Mozart Párizsban – Mozart Kolozsváron
(Borítókép: A nyitókoncert szólistája Denis Pascal francia zongoraművész volt, aki egyben a Mozart-verseny zsűrijének elnöki tisztségét is betölti. Fotó: Bogdan Meseșan)
Az est szólistájaként Denis Pascal francia zongoraművészt, a Párizsi Nemzeti Konzervatórium tanárát köszönthettük, aki a Mozart-verseny zsűrijének elnöki tisztségét is betölti, és a fesztivál alatt a fiatal zongoristáknak mesterkurzust is tart. A zenekart az orosz származsú, jelenleg Németországban élő Sergey Simakov, a 2015-ös bukaresti Jeunesses Musicales karmesterverseny első díjasa vezényelte stílusosan, muzikálisan.
Jó kezdésnek tartottam a hangverseny „nyitányaként” felcsendülő Jacques Ibert (1890–1962) Hommage à Mozart című művét, mivel a zenekari Rondo Giocoso operás-hangvétele, játékossága, vidám fúvósszólói, csillogó párbeszédei Mozart szellemét idézték, és a mű magasztos vidámsága a fesztivál kezdő pillanatainak ünnepi jellegét is emelte. Sergey Simakov karmester a zenekarral éppen a mű emelkedett ünnepi, pezsgő-vidám-játékos karakterét hangsúlyozta.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) 23. A-dúr zongoraversenye (KV. 488) egyik nagy kedvencem. Mindig boldog csodálkozással tölt el az újrafelismerés, hogy a zenei történésben minden zenei kérdés és válasz olyan természetesen gördül tova, hogy elhiszed, másként nem is lehet(ne). Az első tétel napsugaras fénye, gondtalan öröme, mosolyteli vidámsága jókedvre derít. A lassú tétel „könnyes ária”, dallamvilágának bánatos nosztalgiáját, a lélek mélyéről fakadó megható poézisét a finálé magával ragadó optimizmusa, ragyogó-virtuóz száguldása feledteti. Zseniális alkotás, csodálatos előadásban.
Egyetértek Olivier Bellamy francia újságíró-kritikus véleményével, aki Denis Pascal zongorajátékában az elbűvölő tisztaságot, pengeéles precizitást, lézersugár pontosságával elválasztott és egymásba olvasztott zenei mondatokat dicséri. Mindehhez hozzátenném a ragyogó technikát, a könnyen-játékosan pergő trillákat, a leheletkönnyű pianissimókat, a kérdés-feleletek színességét, a lírai részek poézisét, élménypillanatként a lassú tétel páratlan érzékenységgel „eldalolt” könnyes áriáját, egyszóval mindazt, ami Denis Pascal tolmácsolásában ezen az estén meghatott, magával ragadott. A közönség ovációval kísért, szűnni nem akaró tapsorkánját a ráadásként játszott Debussy Reflets dans l’eau-ja Chopin Mazurká-ja (op. 17. nr.4)., és Nocturne-je (op. 27. nr.2.) követte, amelyekben Denis Pascal a víz tükrének színekben sziporkázó játékát, az a-moll mazurka bánatos líraiságát, valamint az éjszaka zenéjének álomvarázs hangulatát tolmácsolta.
Mozart 32. G-dúr szimfóniáját (KV 318.) Nyitány olasz stílusban címen szokták emlegetni, sokáig az a tévhit terjengett, hogy ez a pár perces kis zenekari mű Mozart Zaïde című befejezetlenül maradt Singspieljének nyitánya. Valószínűbb, hogy Mozart ezt a rövid szimfóniát „készenlétben” tartogatta, hogy majd egy adott pillanatban elkészülendő operájához nyitányként felhasználja. Az egymást megállás nélkül követő gyors-lassú-gyors részekből álló kis remekmű aranyporát az a könnyes mosoly, az a jól ismert pezsgő optimizmus és vidám játékosság mélyén meghúzódó drámaiság, áriaszerűség és méltóságteljes elegancia jelenti, ami Mozart egész életművének sajátja.
Az orosz iskolán nevelkedett Sergey Simakov karmester könnyedén, energikusan és biztos kézzel vezényelt (Fotó: Bogdan Meseșan)
„El veled Párizsba! Mégpedig azonnal! […] Párizsból egész világra terjed a nagytehetségű ember híre, ott a nemesség a zseniális embereket nagy megbecsüléssel és udvariassággal kezeli…” – így bíztatja Mozart-papa huszonéves fiát az egyik levelében. Mozart anyjával együtt el is utazik Párizsba, de rövid időn belül rá kell ébrednie, hogy a város előkelőségei, akik tíz-egynéhány évvel azelőtt rajongtak érte, most mintha teljesen elfelejtették volna. Kompozícióit nem fogadták érdeklődéssel, színpadi próbálkozásainak egyetlen számottevő eredménye a Noverre balettmesternek „barátságból” komponált Les petits riens című balettzene. Operaírásra semmi esélye, viszont a 31. D-dúr „Párizsi” szimfóniával (KV 297/ 300a) komoly sikert aratott. Habár a premiert megelőző próbák „siralmas” állapota miatt el sem akart menni a bemutatóra, végül mégis rászánta magát. „A hallgatók el voltak ragadtatva és óriási taps volt. […] A szimfónia után örömömben nyomban a Palais Royalba mentem, ettem egy jó fagylaltot, elimádkoztam a rózsafűzért, amint azt megfogadtam, és hazamentem, mint ahogy egyébként is otthon vagyok a legszívesebben” – írja apjának a premier után.
Habár Mozart nem volt boldog Párizsban, szimfóniájának első tétele csupa napsugár és felhőtlen boldogság, amelyre csak egy-egy dúr-moll párhuzam vet néha árnyékot. A fuvola- és oboaszólókban bővelkedő bájos Andante az operaíró Mozart kézvonását hordozza, hangszerre írt melódiáinak szépségén az énekhangban gondolkodás művészetét érezni. A tűzijáték szikrájú finálé robbanó ereje optimizmust áraszt. Az orosz iskolán nevelkedett Sergey Simakov fiatal karmester könnyedén, energikusan és biztos kézzel vezényelt, érezte és a zenekarral közvetíteni tudta Mozart zenéjének könnyed-játékos pillanatait, drámai és lírai szépségeit.
Mozart Párizsban annak idején csak röpke pillanatig élvez(het)te a siker boldogságát, amit fagylalttal és rózsafüzéres imával meg is ünnepelt, azonban Kolozsváron mindig napsugarat lop(ott) rajongóinak szívébe. A 29. fesztivál nyitóhangversenyén is telt ház ünnepelt, hiszen műveinek derűje, könnyes áriáinak megható szépsége, játékos vidámsága, napsugaras fénye mosolyt csal(hatot)t a novemberi őszben.
