Magyarországra látogatott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter

Magyarországra látogatott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter
A június 8–10. között háromnapos hivatalos magyarországi látogatáson lévő Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter csütörtökön Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele.

Magyarország számára is jó hír, hogy Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere komoly eredményeket ért el, amióta átvette a tárca vezetését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán, miután hivatalában fogadta Tánczos Barnát. Szerinte a környezet szennyezése nem áll meg az államhatárokon, ezért minél eredményesebb Románia a környezetvédelem területén, annál jobb Magyarországnak is.

Évente visszatérő problémát jelent a Tisza szennyezése, amelyet legnagyobb részben a műanyagpalackok okoznak – írta, kiemelve: jó hír, hogy a román minisztérium elkészítette azt a törvényt, amely a PET-palackok visszaváltását ösztönzi, mert így kevesebb műanyag jut majd a folyókba és az árterekbe. Szintén jó hírnek nevezte, hogy Romániában növelik a bányákból eredő vízfolyások tisztításához szükséges kapacitásokat, mert ez ugyancsak fontos előrelépés a közös környezetvédelmi erőfeszítésekben.
„A Magyarországon már alkalmazott, műholdas technikával működő informatikai rendszer új fejezetet nyithat Romániában is a fenntartható erdő- és vízgazdálkodás terén”– nyilatkozta Tánczos Barna, aki kedden Gabriel Cătălin Șopandă, Románia magyarországi nagykövetének és Ionuț Sorin Banciu erdészetért felelős államtitkárnak a társaságában a budapesti székhelyű Lechner Tudásközpontban vett részt műholdas erdő- és vízgazdálkodási informatikai rendszerek bemutatóján.

Szerdán a környezetvédelmi miniszter magántalálkozó keretében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel egyeztetett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részleteiről, Ferenc pápa magyarországi látogatásáról, valamint a Budapesten szervezendő világkiállításokról.

„Biztosítottam Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat arról, hogy a Székelyföldön élő keresztények képviseltetik magukat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, mert fontos számunkra, hogy a kárpát-medencei magyarság bemutatkozzon a világegyház és a civil világ előtt”– jelentette ki Tánczos.

A miniszter vezette küldöttség szerdán a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre is ellátogatott, ahol a ProfiKomp cégcsoport több évtizedes szakmai tapasztalatával és munkásságával ismerkedett meg. Az eseményen jelen volt Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár is.

A ProfiKomp Európa vezető vállalkozásai közé tartozik a hulladékgazdálkodással kapcsolatos mérnöki szolgáltatások és technológiák terén. A cég kiemelten foglalkozik a biológiailag bontható hulladékok aerob hasznosításával: a komposztálás, a mechanikai-biológiai stabilizálás, a bioszárítás technológiáival. A régió egyik vezető biohulladék-kezeléssel foglalkozó cégcsoportjának küldetése meghatározó szerepet betölteni a körkörös gazdaság kialakításában a korszerű biohulladékhasznosítás és minőségi termésnövelő anyagok előállítása területén.

 „Példáértékű értékteremtésnek voltunk tanúi: a gazdaságosság és fenntarthatóság jegyében, innovatív, gazdaságosan üzemeltethető komplex technológiák alkalmazásával a biológiailag bontható hulladékokból kiváló minőségű termésnövelő anyagok állíthatók elő”- fejtette ki a miniszter.

Szerdán Nagy István agrárminiszter is fogadta Tánczos Barnát. Beszélgetésük központi témája a két ország közötti vízügyi és környezetvédelmi együttműködés továbbfejlesztése volt. A tervek szerint hamarosan sor kerülhet a Román-Magyar Környezetvédelmi Vegyes Bizottság (KVB) újbóli összehívására is.

„A megbeszélés során áttekintettük a sokrétű és élénk magyar-román környezetügyi kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeit. Továbbá a határvizek védelméről, a vízgazdálkodásról és az erdőgazdálkodás területén szerzett tapasztalatokról is tárgyaltunk” – részletezte a környezetvédelmi miniszter.

Hozzátette: egyetértettek abban, hogy a környezetszennyezés közös régiós probléma, amelynek megoldására együtt kell válaszokat találni. Ugyanakkor a találkozón arról is beszéltek, hogy a magyar V4 elnökség lehetőség a régiós érdekek erőteljes képviseletére az EU-ban, például az uniós zöld megállapodás, illetve a védett területek és az öntözésfejlesztés területén.

Fotó: Facebook