Mozart Fesztivál a Vallásszabadság Házában is

Mozart Fesztivál a Vallásszabadság Házában is
A Román Mozart Társaság üdvözli Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök meghívását, miszerint a Mozart fesztivál során már hagyományszámba menő tudományos ülésszakot a Vallásszabadság Házában tartsák meg november 22-én 10,30 órától. Adriana Bera, a Román Mozart Társaság volt elnöke nagyra értékelte azt is, hogy a felújított unitárius püspöki palotában kulturális, közösségi események megszervezésére kerülhet sor. Az is elképzelhető, hogy a tudományos ülésszakon felolvassák azt a XIX. század elején keletkezett Ruzitska-levelet, ami arról számol be, hogyan csaptak össze az 1800-as évek első felében Kolozsváron a Beethoven-pártolók és ellenzők. A vitát úgy „oldották meg”, hogy a helyszínen az egyik kályhában Beethoven-, míg a másikban az ellentábor szerzőinek műveit égették el.

A közel hatórásra tervezett tudományos ülésszak szünetében a résztvevők megtekinthetik a felújított épületet is. Az idei fesztivál másik újdonsága az a november 22-i, csütörtök délután fél 6-tól a Victoria moziban vetített 95 perces, angol felirattal ellátott film, amely Mozart nővére, Nannerl életét mutatja be René Féret 2010-es alkotásában.  

Silvia Sbârciu-tól, a Román Mozart Társaság elnökétől megtudhattuk: az idei, azaz XXVIII. Mozart Fesztivál a november 16-i szimfonikus koncerttel indul. Hét végén kerül sor az előadóversenyre, amelyet idén vonósnégyesek számára szerveznek meg. A fesztivál műsorfüzete szerint hat kamaraegyüttes nevezett be, de a szervezők úgy vélték, még ez is dicséretes, hiszen a Mozart-vonósnégyesek előadása sok problémát vet fel. A díjazottak pénzjutalomban és a híres kassel-i Bärenreiter zenei kiadó által rendelkezésre bocsátott partitúrában részesülnek. A kiadót díszoklevélben részesítik, elismerésként a romániai Mozart Fesztivál több évtizedes támogatásáért. A gálára vasárnap, november 18-án este 7 órától kerül sor.

Vasile Jucan, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora elmondta: évek óta rendszeres és jól működő partnerség létezik a zeneakadémia és a Román Mozart Társaság között, és ez a továbbiakban is megmarad. Hasonlóképpen vélekedett Oana Andreica, a kolozsvári Transilvania Filharmónia művészeti titkára is.

Adriana Bera, aki a társaság első elnöke, László Ferenc muzikológus elnöksége után 16 éven át vezette a civil szervezetet, megnyugtatóan közölte: nagy örömére szolgált, hogy a közel másfél éve választott új vezetőség folytatja az 1991-ben megfogalmazott célkitűzéseket, de újszerű dolgokkal is próbálkoznak.

Hétfőn, kedden és szerdán a zeneakadémia stúdiótermében este 7 órától  szerveznek kamarazene-koncertet. A nyitókoncerten kívül a belépés ingyenes minden hangversenyre. A hétfői koncerten az Arcadia vonósnégyes három tagja további három taggal egészül ki: Ana Mirabela Dina zongoraművésszel – aki a nyitóhangverseny szólistája –, Trombitás István hegedűművésszel és Dimén Szabolcs nagybőgőművésszel. Kedden este 7 órától Aurelia Visovan zongoraművészt hallgathatjuk meg, szerdán este 7 órától pedig Aida-Carmen Soanea brácsaművész és Antonio Piricone (fortepiano) lép fel.