Mesélő hősök a Tekergő Mesetáborokban
Vissza

Mesélő hősök a Tekergő Mesetáborokban

2013-ban, Fenyőkútra indult útjára először a Tekergő Mesetábor, azóta egyre több helyszínen, több száz gyermek vett részt mesés tekergéseiken.

Hajós Erika mesemondó táborszervező szerint a gyermekek mosolya és a felhőtlen jókedv, alkotásaik tarkasága folyamatosan megerősítik a szervezőket abban, hogy ne adják fel. Idén is várják a mesehősöket táboraikba, céljuk minél több szociálisan rászoruló, nagycsaládos, egyszülős, tanulási nehézséggel küzdő gyermeknek ingyenes részvételi lehetőséget nyújtani. Egyelőre keresik a támogatókat, hogy még több izgalmas mese szülessen, minél több gyermek válhasson boldog mesehőssé. Boné Ilán, a kolozsvári Báthory-líceum tanulója évek óta a Tekergő Mesetábor visszatérő hőse. Két meséjét ajánljuk figyelmükbe: A fenyőkút címűt hatévesen, a Kabát meséje címűt 10 esztendős korában írta.

A fenyőkút

Volt egyszer egy fenyő. Az oldalából egy napon kihajtott egy kút. A kútban egy nemörökkéélő sellő élt, a fa tetején egy tűnődér tündér lakott, a fa alatt, a gyökerei között egy halható manó háza volt. Egyszer elköltözött a fenyőkútról az egyikük, mégpedig a tündér. Otthagyta az odúját, repült-repült, és megtelepedett egy odvas fán Nevesincsvárosban (a tündér egyébként azt hitte, Korondon). Ott nem voltak rajta kívül más lények, sellők, manók, még egy árva madár se lakott azon a fán. Sőt, azt a fát az emberek is messze elkerülték. Egy hernyó miatt, aki beszorult, és annyira mérges lett, hogy megátkozta a fát. Rettentően kellett nyikorognia, amíg valaki ki nem szabadítja belőle a hernyót. De úgy hírlett, hogy ha valaki kiveszi a hernyót és a folyóba dobja, akkor vége az ő életének is. (Ebben a városban az emberek minden tücsköt-bogarat a vízbe dobtak azzal, hogy „pfúj!”. Úgy is hívták a várost ezért, hogy Kényeskeváros.) Ha viszont a hernyót a fa tetején szabadon engedik, akkor hatvan évvel meghosszabbodik az élete a szabadítónak és a két legjobb barátjának. A tündér nem sokat tűnődött, hanem kipiszkálta a hernyót a tűlevelekkel, amelyeket a kútfenyőről hozott emlékbe, aztán felrepült a hernyóval a fa tetejére. Ott a hernyó ráhintett egy kis varázsport, egy keveset pedig rábízott a szélre (aki a tündér ismerőse volt, együtt szoktak fogócskázni), hogy vigye el a tündér két legjobb barátjának, aztán eltűnt a lombok között. A szél, amikor visszatért, azt újságolta, hogy valami nagy baj történt a fenyőnél: a tündér odúja betömve, a manó háza bezárva, a sellő vize pedig sötét és zavaros. A tündér nyakába kapta a szárnyait, és repült haza. Megkopogtatta az odúja tömését. Kibújt belőle egy kétfejű olajcsőkígyó. Egyik feje lehajlott a kútig, és olajat köpött bele. A másik fejét a tündér felé fordította, és szinte leszippantotta róla a ruháját. A tündér ruhájáról a varázspor (ami már megtette a hatását, a tündér életét meghosszabbította) beszállingózott a kígyó szájába, és akkor valami megváltozott. Az olajat kezdte szívni, és tiszta vizet fújt ki helyette a kútba. Megtisztult a fenyőkút, és kidugta az orrát a manó, felkiabált a sellőnek is, aki örömében táncra perdült, azaz a vízben cikázott, mert halfarokkal nehéz lenne a csárdást járni. A szél végre átadhatta nekik a varázsport. Megfiatalodott a fenyőkút három lakója, és boldogan éltek tovább, amíg táborokat nem kezdtek rendezni azon a környéken, mert attól fogva még boldogabban. Kórusban mesélték el a történetüket a fenyőkút köré gyűlt gyerekeknek. Tudni kell, hogy a tündér még el-eljárt a hernyóhoz. Minden hatvanadik évben benyomkodta a fába, aztán kiszedte a kútfenyő tűlevelei segítségével, és a fatetőre rakta, hogy még hatvan évig éljenek ő és a barátai.

Boné Ilán (2013)

Kabát meséje

A szomszédunkban élt egy nagyon szép magyar vizsla. Kabátnak hívták. És hát... én azt hallottam róla, hogy egyes estéken pórázból, sálból, ruhaszárító kötélből hágcsót fon magának, s így kiereszkedik az erkélyről. Le az utcára. És elmegy valamerre. De hát azt senki nem tudja, hogy merre. Nohát én egy este kifigyeltem. Elindult, ment-ment-ment-ment nagyon messzire, alig bírtam követni. Nagy nehezen, távolról követtem. Jó lett volna bolhává változni. Azonmód megjelent egy jó tündér, azt mondta, hogy hallotta a kívánságomat, oszt ripsz-ropsz bolha lett belőlem.

Nehéz volt beérni Kabátot, bizony, futottam, ahogy csak bírtam, de végül fel tudtam rá ugrani. Kabát vitt, mint kutya a bolhát, s egyszercsak elértünk... egy űralmáriumhoz... nem, egy űrállomásra kábé. Nehéz volt a sűrű szőr közül pislogva pontosan kivenni. Elég az hozzá, hogy Kabát feltrappolt egy űrhajóra, s ki is lőtték. Úgy éreztem, hogy repülök... nem csoda, mert az is történt. Na és én ott voltam Kabát bundájában, úgyhogy mindent láttam, amit ő is. Például, hogy jól megkergette a macskákat, akik a Tejútról lefetyelték a tejet, azzal hogy:

– Kbau, még kiisszák az egészet!

No és a Fiastyúkot is meghajkurászta kicsikét. Mindezt szkafander nélkül. Nem tudom, hogy. Én alig kaptam levegőt. Jól beburkolóztam a szőrébe.

Aztán egyszercsak megindult a Hold felé. Na én akkor megijedtem, hogy most meg mi lesz, ott ugyan mit keres?

Egy Kabát szőrében lakó űrbolhától megtudtam egy-két dolgot. Például, hogy most a Holdbéli Nyúlhoz megy. Nagyon megijedtem, hogy miféle holdkóros nyúl? Micsoda bolondságok?! Akkor arra gondoltam, hogy jobb lett volna otthon maradnom. Na de azt is mondta az a bolha, van olyan is, hogy nem éri el a gépet, mármint a rakétát, mert a gazdái túl későn alusznak el, és csak messziről lesi meg a nyulat, aztán hazaballag.

No de mire ezt végiggondoltam, már meg is érkeztünk a Holdra. Mentünk-mendegéltünk. A nyúlnak híre, hamva sem volt sehol, de találtunk egy krátert, aminek a fala, azaz annak egy darabkája telidesteli volt írva. A bolha felvilágosított, hogy imád írni az a rejtélyes Holdbéli Nyúl, szóval az ő írása lehet. Na de egy másik kráterben egyszercsak megláttunk valami furcsát. Két nagybajszú csikaós volt ott, éppen egy bográcsban kavargattak valamit, és ott volt bezárva – amennyire én láttam – a Holdbéli Nyúl. Szőrszálakból kukkert fontam magamnak, és azt láttam, hogy a nyúl a fogával most is írogat a ketrece padlójára. Grafomán egy állat!

A bajszosok csak szórták a bográcsba a paprikát. Rögtön megértettem, hogy nyúlpaprikást készültek főzni. Erre Kabát meg egy haditervet kezdett kifőzni. Vagy inkább kovácsolni. Már amennyire egy kutya tud kovácsolni. És mi bolhák, mi is megégettük a kezünket a nagy kovácsolásban. Már amennyire van nekünk kezünk...

Kabát mindenesetre azt sütötte ki, hogy elmegy a Háromlábú Vakvarjúhoz vagy más néven Napvarjúhoz, hogy jöjjön el tizedmagával segíteni. Vártunk-vártunk, és egyszercsak megjöttek. A varjú úgy gyűjtött maga köré társakat, hogy kiköltött sietve pár tojást. Éppen kilencet. Így lettek ezek a nem-teljesen-varjak még csak naposcsibék. Olyan nagy melegség volt, én biza alig bírtam. Elindultunk a csikaósok felé, akik már messziről megérezték a meleget, s mire odaértünk, el is futottak, s bebújtak Orion háta mögé, hátha ott menedéket találnak. Azóta is ott reszketnek, mint a nyárfalevél... vagy inkább a télfalevél, ha reszketésről van szó.

A nyulat meg kiszabadítottuk, a paprikást pedig jóízűen megettük... a nyulatlan paprikást. Aztán a Háromlábú Napvarjú nem tudta, hogy mit kezdjen a naposcsibékkel, úgyhogy én javasoltam, hogy vigye el a Fiastyúkhoz, az majd vigyáz rájuk. Úgyis szétszaladtak a fiai. A Fiastyúk persze, hogy befogadta a kedves naposcsibécskéket. Azóta is ott csipognak körülötte. (Még horkolás közben is: hrrr-csip-csip-csip-csip-csip, hrrr-csip-csip-csip-csip-csip...)

Azután, amikor Kabát hazaért (már nagyon fáradtak voltunk mindannyian), felmásztunk gyorsan a kötélhágcsón, szétbogoztuk, helyreraktuk a részeit, és lefeküdtünk aludni. Én hazamentem, csak épp egy bánatom volt: nem tudtam, hogyan változzam vissza emberré. A tündérnek nyoma se volt, nem tudtam hová legyek. Bánatomban magamba csíptem, elvégre bolha voltam, és erre felébredtem. Fel én az ágyamban. Ott feküdtem egész végig. Legalábbis mamó biztos azt hitte.

Boné Ilán (2017)


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Migránstüntetés vonult végig Róma ...
Hosszú Katinka kiváló eredményei az ...
A kárpátaljai magyar oktatásról ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ