Merre tovább, erdélyi magyarság?
Vissza

Merre tovább, erdélyi magyarság?

Száz év kisebbségi lét után az RMDSZ vezetői úgy gondolták, megérett az idő arra, hogy az erdélyi magyarság hosszabb távon kijelölje maga számára azt az utat, amelyet az elkövetkező évtizedekben követnie kellene ahhoz, hogy megmaradhasson és érvényesülhessen szülőföldjén. Ezért múlt hétvégi, kolozsvári kongresszusára több szakember bevonásával az RMDSZ egy dokumentumot dolgozott ki, amelyet a szövetség legfőbb döntéshozó testülete elé terjesztett vitaindító szövegnek szánva.

A kezdeményezők célja távlatilag a 21. századi erdélyi-romániai, teljes értékű magyar társadalom megteremtése. Ennek megvalósítása érdekében olyan főbb területekre kívánnak hangsúlyt fektetni, mint például a versenyképes gazdaság, a minőségi oktatás, a bővített jogvédelem, a társadalmi és szervezeti szolidaritás, a kreativitás és innováció, az átértékelt magyar–román párbeszéd stb. 

Egyáltalán mire jó ez az egész, van-e értelme, lehet-e valami pozitív végkifejlete egy ilyen kezdeményezésnek – tehetik fel sokan a kérdést. Vajon kialakítható-e ténylegesen az a valós, majdan működőképesnek bizonyuló 21. századi erdélyi jövőkép, amely meggyőzheti a fiatalokat arról, hogy itthon, a szülőföldön érvényesülni, boldogulni lehet, mert kell és érdemes? Úgy érzem, a cseppet sem költői kérdésre éppen az elmúlt száz esztendő adhatja meg a hiteles, pozitív válaszokat, hiszen a lepergett száz évben a kisebbségbe került erdélyi magyarságnak számos olyan helyzettel kellett szembenéznie, amikor joggal érezhette, hogy onnan már nincs tovább. És mégis volt.

Gondoljunk csak az 1918-as impériumváltás utáni állapotokra, amikor a sokk okozta kábulatból ocsúdva, az idegen államhatalom kénye-kedvének, és egyáltalán nem rejtett rosszindulatának teljesen kiszolgáltatott erdélyi-romániai magyarságnak sikerült magához térnie, talpra állnia és visszanyernie a jövőbe vetett hitét, cselekvő erejét. És gondoljunk arra is, hogy a megpróbáltatások sorozata ezzel messzemenően nem ért véget, hiszen jött a második világégés a maga borzalmaival, szörnyűségeivel és következményeivel együtt, de közösségünk ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből is kitalált. Hogy aztán szembe kelljen néznie mindazzal, amit a kommunizmus, sőt: nacionál-kommunizmus, az ’56 utáni megtorlás, s amit nem is sokkal később ’89, a maga felcsillantott és szertefoszlani látszó reményeivel jelentett. Mindezek lényege, hogy mindig volt és lett tovább.

Ha pedig őseinknek, déd- és nagyapáinknak sikerült ezt a sok-sok megpróbáltatást túlélniük, s minden körülmények közepette tudtak jövőt teremteni maguknak és gyermekeiknek, akkor nekünk ez most miért ne sikerülne? Miért ne lehetne kitalálni a 21. századi Erdély jövőképét, amely legkevesebb újabb száz évre megszabja a magyar közösség számára követendő irányt? Elődeink megteremtették a mintát, felmutatták a példát, semmi mást nem kell tenni, csak tovább gondolni, úgymond időszerűsíteni Kós Károly és szerzőtársai Kiáltó szavát, és alkalmazni az abban kimondott örökérvényű igazságokat, „építenünk kell, szervezkedjünk hát munkára”. Mert tulajdonképpen erről van szó: dolgozni, építeni, cselekedni kell, konkrét célokat megfogalmazni, s akkor hosszabb távon meglesz az eredménye.  

A mostani kezdeményezés, a jövő száz esztendő megtervezése azonban közös akarat és felelősség kérdése, tehát nemcsak egy párt, egy intézmény vagy egy kis munkacsoport dolga, hanem mindannyiunké. Ezt segítené elő az a konzultáció-sorozat is, amelyet az RMDSZ várhatóan már a tavasszal útjára indít. De csakis akkor lehet igazán eredményes egy ilyen projekt, ha ténylegesen sikerül egyfajta széles körű, építő jellegű együttgondolkodást, közös töprengést és ötletelést elkezdeni a magyar közösségen belül. Ebben az esetben a Mit tett értem Erdély? kérdés helyett/mellett a Mit tettem én Erdélyért? kérdést is érdemes fontolóra venni. Az elsőre adott választ ismerjük: szülőhazánk – ami bőven elég; a másodikra adhatót még nem annyira – ami édeskevés. Mert könnyű az újjal mutogatás és utólag a pálya széléről kommentálni, hogy így vagy úgy kellett volna adott helyzetben cselekedni, de én, az egyén mit tettem a közösségem haladása, fejlődése és megmaradása érdekében?

Amennyiben a várható közvitát a személyeskedés fogja meghatározni, és az lesz a mérvadó, hogy éppen kinek a fejéből pattan ki, és kinek a szájából hangzik el egy-egy javaslat, ha a kezdeményezés tartalmi vonatkozásai helyett az előítéletek és az erdmagyar izmozás mentén zajlik majd le a konzultáció, akkor az egész kezdeményezés eleve kudarcra van ítélve, s a nyilvánosság elé tárt dokumentum nem lesz több holmi választási propagandaszövegnél. Egy ilyen végkifejlet azonban óriási felelőtlenség lenne gyermekeinkkel és leendő unokáinkkal szemben. Próbáljunk meg úgy cselekedni, hogy esténként nyugodt és tiszta lelkiismerettel hunyjuk le a szemünket.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Emberek – magyarként
    Emberek – magyarként
  • A gyűlölet ereje
    A gyűlölet ereje
  • Vasutas remények
    Vasutas remények
  • Sikertörténet
    Sikertörténet
  • Veszélyes másság…?
    Veszélyes másság…?
  • Káemenn – a prelűd
    Káemenn – a prelűd
  • Dupla vagy semmi?
    Dupla vagy semmi?
  • A kék ház
    A kék ház
  • Ne csak a szerencsén múljon
    Ne csak a szerencsén múljon

ROPOGÓS ROPOGÓS

Címeres levél csatában elkövetett ...
Dana Gârbovant jelölik igazságügyi ...
Külügyminiszteri nyilatkozat a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Haáz Sándor: A Kolozsvári Magyar Napok ...
  • Búcsú Rónai Istvántól
  • VIDEÓ - A Szentegyházi ...
  • Felavatták Dávid Ferencnek, az ...
  • Hangulatképek a Kós Károly ...