Nadalék nyerték a Davis-kupát
Vissza

Nadalék nyerték a Davis-kupát

A házigazda spanyol válogatott nyerte meg az idei tenisz Davis-kupát, miután a Kanada elleni, vasárnapi döntőben Roberto Bautista Agut és Rafael Nadal is győzött.

A vasárnapi párharc nyitányán a világranglistán 9. Bautista Agut csapott össze a 21. helyen álló Felix Auger-Aliassime-mal, aki tíz évvel fiatalabb nála. A hazai kedvenc rövidítés után, 54 perc alatt szettelőnybe került. A másodikban kétszer is elvette riválisa adogatójátékát, így hiába veszítette el egyszer a sajátját, 6:3-ra övé lett a játszma, és ezzel vezetéshez jutatta a spanyolokat.

A második egyest a világelső Nadal a kanadaiak élteniszezőjével, Denis Shapovalovval vívta. Fél óra után a spanyol sztár már szettelőnyben volt, a 6:3-as játszma után a másodikban nagy csatát vívtak a felek, egészen a rövidítésig mindenki hozta az adogatásait, majd a tie-breakben 8–7-nél Nadal fogadóként értékesítette harmadik meccslabdáját. A párosmérkőzést már nem játszották le.

A spanyolok ezzel hatodszor (2000, 2004, 2008, 2009, 2011 és 2019) hódították el a trófeát, míg Kanada története első fináléjában alulmaradt.

A sorozat 119 éves történetében tavaly még hagyományos formában rendezték meg a finálét, akkor a horvátok 3–1-re nyertek Franciaországban. Idén a nemzetközi szövetség (ITF) reformjának értelmében a selejtezőre és a 18 csapatos madridi döntőre redukálódott a Dk-program.

Eredmény: • Spanyolország–Kanada 2–0 – Bautista Agut–Auger-Aliassime 7:6 (3), 6:3; Nadal–Shapovalov 6:3, 7:6 (7).

Belgiumot fogadják a selejtezőben a magyarok

Belgiumot fogadja a magyar férfi teniszválogatott a Davis-kupa jövő márciusi selejtezőjében.

A vasárnapi, madridi sorsoláson eldőlt, hogy a kiemelt belgák a magyarokat kapták ellenfélül, és mivel tavaly februárban Brüsszelben csapott össze a két csapat, jövőre Magyarország ad otthont a párharcnak.

„Járhattunk volna rosszabbul is, a hazai pálya természetesen sokat jelent, történtek már csodák Budapesten” – nyilatkozta az MTI-nek Köves Gábor szövetségi kapitány. „A belgák jó csapatot alkotnak, főleg ha sztárjuk, Davis Goffin is játszik. Tavaly 3–2-re kikaptunk tőlük, majd egyeztetjük a szövetséggel és a fiúkkal, hogy idehaza milyen borítás lenne a legjobb. Mindenesetre nem reménytelen a helyzetünk, bízom benne, hogy Fucsovics Marci és Balázs Ati is rendelkezésre áll majd” – tette hozzá.

A két válogatott tavalyi összecsapásán a világranglistán jelenleg 11. Goffin mindkét egyes meccsét megnyerte Fucsovics Márton, illetve Balázs Attila ellen, a harmadik belga győzelmet pedig Ruben Bemelmans aratta.

Az idei selejtezőben a Fucsovics és Balázs nélkül kiálló magyarok 5–0-ra kikaptak a németektől Frankfurtban, majd szeptemberben a budapesti osztályozón – immár a legjobbakkal kiegészülve – 3–2-re verték az ukránokat, így jövőre is a selejtezőben próbálkozhatnak. A március 6-án és 7-én esedékes csata győztese részt vesz a novemberi madridi 18 csapatos fináléban.

Borítókép Rafa a győzelem pillanatában (a spanyol teniszező volt a válogatott lelke, nyolcszor lépett pályára a sorozatban, és nem talált legyőzőre) – FOTÓ: MEDIAFAX


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - #WEREMEMBER – Fotókkal a ...
Mennyibe kerülhet az új ...
Orbán Viktor: egy centiméterre voltunk, ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ