válságos időkben. Hétfői lapszámainkban unitárius vallási elmélkedéseket olvashatnak.

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Szexuális oktatás az iskolában? Csak ...
Hány felvételi helyet hirdet az USAMV?
Kiosztotta a kulturális és szociális ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Örökballagók
  • Miből él az egyház, ha üres a persely?
  • Miből él az egyház, ha üres a persely?
  • Kedves végzősök!
  • Ballagás 2020 – otthon, lélekben ...