Megkezdte tevékenységét a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete
A szervezet székhelye Lozsádon van
A szervezet székhelye Lozsádon van
Vissza

Megkezdte tevékenységét a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete

A Hunyad megyei magyar gazdák szervezete nemrég kapta meg jogi személyiségét, célja a szászvárosi, bácsi és a lozsádi magyar gazdák tevékenységét támogatni, szervezett formában megerősíteni a mezőgazdasággal foglalkozók képviseletét. A gazdaegyesületet az RMDSZ Hunyad megyei szervezete is támogatja, a közeljövőben együttműködési megállapodást is aláírnak, amely alapján az RMDSZ kommunikációs és szervezési infrastruktúrájával segíti a magyar gazdák összefogását.

Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnökének meghívására szombaton Déván az együttműködési lehetőségekről szerveztek tanácskozást a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete vezetőségével. Fülöp Béla, a gazdaszervezet elnöke felvezetőjében rámutatott, Hunyad megyében kevés olyan magyar ember van, aki aktívan foglalkozik a földműveléssel, remélik, hogy a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete sikeresen indítja tevékenységét, hogy segíteni tudnak a támogatások elnyerésében, ugyanakkor bíznak abban is, hogy az eredményeket látva, egyre többen csatlakoznak majd hozzuk.

Nem véletlen, hogy a szervezet székhelye Lozsádon van, hiszen ez is része a Lozsád 2020 revitalizációs tervnek, emelte ki Winkler Gyula, aki elmondta, két éve tárgyalnak a térség aktív magyar gazdáival. „Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének hatékony segítségével találtuk meg azokat a Hunyad megyei magyar gazdákat, akik szerepet vállaltak a megyei gazdaszervezet elindításában. A Hunyad megyei egyesület a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének megyei szervezeteként alakult meg, a jogi bejegyzést követően az RMGE tagságunkból származó lehetőségeket ki akarjuk használni. Már folynak az egyeztetések Sebestyén Csaba parlamenti képviselővel, az RMGE elnökével az együttműködési lehetőségekről az országos szervezettel” – számolt be Winkler Gyula, aki elmondta, Sebestyén Csaba aktív szerepet vállalt a Hunyad megyei egyesület bejegyzési folyamatában is.

Kun Gazda Gergely, a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének titkára a találkozón a magyarországi támogatási rendszereket vázolta fel, hiszen a Hunyad megyei szervezet a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma által biztosított információs lehetőségeket és támogatásokat is tervezi kihasználni.

A gazdaszervezet tevékenységének első időszakában az RMDSZ infrastrukturális segítséget nyújt, az elkövetkezőkben együttműködési megállapodást is aláírunk annak érdekében, hogy minél több, vidéken élő magyar csatlakozzon a szervezethez. Arra bíztatjuk a falvakon élő magyarokat, hogy ne bérbe adják, hanem műveljék meg a tulajdonukban levő földterületeket. Fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk őket az EU agrárpolitikai támogatási rendszeréről, de azt is, hogy az RMGE tevékenységébe is minél hamarabb bekapcsolódjanak, hiszen a nagymúltú országos szervezet információs hálózata is rengeteg előnyt biztosít a gazdáknak” – hangsúlyozta Winkler Gyula.

A találkozón kegyelettel emlékeztek meg Kocsik Józsefre, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének nemrég elhunyt elnökére, aki fáradhatatlan munkával segítette a Hunyad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének létrejöttét.

(Borítókép: Lozsád, winkler.ro)


EZ ÉRDEKELHETI
GAZDASÁG ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Catherine Deneuve 75 éves
Donald Trump: a kongresszus is részt ...
Díjkiosztóval ért véget a XVII. Puck ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ