Már dolgoznak az Egyetem utcában a Mária-oszlop talapzatán
Vissza

Már dolgoznak az Egyetem utcában a Mária-oszlop talapzatán

Hamarosan ismét eredeti helyére kerül vissza Kolozsvár első köztéri emlékműve, az átfogó restauráláson átesett Mária-oszlop: a szakemberek már a több mint nyolc méter magas szobor talapzatán dolgoznak a helyszínen. A hosszas, méltatlan száműzetéséből visszakerülő szobor az Egyetem/Universităţii és a Farkas/Kogălniceanu utca találkozásánál található kis tér központi ékköve lesz.

A restaurátorok – Kis Zoltán, Sipos István, Bede Izabella, André Csongor és Gere István főmunkatárs  – elmondása szerint egy ilyen munkálat meglehetősen időigényes, legalább másfél hónap, amennyiben az időjárás is velünk tart, és nem süllyed folyamatosan fagypont alá a hőmérséklet. Az emlékművet úgy tájolták, hogy az oszlopot koronázó Mária-szobor a Szent Mihály templomra nézzen. A szigetelési munkálatok után elhelyezték az emlékmű hatszögletű posztamensének köveit, amelynek oldalain lépcsős fellépőt tervezett megalkotója, Anton Schuchbauer szobrász, akivel 1744-ben kötött szerződést a megrendelő, gróf Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége a Kolozsváron is pusztító pestisjárvány elmúltával - hálából. Következik az emlékoszlop többi tartozékának elhelyezése: a szobor talapzata,  a főpárkány, angyalkákkal díszített kőoszlop, Mária szoboralakja.

/documents/20182/5228755/122333/61a04034-895b-4804-a052-0b8258aaa839
/documents/20182/5228755/122334/101a7685-1bf1-4637-b6e9-35bdf2885f32
/documents/20182/5228755/122335/6041aa0b-f4e5-432d-bff9-28b42109e858
/documents/20182/5228755/122336/205f4edc-b1f4-463b-b21e-72e0ad3ba7cd
/documents/20182/5228755/122337/04fa27be-6696-43f9-8f58-98efe493a88b
/documents/20182/5228755/122338/8bc54e7a-b6e8-48ac-88f8-b481da5ec9ca
/documents/20182/5228755/122339/a6e6f5b6-8756-49b9-a9a7-e4cb7d685577
/documents/20182/5228755/122340/b31960c6-54c4-4939-a6a6-d33852e8396a
/documents/20182/5228755/122341/3fba5547-f96d-4233-863b-b8868a5ed4f0
/documents/20182/5228755/122342/7cfe8b2b-a526-402e-8fa4-208806e5312a
/documents/20182/5228755/122343/a67ffc75-9b55-440b-8764-cf3e4d46d00c
/documents/20182/5228755/122344/3011293a-2e9f-4398-8f01-7df57ae4e566
/documents/20182/5228755/122345/f0f5ef87-65a3-4407-90bf-4086e6cc144e
/documents/20182/5228755/122346/7a536523-5898-4d16-ab2c-2192e7869594
/documents/20182/5228755/122347/6dd81154-2b08-49f1-b77a-1ff5942cac57
/documents/20182/5228755/122348/f350896f-63d6-4cbc-92c0-2d353ebe9381
/documents/20182/5228755/122349/f272b216-9029-422f-9122-d35638af38f2
/documents/20182/5228755/122350/a299f83a-e059-4194-afce-0343fee9462a
/documents/20182/5228755/122351/270c43b5-10b7-422f-88ff-16ebd2d91999
/documents/20182/5228755/122352/eaaae343-d89b-4a1b-96a4-5ddcaecf6a73
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.

EZ ÉRDEKELHETI
ZOOM ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nagyenyedre érkezett a Máltai Szeretetszolgálat Mikulása Németországból
VIDEÓ – „Kizöldült” és negatív esztétikai hatást nyújt a kolozsvári Szent György-szobor
Látásproblémákkal küzd ötből egy romániai lakos

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ