Már lehet jelentkezni a nyári óvodába

Már lehet jelentkezni a nyári óvodába
Már lehet jelentkezni az Argumentum Nostrum Egyesület által harmadik alkalommal meghirdetett nyári óvodába (ANYÓ) – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatón a foglalkozás szervezői. A szünidős óvoda idén június 17-től, azaz tanévzárástól kezdődően augusztus 31-ig, tizenegy héten át működik, és az első 400 fős táborhoz képest idén 800 gyerek számára, 45 csoportban biztosítanak foglalkozást. Ezzel nagyjából le is fedik a kolozsvári magyar anyanyelvű óvodásokat, hiszen Oláh Emese alpolgármester szerint a városban 1280-ra tehető ezek száma. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a kezdetektől támogatta anyagilag az egyesületet a nyári óvoda lebonyolításában. Muszak-Pál Anna Éva óvónő a heti tematikus foglalkozásokra hívta fel a sajtó figyelmét. Újdonságképpen pedig elmondták: idén nem csak az óvodás korú gyermekeket fogadják, hanem az előkészítő, első és második osztályos kisdiákokat is.

– Régi álma a Törökvágási Református Egyházközségnek és nekem is, hogy megoldást találjunk az óvodáskorú gyermekek nyári foglalkoztatására. Ezért nyaranta vakációs bibliahetet szervezünk, ami mindig sikeres volt. Ám bennünk is felmerült a kérdés: mit tehetnek a szülők a nyári vakáció alatt gyermekeikkel? Tavaly már három héten át biztosítottunk helyet a nyári óvodának, és minden akadálymentesen zajlott. A gyerekek az egyik teremben aludtak, a másik teremben pedig ebédlőt rendeztünk be. A gyerekeket látva-hallva jöttünk rá, így van értelme a közösségi életnek. Reményeink szerint idén négy héten át fogadjuk a nyári óvodásokat – tudtuk meg Bibza Gábor esperestől, a nyári óvodát beharangozó sajtótájékoztatón, amelyre a Törökvágási Református Egyházközség frissen felépített épületében került sor.

Oláh Emese alpolgármester elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a kezdetektől fogva támogatta az egyesület által megszervezett nyári óvodát. 2017-ben 40 ezer lejt költött erre, míg 2019-ben 80. ezer lejt utal ki az önkormányzat a sikeresen pályázó egyesületnek. Az alpolgármester megígérte: az Argumentum Nostrum Egyesület 2020-ban is számíthat a városi önkormányzat segítségére.

Muszka-Pál Anna Éva óvónő kifejtette: az állami óvodák nyaranta egy hónapot zárva tartanak, a másik hónapban pedig fogadják ugyan a gyerekeket, de összevont csoportokban, ahol nem történik különösebb oktatás. Az egyesület által szervezendő nyári óvodában azonban tematikus foglalkozások zajlanak, főként játékos formában. A közel négy évtizedes tapasztalattal rendelkező óvónő szerint a tapasztalat az, hogy a különböző városrészekből összesereglett gyermekek hamar megbarátkoznak egymással.

Az Argumentum Nostrum Egyesület elnöke, Fekete Emőke örömmel újságolta, hogy a magyar kormány országos fontosságú programnak minősítette az egyesület által megvalósított nyári óvodát, és ennek megfelelő támogatásban is részesíti. Idén 45 csoportban 51 óvodapedagógus foglalkozik a gyermekekkel. Újdonság az is, hogy 17 csoportot létesítenek az előkészítő, az első és a második osztályos gyerekek számára is Grund néven. Ahogy 2017-ben, idén is lesz erdei óvoda Györgyfalván, illetve Magyarfenesen először szerveznek kéthetes csoportos tevékenységet. Az óvodazáró tábor helyszíne pedig Magyarlóna lesz augusztus végén.  

Az idei rendezvényre online lehet jelentkezni a www.anyo.ro honlapon regisztrációt követően. A szervezők arra kérik a szülőket: amennyiben a gyermek valamilyen okból mégsem vesz részt az egyhetes foglalkozáson, akkor azt jelezzék a honlapon, hogy a várólistára került gyerekekkel egészítsék ki a csoportot. Egy-egy csoportba 20-25 gyerek kerül. Az óvodások szüleinek az egyhetes foglalkozásért 100 lejt kell fizetniük, míg a kisiskolások esetében ez heti 130 lej. Amennyiben testvérpárok jelentkeznek, akkor egy óvodásért 70 lejt, míg a kisiskolásért 100 lejt kell fizetnie a szülőnek. A foglalkozások idén 15 helyszínen zajlanak. Sajnos, a Monostoron lakó gyermekeknek nem sikerült a lakónegyedekben helyet biztosítani, így ők más helyszínekre iratkozhatnak be. A gyerekeket reggel nyolc órától kilenc óráig lehet bevinni a nyári óvodába. A háromfogásos ebéd után az óvodások alszanak, a kisiskolásoknak pedig csendes foglalkozást szerveznek. A program délután 5 órakor ér véget, de a szervezők szerint arra is gyakran volt példa, hogy a gyerekek és szüleik olyan jól érezték magukat, hogy még délután hatkor is ott voltak, beszélgettek.

Borítókép: ANYÓ Facebook-oldal/Archív