Makacskodó emlék
Vissza

Makacskodó emlék

„Ah, valóban, 30 év, szörnyű!” – válaszolt lakonikusan a Berlinben élő barátom, amikor egy sms erejéig nosztalgiázásra provokáltam. „Igen, döntő esemény volt, ami bizalmatlansággal töltött el az ország iránt” –tette hozzá. Távdialógusunk ennyiben ki is merült, éreztem, nincs itt helye tovább idézgetni az 1990 június derekán történteket. Sergiu közvetlenül a bányászok ostroma után feleségével vonatra ült, és meg sem állt a német fővárosig.

Azóta pályát futott: (miután volt építőtelepi segédmunkás, kukta, és még ki tudja, mi) nyelvzseniként a peremre szorult kelet-közép-európai bevándorlók szociális gondjait orvosló szervezetben találta meg a helyét, jelenleg irodavezető, nemzetközi szakértő és hivatalos törvényszéki tolmács. Itthon is legalább két irányban bizonyíthatott volna: leendő egyetemi oktatóként vagy diplomataként ígéretes starthelyzetben lepte meg Iliescu „rendteremtő” brigádjainak munkalátogatása. Feleségét, akit Egyetem-téri tüntetőként szinte letartóztattak, évekig kísértették a brutális emlékkockák.

         Azóta a Zsil-völgye lecsúszott, menthetetlenül elkallódott vidékké vedlett át. Ion Iliescu élemedett korú nyugdíjas államfővé lépett elő, a négy halálos áldozat hozzátartozói beletörődött családtagokként tekintenek vissza, s velük együtt az a mintegy 2500 letartóztatott vagy megvert bukaresti „huligán”, aki saját bőrén érezte, milyen is az a csákánynyélben meghosszabbított munkásököl. Emil Hurezeanu, aki most éppen berlini román nagykövet, máig kiható traumaként értelmezi az első bányászjárást; akkor valami derékba tört, mondhatni végérvényesen. Talán azért nem érzékeljük a felbujtott és ex-szekusok által vezényelt bányásztömegek garázdálkodásának súlyát, mert közénk ékelődött a három évtized. S mert e 30 esztendőben sorjáztak a további ellentétpárok: a román–magyar, a központ–provincia, a nackók és nemzetárulók, a honiak és diaszpóra, urbánus–rurális, versenyszféra és állami szektor, az egyházi és világi elit közötti feszültségteljes, néha abszurd acsarkodássá torzuló viszonyrendszer. Rétegzetten konfliktuális társadalom vagyunk, a feszültségeket pedig rendre félig feloldva, többnyire elhallgatva-tussoltatva cipeljük tovább az időtengelyen. Lehet, hogy Sergiu is így van vele kicsit. Elképzelem, amint kurta sms-váltásunk után kilép lakása tágas erkélyére, rágyújt, és kicsit még hazagondol… aztán csörren a mobil: nemzetközi jogásznak készülő lánya épp elújságolja, hogy már megint jelesre vizsgázott, és elhívja egy kávéra kedvenc placcuk teraszára.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TIFF – Hét nap, tizennégy film
Az elnöki hivatal helyesbített a ...
Sörtermelésben a nyolcadik helyen ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ