Megnyílt a Magyar Zene Háza Budapesten

Megnyílt a Magyar Zene Háza Budapesten
Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza, amely vasárnaptól a nagyközönséget is várja koncertekkel, interaktív állandó kiállítással, zenepedagógiai foglalkozásokkal és számos egyéb programmal.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója az épület ünnepélyes megnyitóján kiemelte, hogy Fudzsimoto Szú japán tervező remeke a természeti mellett zenei ihletettségű, ami a ház formavilágában is megmutatkozik.

Mint hozzátette, a Magyar Zene Házába érkező gyerekek biztosan kipróbálják majd a ház mellett felépült zenei játszóteret, de szép időben a szabadtéri színpad is várja a közönséget. Az üveghomlokzaton benézve látni, az épületbe belépve pedig hallani is lehet majd a benti koncerteket, rácsodálkozva az üvegterem meglepően jó akusztikájára – mondta.

A térszint alatti Varázstérben együtt dobolhatnak a látogatók, a hangdómban drámai szerepet kapnak a hangok és zörejek, az interaktív állandó kiállításban pedig éppúgy lehet találkozni a régi magyar falvak népének zenéjével, mint a Notre Dame szerzeteseivel, a Styx folyónál könnyező Orfeusszal, a zongorázó Liszt Ferenccel, Bartók Kékszakállú hercegével és a popzene 20. századi sztárjaival is – szólt az intézményről.

A koncertprogramra kitérve hangsúlyozta: a legkülönfélébb műfajok képviselői egyaránt meghívást kapnak majd, így a Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy zenei intézmény, hanem a Városliget egykori hangulatának örököse, valódi „zenepavilon” lesz a park közepén.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)