Minden 3. hazai kenyér a szemétre kerül, minden 4. lakos éhezik
Gyerekcipőben az élelmiszerpazarlás megfékezése
Gyerekcipőben az élelmiszerpazarlás megfékezése
Vissza

Minden 3. hazai kenyér a szemétre kerül, minden 4. lakos éhezik

Szemeteskukából evett sós tallért egy kolozsvári honatya a parlamentben – így tiltakozik az élelmiszerpazarlás ellen. Évente 2,2 millió tonna élelmiszert dobunk ki, miközben szűk három évtizeddel ezelőtt a hazai élelmiszerboltok polcai éveken át üresen álltak. Az 1989-es rendszerváltás utáni egyik leglátványosabb változás az volt, hogy sosem látott ételekkel teltek meg a boltok, és a kínálat azóta is egyre bővül. Gurmand legyen a talpán, aki nem csábul el pénztárcáján és mértéken felül! Az élelem nem kis része aztán a szemétben végzi: nálunk évente 2,2 millió tonna, az Európai Unióban 90 millió. Minden harmadik banán, minden harmadik csirkecomb. Pedig a Föld készletei végesek, a növekvő élelmiszerigényeket nem lehet a végtelenségig kielégíteni, és az is jó lenne, ha nem fulladnánk bele a saját szemetünkbe. Takarékoskodni kellene. Tudatosan vásárolni, ésszerűen táplálkozni, hulladékot komposztálni városi kertekben is – nem lehetetlen.
Talán kicsinyhitűek vagyunk, amikor hiábavalónak érezzük az egyéni felelősségvállalást. Azt mondjuk: ha nem dobom ki ezt a húsmaradékot, a másnapos kenyeret, attól az afrikai gyerekek még ugyanúgy éhezni fognak. Vagyis az egyéni tudatosságom hiábavaló. Az Európai Unió most éppen azon igyekezik, hogy erre rácáfoljon, az élelmiszer pazarlás elleni egyéni cselekvéseket hatékonnyá tegye: olyan hálózat, ellenőrző és megfigyelő rendszerek létrehozása által, amelyek lehetővé teszik a pazarlás egységes mérését, a nem hulladéknak minősülő felesleges élelmiszerek eljuttatását hasznos időben az ínséges helyekre. A tervek szerint mindez még az idén elkészülne. Sőt néhány éven belül akár kötelező uniós kvótát is meghatároznának a veszteségek visszaszorítására. Ezt szolgálja az Európai Bizottság támogatásával 2012 augusztusától 2016 júliusáig zajló FUSION (Élelmiszer Fogyasztás a Társadalmi Innovációért a Pazarlást Megelőző Stratégiák Optimalizálásával/Food Use for Social Innovation by Optimising Waste Prevention Strategies) projekt is, amelynek keretében 15 európai ország pazarlásellenes intézkedéseit összesítették.

Ki hol mennyit pazarol?

A pazarlás mértéke ijesztő: míg becslések szerint az EU-ban a megtermelt élelmiszerek 20 százaléka a szeméttelepen landol, addig világviszonylatban ez az arány meghaladja a 30 százalékot. Ha a számoknál tartunk, vannak ennél meghökkentőbb adatok is: a szemétre kerülő élelem mennyiség megtermeléséhez Kínányi terület megművelése szükséges, és ennek megmunkálása az üvegházhatású gázkibocsátás kb. 8%-áért felelős. Mindeközben a világon 800 millióan éheznek.

Az élelmiszerveszteség vagy -pazarlás egyaránt jellemző a gazdaságokra, a termelésre, az élelmiszerüzletekre, éttermekre és a háztartásokra. A világon minden harmadik alma, minden harmadik kenyérszelet a kukába kerül – sokuk úgy, hogy még fogyasztható lenne. Szakemberek szerint a gazdaságilag fejlett országokban az egyik legnagyobb pazarló a lakosság, amely jövedelmének legfeljebb 10%-át fordítja élelmiszerekre, ezért nem érzi a takarékoskodás kényszerítő erejét. A szegényebb országokban a jövedelem 60-70%-a élelmiszerekre megy, ezért jobban odafigyelnek arra, hogy mit dobnak el. Vagyis minél olcsóbb az étel, annál nagyobb a pazarlás, minél drágább az élelem, annál jobban odafigyelnek az élelmiszerfogyasztásra. Románia felrúgja ezt a látszólagos szabályt. Bár a lakosság fele a jövedelme mintegy 40%-át költi élelmiszerekre, a fogyasztók szintjén az élelmiszerpazarlás 3-4-szer több mint azokban az államokban, ahol negyedannyit költenek ételre. Vagyis hiába megy el a pénzünknek majdnem a fele ételre, négyszer több élelmet dobunk a szemétre, mint például a franciák vagy a svájciak, akik csak a jövedelmük tizedéből vásárolnak élelmet.

Romániában évente 2,2 millió tonna élelmiszer kerül szemétre, az Eurostat adatai szerint a hazai élelmiszerek egyharmada. Országunk az európai pazarlásnak a 2,55%-áért felelős, az egy lakosra jutó pazarlás éves mértéke közel 130 kilónyi élelmet tesz ki, ám egy hasonló hazai számítás egyenesen 250 kilóra becsüli ezt a mennyiséget. Mindez olyan körülmények közepette, hogy minden negyedik lakos olyan szegénységben él, hogy napi betevő előteremtése is gondot okoz. A legnagyobb pazarlást – a teljes mennyiségnek a felét – a városi fogyasztók követik el.

Miért is dobjuk el az ételt? Egy másik felmérés szerint főleg azért, mert hamar megromolnak az élelmiszerek, helytelenül becsüljük meg, hogy mennyi ételre van szükségünk, továbbá túlvásároljuk magunkat. Ilyen összefüggésben természetesen azonnal eszünkbe jut mindennek egy lehetséges magyarázata. A vásárlóerő jelentős részét adja a harmincas évei végét taposó lakosság és a náluk idősebbek, akik pontosan emlékeznek a kommunista aranykorszakra, amikor az élelmiszerboltok polcain lekváron, mustáron, sós ásványvízen és orosz halkonzerven kívül nem sok mindent lehetett találni. Cukor, liszt, kenyér, hús, tojás, vaj, olaj stb. mind jegyre, porcióra járt, felvágottat, déli gyümölcsöket, csokoládét csak nagy ritkán, és hatalmas sorok kiverekedése árán lehetett beszerezni. Most bármit megvehetünk, még ha nem is olcsón, így tehát akkor is vásárolunk, ha nem biztos, hogy mindent el tudunk fogyasztani még mielőtt megromlik. Továbbá a mintegy 10 éve sorra épülő nagyvárosi szupermarketek és bevásárlóközpontok viszonylag újdonságnak számítanak, és nagy csáberővel bírnak. Ott mindent megtalálható egy helyen, így a havi egy-két-több alkalommal megejtett nagy bevásárlásokkor könnyen túlköltekezünk, aztán pedig kénytelenek vagyunk szemétre dobni az ételt.

Tájékozatlan a vásárló vagy rossz a címke?!

Szakemberek szerint a pazarláshoz az is hozzájárul, hogy a vásárlók több mint fele félreérti a termékek információkkal teleírt címkéjén olvasható kétféle szavatossági dátumot. Így kerül szemétre a háztartásokban az élelmiszereknek mintegy harmada.

A „minőségét megőrzi” és a „fogyasztható” jelzés két különböző jelentéssel bír. A „fogyasztható” (expira la) jelzésnél szereplő határidő lejárta után az adott termék elfogyasztásra nem alkalmas akkor sem, ha minősége (színe, illata, állaga) látszólag nem változott. Ezzel az európai fogyasztóknak csak a 40%-a van tisztában, egy felmérés szerint 28% úgy gondolja, élelmiszertől függ, hogy a termék fogyasztható-e vagy sem e dátum lejárta után, és ugyanennyien vélik azt, hogy a termék ezután is ehető, csak nem lesz olyan finom. Pedig nem, ha eltelt a „fogyasztható” határidő, akkor nem kellene megennünk azt az ételt. A „minőségét megőrzi” (a se consuma de preferinta inainte de) jelzésnél szereplő határidő lejárta után is biztonságosan fogyasztható az adott termék, ha csomagolása sértetlen, a megfelelő feltételek mellett tárolták, ám tudnunk kell, hogy minősége, állaga és íze ezután a határidő után megváltozhat. És ki eszik szívesen háromnapos kenyeret vagy fonnyadt murkot, foltokban rothadó almát? Irány a szemeteskuka.

Szórványos hazai példák: így nem marad annyi felesleg záróra után (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Ne vásárolj éhesen és komposztálj a városban

Mit tehetünk egyénileg azért, hogy ne menjen kárba annyi élelmiszer, amiért pénzt adtunk, megdolgoztunk? Tervezzük meg a vásárlást: készítsünk listát (akár okostelefonra letölthető applikációval), csak annyit vásároljunk, amennyire szükségünk van, és jóllakottan menjünk az üzletbe, másképpen többet vásárolunk a kelleténél. Ha nem akarjuk rövidesen elfogyasztani mondjuk a tehéntúrót, akkor ellenőrizzük a szavatossági idejét, és vásároljunk abból, amely hosszabb ideig eláll. Ellenőrizzük a hűtőszekrényt: zárjon jól és biztosítsa a szükséges 1-5 Celsius fokot. A címke utasításai szerint tároljuk a termékeket, és amikor például friss szalámit veszünk, tegyük a tárolóban a régebbi felvágott szeletek mögé, azt az ételt fogyasszuk el előbb, aminek közeledik a lejárati ideje. Egyszerre együnk kevesebbet, mindig repetázhatunk – javasolja az európai kampány. Tegyük el a maradékot vacsorára, másnapra, esetleg le is fagyaszthatjuk későbbi fogyasztásra akár a maradék levest is. A kenyér is hosszasabban friss marad, ha fagyasztóban tároljuk, és mindig csak azt a néhány szeletet vesszük elő, amennyit egy nap elfogyasztunk.

Ha mindezek ellenére is kerül eldobni való élelmiszerünk, komposztáljunk, a kertünk meghálálja. A komposztba mehetnek például a fogyasztásra nem alkalmas zöldségek, gyümölcsök, ezek lehámozott héja. Nem kell hozzá más, mint elhatározás, és egy kis munkával kialakíthatjuk kertünkben a komposztálót.

Varga Zoltán Kolozsváron már több mint tíz éve komposztál. Az egyetemen újságírás után vidékfejlesztési szakon tanult, ott találkozott a környezettudatos lehetőségekkel. Nem bonyolította el a komposztáló „állomását”: 4 cölöp köré három oldalon hálót kerített, jó kerti földet használt komposzt starterként, majd ide halmozta a háztartásban keletkező élelmiszerhulladékot – gyümölcsök, zöldségek héja, tojás héja, romlásnak indult zöldségek, gyümölcsök, de szakértők szerint ide mehetnek a teafilterek és a kávézacc is, ám ne dobjunk rá se hús-, se tejterméket. Varga Zoltán ide halmozza a kert takarításából származó gallyakat kisebb darabokban, a leveleket, szőlővenyigét, gyomokat, ide mehet a lenyírt fű is, majd 20–30 cm-nyi hulladékra egy réteg földet terít, ez abban is segít, hogy a dolgozó anyag szaga ne legyen zavaró. Ha nagyon meleg van, akkor a komposztot öntözni kell, ha sok a csapadék, ajánlott letakarni, másképpen rothadni fog. Két hónap alatt komposztálódik. A mintegy másfélszer másfél méteres komposztálóban 20 centiméternyi vastag zöld rétegből 4-5 cm komposzt keletkezik, amit szétterít a kertben, cserepes virágokhoz használ. A szüleit is rászoktatta, külön vederbe gyűjtik a házban a komposzthoz való hulladékot. Zoltán a dédnagyapjától látta a kertgondozást, aki főleg a szőlővel foglalkozott, most saját hatéves fia azt tapasztalhatja, hogy komposztálnak, hasznosítják a papírt, üveget, az ára pedig a perselybe kerül.

Korszerű segítség az okostelefonos bevásárlólista (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Tízórai parlamenti kukából

Az egyéni példamutatás nem szokványos módját választotta Adi Dohotaru kolozsvári képviselő, aki a bukaresti parlament szemeteskukájában talált egy fél zacskónyi sajtos tallért és megette. A képviselő továbbá nem vásárol műanyagpalackos innivalót, hanem saját ivópalackjában visz magának vizet a képviselőházba. De evőeszközöket is otthonról visz, mert pazarlásnak tartja a parlamentben kínált műanyagvillák-kanalak használatát. A képviselő úgy véli, Románia parlamentje a pazarlás ellen és a környezettudatosságért folytatott küzdelemnek kormánypártok és ellenzéki csoportok fölött átívelő jelképévé válhatna.

A szelektív hulladékgyűjtés terén is gyerekcipőben járó társadalmunkban aligha lenne népszerű egy olyan kampány, mint amivel például Dániában a legerősebb pazarlásellenes civil szerveződés az élelmiszerláncok „Egyet fizetsz, kettőt vihetsz” akcióit próbálja megtorpedózni, mert az szerintük felesleges pazarláshoz vezet. Ugyanakkor az élelmiszerpocsékolás felszámolását számtalan más tényező is befolyásolja, hogy még egyet említsünk: a „fogyasztok, tehát vagyok” elv sulykolása. Az embertömegek könnyebben követik az általános szabályokat, gyorsabban elsajátítják az általános magatartásmintákat, így például egyszerűbb lenne takarékosaknak lenniük az élelmiszerfogyasztásban, ha általában a fogyasztásban azoknak kell lenniük/azok lehetnek. Könnyebben kidobjuk a 3 lejes másnapos kenyér maradékát, és veszünk helyette frisset, de bosszankodunk, ha néhány év használat után elromlik a mosógépünk, mert az akár egy havi fizetésbe is kerülhet. Márpedig igen gyakran elromlik, mert már nem gyártják őket 20-30 éves használatra, a termelőknek ez nem érdeke, hiszen akkor ritkábban vásárolnánk a termékeiket. Mindaddig, amíg egy háztartási gép nem bírja tovább 7-8 évnél, addig a lakosság ahhoz szokik hozzá, hogy ha valami elromlik (hűtőszekrény, cipő, kolbász, narancs), azonnal lecseréli, de még jobb, ha eleve kettőt vásárol belőle, arra az esetre, ha elromolna. És mi ez, ha nem pazarlás, nagy tételben?

{Tovább olvasható még 1105 szó.}
Közösségi hűtők, állami „rőzsegyűjtés”, netes szomszédolás A rossz hazai élelmiszerfogyasztási gyakorlattal együtt mégis kevesebbet pazarolunk, mint a britek (az összeurópai pazarlás 16,12%-a), vagy a környezettudatosság terén példaként emlegetett németek (11,63%) és hollandok (10,59%). A pazarlás mértékét felismerve önkormányzatok, civil szerveze
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elemző: a kormány kockázati tényezőt ...
Fiatal Közönség Díj – A legjobb ...
Harmincöt roma család költözhet ki a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ