Meghalt Börcsök Enikő színművész

Meghalt Börcsök Enikő színművész
Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész - tudatta csütörtökön a Vígszínház az MTI-vel.

A közlés szerint Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Börcsök Enikő sugárzó tehetségét számtalan színházi és filmes szerepben megcsodálhatta a közönség. 1994 óta volt a Vígszínház tagja és vezető színésznője volt.

Mint írták, legendás alakítások sora fűződik nevéhez, melyekben megmutatta drámai erejét, páratlan humorát, élet- és játékszeretetét. „Igazi társulati és közösségi ember volt, rendkívüli személyisége, melegszívűsége, segítőkészsége, nyitottsága, csillapíthatatlan energiája és tenni akarása pótolhatatlan űrt hagy maga után” – tudatta a színház.

Börcsök Enikő 1968. január 28-án született Mezőtúron, 1991-ben fejezte be tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Marton László osztályában. A diploma megszerzése után 1991-től 1994-ig a Kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott, 1994 ősze óta pedig a Vígszínház társulatának tagja volt.

Csaknem száz színházi előadás, valamint két tucat filmes és televíziós alakítás kötődik a nevéhez. Az utóbbi években rendezőként is bizonyított, emellett pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, egyik osztályvezető tanára is volt és 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagjaként is tevékenykedett – olvasható a Vígszínház által közzétett életrajzban.

Mint írják, Börcsök Enikő rendkívüli tehetségét vígszínházi sikerei is igazolják: a Macskajáték Egérkéje, a Mágnás Miska Marcsa szerepe, a Dobardanban, a Faustban és a Sógornőkben nyújtott alakítása, Az Iglic címszerepe, a Tóték Tóthnéja, a Lóvátett lovagok Francia királylánya. Emlékezetes alakítást nyújtott a Cselédekben Claire-ként, a A szecsuáni jólélekben Sen Te/Sui Ta-ként, a Lear királyban Gonerillként, a Nyaralókban Varvaraként, A kaukázusi krétakörben Acdaként, a Mindent anyámról Manuelájaként, az Egy csók és más semmi Dühös nőjeként és az Augusztus Oklahomában Barbara szerepében.

A Rómeó és Júlia kotnyeles dajkájaként és a Makrancos Kata címszereplőjeként különleges humorával sziporkázott Shakespeare komikus jeleneteiben. Az utóbbi időszakban kortárs magyar és külföldi drámák főszerepeiben csillogtatta meg tehetségét és humorát.

Számos díj és elismerés kísérte szakmai munkáját. Kiemelkedő színészi teljesítményét a Vígszínház 1997-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel, hat alkalommal (1997, 2000, 2002, 2009, 2015, 2016) Ajtay Andor-emlékdíjjal, három alkalommal pedig Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel ismerte el (1998, 2000, 2005). 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott. A Paszport című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben a 32. Magyar Filmszemlén a legjobb női alakítás díját kapta. A 2005-ös POSZT-on a legjobb női főszereplő díját nyerte el Scribe Adrienne című darabjában nyújtott alakításáért, ugyanezen évben érdemes művésszé választották. A 2009-es IX. POSZT-on a legjobb női epizódszereplőnek választották Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabjában nyújtott kiemelkedő játékáért. Ugyanez az alakítás hozta meg számára a Színikritikusok Díját is. 2013-ban Budapestért díjat kapott, 2015-től örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, valamint ugyanabban az évben megkapta a Prima díjat és a legjobb női epizódalakítás díját a Magyar Filmkritikusoktól a Szerdai gyerekben játszott szerepéért. 2018-ban elnyerte a kiváló művészi címet.

(Fotó forrása: Vígszínház Facebook-oldala)