Még családbarátabb lesz a 3. Várkert Fesztivál

Még családbarátabb lesz a 3. Várkert Fesztivál
A Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE), a Traditio Transylvanica Alapítvánnyal közösen idén június 15-17-én szervezi meg a 3. Várkert Fesztiválját a gyalui kastélynál – az előkészületekről a szervezők tegnap számoltak be a sajtónak. A korábbi évekhez képest idén már háromnapos rendezvényként jelentkezik a fesztivál, a programkínálat összeállításakor pedig arra törekednek a szervezők, hogy minden generációt megszólítsanak. „Az előző évek visszajelzései alapján is elmondható: a történelmi helyszínnek sajátos hangulata van, amely megérinti az oda látogatókat. A 15. században épült kastély, a mellette található római castrum, valamint a fesztiválnak is otthont adó kastélykert ideális otthona a rendezvénynek – fogalmazott Gergely Balázs. A főszervező újdonságként említette a kempingezési lehetőséget, az egyre bővülő programkínálatot, illetve azt, hogy ezúttal csak kézműves söröket forgalmaznak majd a rendezvényen.

– Kolozsvár közelsége miatt a legtöbbet innen és a Kalotaszeg környező településeiről látogatnak el hozzánk, ám a korábbi években is szép számmal akadtak olyanok, akik távolabbról érkeztek a Várkert Fesztiválra. Nekik – és mindazoknak, akik az esti koncertek és az afterparty után nem szeretnének hazautazni – kempingezési lehetőséget tudunk ajánlani a fesztiváltól nagyjából 2 km-re fekvő gyalui kempingben, ahol rendezett körülmények között van lehetőség – a kemping által megszabott ár megfizetése után – a sátrazásra” – mondta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatón elhangzott: a napközbeni programkínálatot is igyekeznek bővíteni, így idén először tematikus beszélgetéseknek otthont adó előadósátrat is működtetnek majd, ahol környezetvédelmi-, az egészséges életmóddal kapcsolatos, történelmi- és kulturális előadásokra kerül sor. A fesztivál főszervezője elmondta: idén még barátságosabbá szeretnék tenni a helyszínt, a következő hetekben pedig a részletes programkínálatot is ismertetik majd. Annyi azonban már most biztos, hogy a Kolozsvári Magyar Napokról ismert Emese Park középkori és római kori hagyományőrző bemutatói és játékai megtalálhatóak lesznek, valamint bábszínházi előadásokra, gyermekfoglalkozásokra, ügyességi versenyekre, ökörsütésre, lovasbemutatóra, a kastély körüli vezetett túrákra, valamint kézműves- és könyvvásárra is sor kerül.

A 3. Várkert Fesztivál egyik különlegessége, hogy a magyaros ízeket felvonultató lacikonyhák, kürtöskalácsok és lángosok mellett, idén – rendhagyó módon – kizárólag csak magyar kézműves- és kisüzemi söröket lehet majd vásárolni – egyeseket a szokványos fesztiválárakon. A szervezők elmondták: látva a sörkészítő műhelyek tavalyi népszerűségét, ezzel is hozzá szeretnének járulni a helyi termékek népszerűsítéséhez, valamint a magyar sörfőző hagyományok elmélyítéséhez.

„Tavalyhoz képest idén kétszer több zenei fellépővel büszkélkedhetünk a fesztiválon. A zenei kínálat számos generációt megszólít a legkisebbektől az alternatív rock kedvelőiig” – jelentette ki Sánta Levente projektmenedzser, aki már az első estére fajsúlyos koncertet ígér, hiszen péntek este a Budapest Bárral indul a koncertek sora. Szombaton az Edina Kvartett, a Noémo, a Bordó Sárkány, a 100 Folk Celsius zenél napközben, este pedig Földes László Hobo lép fel új Bob Dylan-anyagával, de a Bohemian Betyars is koncertezik. Vasárnap pedig a Musica Historica, a Kaláka, a Tokos Zenekar, Szeder (Szabó Krisztina) és a Braindogs zenekar lép színpadra.

A sajtótájékoztató végén a szervezők elmondták: idejében elérhetőek lesznek mindenki számára a buszjáratokkal kapcsolatos menetrendek, idén pedig kiemelten figyelnek arra is, hogy ne legyen fennakadás a Kolozsvár és Gyalu közt közlekedő járatok esetében.

Jegyeket május 10. és június 10. között kedvezményesen lehet vásárolni online a bilete.ro oldalon. Egy napra 20 lej, három napra 35 lejbe kerülnek a belépők. Június 10. után a napijegy 30 lejbe, a három napi 50 lejbe kerül majd. Lehet jegyeket vásárolni a Bulgakov, illetve Rhédey kávéházakban és a helyszínen is. További információkért látogasson a www.varkertfesztival.ro honlapra.

A KKE elnöke még elárulta: a Nagy Elek üzletember által vezetett Traditio Transylvanica Alapítvány révén ötmillió eurós uniós pályázatot nyertek el, amelyből teljesen felújítják a kastélyt az elkövetkező három évben. Azt követően pedig a műemléképület kulturális központként működik majd.