Míg el nem indul
Villámvignetták
Villámvignetták
Vissza

Míg el nem indul

A zilahi Költészet Tavaszának szervezésébe akkor mélyültem-mélyedtem el, amikor már eljöttem Zilahról. Abban az évben, 2015-ben, csak közönségként vettem részt a fesztiválon, azóta viszont a félhivatalos szervezőbizottság tagja vagyok Sándorral együtt. Az ottani erőkkel együtt találjuk ki a meghívottakat, az antológia és a kerekasztalbeszélgetés témáját, fordítunk is a kötetbe, bár persze a munka oroszlánrészét ők végzik.

A Költészet Tavasza kétnyelvű rendezvény, magyar és román költők lépnek fel, szavalóverseny is van, meg kirándulás, nem szólva az ilyenkor szokásos ebédekről, vacsorákról és beszélgetésekről. Nagyon jó találkozások történnek minden oldalról, egyáltalán nem látszólagos, hanem nagyon is valóságos barátságok születnek, és Zilah három napra kulturális fővárossá alakul. Nem tudom, hány helyen tesznek ennyit az egymás mellett élő emberek kölcsönös és mondhatni szerves megismeréséért.

Itt ismertem meg igazán Jász Attilát, ide hívtam Dorut, és kiválóan érezte magát nélkülem is, mert én édesapám infarktusa miatt végül nem jutottam el, itt röhögök a remek magyartanárnők tanítványaival, itt látom ismét azokat a barátaimat, akiket akkor, holdlakó időszakomban ismertem meg, és itt lepődöm meg ismét, hogy milyen utakra léptem, én, a legkevésbé sem Kolumbusz. De senki nem Kolumbusz, amíg el nem indul.

Laiosz megöli Oidipuszt

Pályám indulásában a Koinónia is nagy szerepet játszott. Visszaforgatás című regényem, melyben a gyerek- és az ifjúkorommal számoltam el, amennyire tudtam, ott jelent meg egy sorozatban, Selyem Zsuzsa, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc könyveivel egyszerre. Annak a könyvnek, közvetve tehát a Koinóniának köszönhetem, hogy felfigyelt rám például Ilia Mihály, távolabbról pedig a Déry-díjat.

Sokat utaztam is velük, Gyergyóba, Budapestre, Csíkba, miközben a magam szégyenletes köreit is futottam. Nem könnyű kulcsregényt írni, amelyről előbb letagadod, hogy kulcsregény, aztán rájössz, hogy nincs mit tagadni rajta, az olvasó gyanakvó típus. És különben is, hogyan számolsz el önmagaddal, ha már kezdetben is hazudsz? Azt hiszem, sok kudarcot elkerülhettem volna, ha rögtön azt mondom mindenkinek: igen, ez én vagyok, Pisztácia, Mária, mindenki, minden az én életem. Igaz, még nem olvastam Horváth Andor nagyszerű Oidipusz-tanulmányát: „Amikor az emberek a fenyegetőnek látott jövőtől való félelmükben eltörlik a nyomokat, összekuszálják a szálakat, elnémítják a múltat, máris nagy erővel azon fáradoznak, hogy többé semmi se állja útját a fenyegető jövőnek.”

De hát ez már nagyon a múlt, ha tényekben nem is, hozzáállásban mindenképpen. Bizonyos értelemben bölcsebb, más értelemben reménytelenebb vagyok, s nem tudom, nem ugyanaz-e a kettő? Az biztos, hogy a szülők a gyermekek legnagyobb gyilkosai, és bár a tragédia másról szól, sok Laiosz megöli Oidipuszt.

A Koinónia jó csapat volt, szerkesztők, tördelők és terjesztők profi és még a botlásokban is rokonszenves csapata. Emlékszem, úgy indultunk Gyergyóba, hogy a könyveket akkor, röptükben vettük át a nyomdából. De mindenki mosolygott, senki nem fukarkodott, nem mondta, hogy az eladott könyvek árából alig jön ki az ebédünk (megéltem ezt is), sem azt, hogy nem ad tiszteletpéldányt, mert nem írtunk róla (ezt is). Nagyszerű korszak volt, villámgyors borítókkal, diákos turnékkal. A későbbibe, melyet egy pragmatikusabb csapat vezetett, nem is tudtam beilleszkedni már.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

III. liga 8. forduló: Dési győzelem a ...
Rálőttek egy ortodox papra a ...
Elhunyt Sir Sean Connery

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ