Megoldódni látszik Györgyfalva ivóvízellátása

Megoldódni látszik Györgyfalva ivóvízellátása
A Kolozs megyei Györgyfalva ivóvízellátására biztosít az RMDSZ javaslatára 3 millió lejt a kormány. Az összeget a tartalékalapból utalják ki, és egy új vízvezeték lefektetését fedezi.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a legutóbbi iskolakezdéskor azt mondta a helyieknek, hogy a szövetség megoldást keres Györgyfalva problémájára, ugyanis július közepén, egy közúti baleset nyomán hét tonna kőolaj került a talajvízbe és szennyezte be a vízhálózatot. Mivel a tisztító munkálatok után sem volt iható a víz, szükség volt egy az új vízellátórendszer kiépítésére. „Ez ma az első lépés, hiszen az okozott kár elhárítására további kormányzati segítségre lesz szükség. Az életminőség javítását más eszközökkel is támogatjuk ugyanakkor: a település 22,5 millió lejt kap az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny közművesítési programból a csatornarendszer kiépítésére, és dolgozunk azon is, hogy megújuljon és kibővüljön az iskola” – tette hozzá Kelemen Hunor.

 „Az RMDSZ arra vállalkozott, hogy az alapvető közszolgáltatások biztosításán dolgozik a kormányban. Az ivóvíz nem luxus, mindenkinek joga van ahhoz, hogy olyan településen éljen, ahol ez adott. A közművesítési programon keresztül eljuttatjuk a közszolgáltatásokat oda, ahol ez eddig gondot okozott, a mai döntéssel pedig megoldottunk egy újabb, hasonló gondot Kolozs megyében, Györgyfalván” – nyilatkozta Cseke Attila.

Az új, 8550 méter hosszú vízvezeték Seregélyes faluból Györgyfalváig vezetné el az ivóvizet, biztosítva ezáltal a györgyfalviak 218 köbméteres napi szükségletét. A 3 millió lejt a fejlesztési minisztérium javaslatára a tartalékalapból utalja ki a kormány a helyi önkormányzatnak.