Műszaki hiba miatt kellett Merkel gépének “terven kívüli leszállást” végrehajtania

Műszaki hiba miatt kellett Merkel gépének “terven kívüli leszállást” végrehajtania
Műszaki hiba, nem szándékos szabotázs volt az oka annak, hogy Angela Merkel kancellár gépe kényszerleszállást hajtott végre Kölnben, a német delegáció pedig lekéste a Buesnos Aires-i G-20-as csúcstalálkozójának megnyitóját. Mi több, nem is kényszerleszállás történt, hanem "terven kívüli leszállás", és a repülőgép utasai nem voltak veszélyben, jelentették az illetékesek.

A védelmi minisztérium szóvivője, Jens Flosdorff pénteken Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: egy áramelosztó eszköz hibásodott meg, amely számos rendszerhez továbbította a villamos energiát, köztük a repülőgép távközlési berendezéseihez és a felesleges üzemanyag leeresztését végző berendezéshez. Így ezeknek a rendszereknek a működése leállt, ezért a repülőgép nem folytathatta útját.

Azonban a meghibásodás nem vágta el a külvilágtól a küldöttséget és újságírókat szállító Airbus A340-300 típusú repülőgépet, műholdas telefonon folyamatosan tartották a kapcsolatot a légierő (Luftwaffe) kormánygépekért felelős egységével, amelynek a Köln-Bonn repülőtérnél van a központja.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy nem kényszerleszállás történt, hanem "terven kívüli leszállás", és a repülőgép utasai nem voltak veszélyben. 

A gépet azért várták tűzoltóautók a repülőtéren, mert igen jelentős mennyiségű üzemanyagot szállított, amelynek súlya a szokásosnál nagyobb megterhelésnek tette ki a kerekeket fékező berendezéseket, ami potenciális tűzveszélyt jelent. A fékberendezések fel is hevültek, de nem hevültek túl, viszont a leszállás után még nagyjából egy óráig nem lehetett elhagyni a fedélzetet, mert meg kellett várni, míg lehűlnek. 

A szóvivő azt is elmondta, hogy volt transzatlanti útra alkalmas tartalék repülőgép, de a pihenőidőről szóló jogszabályi előírások miatt nem volt személyzet, amellyel késedelem nélkül el lehetett volna indulni Buenos Airesbe.
    

 

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetői november 30-án és december 1-jén tanácskoznak az argentin fővárosban.
 

A német tájékoztatás szerint Merkel csütörtökön indult kormányrepülőgéppel a csúcstalálkozóra. Egy óra múlva, amikor a gép Hollandia fölött járt, a tapasztalt műszaki hiba miatt a személyzet a visszafordulás mellett döntött. A gép Kölnben sikeresen leszállt.
 

A szóvivő a német kancellárral utazó újságíróknak elmondta, hogy nem lehetséges egy tartalék repülőgéppel folytatni az utat Argentínába. Merkel Kölnben töltötte az éjszakát egy szállodában. Péntek reggel a kancellár és Olaf Scholz pénzügyminiszter, valamint küldöttségének egyes tagjai Madridba repültek, ahonnan egy menetrendszerinti járattal Buenos Airesbe indultak. 

A történtek miatt Angela Merkel kihagyta a csúcstalálkozó egyes programjait. Péntekre egyebek között egy kétoldalú találkozót terveztek Donald Trump amerikai elnökkel.

Ez nem az első ilyen incidens a német kormánygéppel. Nemrégiben az államfő, Frank-Walter Steinmeier indult volna útra egy kormánygéppel, de az indulás hasonló okok miatt elhúzódott. Tavaly márciusban Merkel Egyiptomba utazott volna, de akkor is meghibásodott a repülőgép.