Michael Schumacher 50 éves – üzent a rajongóknak a felesége

Michael Schumacher 50 éves – üzent a rajongóknak a felesége
Holnap lesz 50 éves Michael Schumacher német Forma–1-es autóversenyző, hétszeres világbajnok. Születésnapján róla szóló kiállítás nyílik a Ferrari csapat maranellói múzeumában – az évforduló alkalmából az egykori sztár felesége, Corinna is üzent a rajongóknak Schumi hivatalos honlapján.

Michal Schumacher 1969. január 3-án született az észak-rajna-vesztfáliai Hürth városában. Négyévesen ült először gokartban, és 15 éves korában, 1984-ben megnyerte a német junior gokart-bajnokságot; ezt a sikert egy évvel később megismételte, a junior gokart-világbajnokságon pedig második lett. 1986-tól a német felnőtt gokart-bajnokságban szerepelt, 1987-ben német bajnok és Európa-bajnok lett.

1988-ban kezdett el versenyezni a német Formula König sorozatban, ahol a bajnokság tíz futamából kilencet megnyert. Ugyanebben az évben hatodik lett a német Forma-Ford 1600 bajnokságban és másodikként zárt a Forma-Ford 1600 Európa-bajnokságon. 

1989-ben felfigyelt rá Willi Weber, a WTS Forma–3-as csapatfőnöke, aki leszerződtette Schumachert, valamint menedzsere lett, és maradt egészen 2010-ig. Schumacher 1990-ben német Forma–3-as bajnok lett, ezenkívül megnyerte a Forma-3-as Makaói Nagydíjat, valamint a Forma–3-as Fuji Kupát is. 
A Forma–1-ben 1991-ben, a Belga Nagydíjon, a Jordan-Ford pilótájaként szerepelt először. Itt figyelt fel rá a Benetton csapata és a következő szezonra leszerződtették. A sikereire nem kellett sokat várni, első futamgyőzelmét az 1992-es Belga Nagydíjon szerezte, az első világbajnoki címét 1994-ben érte el a Benetton-Ford pilótájaként, ezzel ő lett a sportág első német Forma–1-es világbajnoka. A következő évben a Benetton-Renault színeiben lett világbajnok, és a csapatnak Johnny Herberttel együtt megszerezték a konstruktőri vb-címet is.

1996-ban a Ferrari csapatához igazolt, az olasz autóban további öt világbajnoki címet szerzett (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), és ezzel a hét elsőséggel megelőzte az örökranglistán az ötszörös világbajnok argentin Juan-Manuel Fangiót. 2005-ben harmadik, 2006-ban második lett, majd visszavonult a versenyzéstől. 

Hét világbajnoki címe mellett számos rekord birtokosa is: a Forma–1 történetében ő szerezte a legtöbb futamgyőzelmet (91), ő nyert a legtöbbször egy szezon alatt, övé a legtöbb versenyben futott leggyorsabb kör. A sportágban egyedülálló módon a 2002-es évad minden versenyén dobogóra állhatott. A Forma–1-ben eltöltött 19 szezonja alatt 155 dobogós helyezést, 77 leggyorsabb kört és 68 pole pozíciót szerzett. A Ferrarinál is rekordokat tart: 181 versenyen 72 győzelem, 116 dobogós helyezés, 53 leggyorsabb kör.

A vezetési stílusa gyakran váltott ki vitákat. Kétszer volt részese a világbajnoki címet eldöntő ütközésnek, amelyek közül az 1997-es, Jacques Villeneuve-vel történt karambol után kizárták az az évi világbajnokságból.

Sikereinek köszönhetően a sportágán kívül is ismert és elismert személyiség lett. Az UNESCO nagykövete és számos humanitárius kezdeményezés résztvevője, de szószólója volt a versenyzők biztonságának is. Létrehozott egy iskolát Szenegálban, egy klinikát Szarajevóban és egy utcagyerekeket felkaroló központot Peruban. Szerepvállalásáért 2002-ben az UNESCO „A sport bajnoka” címet adományozta neki.

2010-ben – nagy meglepetésre – a Mercedes csapat színeiben visszatért a Forma–1-be, ahol Nico Rosberg mellett versenyzett. Abban a szezonban a kilencedik, 2011-ben a nyolcadik, 2012-ben pedig a 13. helyet szerezte meg a világbajnoki összetettben. A német legenda 2012 őszén vonult vissza véglegesen a Forma–1-ből.

1995-ben feleségül vette Corinna Betschet, és két gyermekük született. Testvére, Ralf és féltestvére, Sebastian Stahl Schumacher is autóversenyzők. Fia, Mick Schumacher is apja és nagybátyja nyomdokaiba lépett.

2013. december 29-én a franciaországi Méribelnél síbalesetet szenvedett, fejjel egy sziklának csapódott. Életveszélyes állapotban került kórházba, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Sokáig mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, és 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Németországban 1995-ben és 2004-ben az év sportolójává választották. 2002-ben és 2004-ben elnyerte a Laureus Év Sportolója Díjat. 2006-ban, az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) által végzett felmérésen a szurkolók a Forma–1 legnépszerűbb versenyzőjének választották. 2007-ben megkapta az Asztúria Hercege díjat. 2014-ben a Forma-1-es Bahreini Nagydíjnak otthont adó szahíri pályán róla nevezték el az első kanyart. 

2014. november 13-án, első világbajnoki címének 20. évfordulója alkalmából újraindult hivatalos honlapja. 2019-ben, ötvenedik születésnapján róla szóló kiállítás nyílik a Forma–1-es Ferrari csapat maranellói múzeumában.

Ma felesége a következőt posztolta „Schumi” hivatalos honlapján: „Legyetek biztosak abban, hogy minden emberileg tehetőt megteszünk azért, hogy segítsük. Kérlek értsétek meg, hogy azt választjuk, amit Michael kért, és nem hozzuk nyilvánosságra a részleteket egy olyan összetett kérdésben, mint ami az egészség."