Miniévadot szervez a szatmári Északi Színház két társulata

Miniévadot szervez a szatmári Északi Színház két társulata
Története során először tart közös miniévadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és román tagozata, derül ki az intézmény közleményéből. Február 5. és 8. között összesen hat előadást játszanak, olyanokat, amelyekről a két társulat művészeti vezetése úgy ítélte meg, joggal tarthatnak számot a szakma érdeklődésére. A miniévadra több rangos hazai és magyarországi fesztivál válogatói és számos magyar és román kritikus is meghívást kapott, az előadások bevételeivel pedig a Máltai Szeretetszolgálatot és a Hans Lidner Alapítványt támogatja a Harag György Társulat, olvasható a hírlevélben.

A miniévad programjában elsőként a Harag György Társulat Bernarda Alba háza című produkciója szerepel, amelyet Sorin Militaru rendezett, azidei évad nyitóelőadásaként (az előadás bevételeivel a Máltai Szeretetszolgálatot támogatják). Ezt követi A Tévedések vígjátéka (a Hans Lindner Alapítvány javára), amely az elmúlt évad egyik legkiemelkedőbb produkciója volt, többek között a budapesti Nemzeti Színházban, a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán,a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztiválon és Sepsiszentgyörgyön is nagy sikerrel játszotta a társulat. Az előadást Bocsárdi László, kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, a Tamási Áron Színház igazgató-főrendezője jegyzi. A Harag György Társulat harmadik előadása a miniévadbana 2017 decemberében bemutatott Tizenöt próbálkozás a színészetre, Hatházi András Uniter és Jászai-díjas színésszel a főszerepben, Tom Dugdale amerikai rendező. A stúdióelőadás bevételeit a társulat megosztja a két kedvezményezett civil szervezet között.

A Harag György Társulathoz hasonlóan a színház román tagozata is két nagyszínpadi és egy stúdióelőadással készül a miniévadra, Theo Marton, Vadas László, illetve Cristian Bran rendezésében.

„Ez a mostani miniévad, amelynek programjába alapvetően szakmai kritériumok szerint válogattuk az előadásokat, a román társulat művészeti vezetésében bekövetkezett változások és a két társulat közötti egyre javuló szakmai együttműködés gyümölcse. Ovidiu Caița művészeti igazgató kollégámmal már az évad elején eldöntöttük, hogy a saját, közös házifesztiválunk, a Tranzit mellett ugyancsak közösen szervezett miniévadokkal igyekszünk idevonzani a szakmát Szatmárnémetibe. Értelemszerű, hogy a magyar fesztiválok és kritikusok irányába nekünk jobbak a kapcsolataink, míg a román tagozat a román szakmai szervezetekkel és kritikusokkal ápol szorosabb kapcsolatokat. A közös szervezéssel elérhetjük, hogy a román tagozat meghívására érkező hazai szakmai elit jobban megismerhesse a Harag György Társulatot, és fordítva: olyan, akár Magyarországról érkező kritikusok és fesztiválválogatók ismerkedjenek meg színházunk román tagozatának szakmai munkájával, akik eddig legfennebb hallomásból ismerték a román társulatot. Az ilyen együttműködésekkel mindkét fél csak nyerhet. Meg kell jegyeznem, hogy közös tervünk aligha valósulhatott volna meg, ha a színház román tagozatának új művészeti igazgatója nem vezeti be ettől az évadtól kezdődően a magyar nyelvű feliratozást az előadásain. Ez nem pusztán a város magyar közössége felé szép gesztus, de lehetővé teszi, hogy a magyarországi színházi szakma és kritika is megismerkedhessen a szatmári román tagozattal.” – ismertette a miniévad koncepcióját Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Részletes program a www.harag.eu honlapon.