Magyarország 34 év után juthat ki egyenes ágon az Eb-re

Magyarország 34 év után juthat ki egyenes ágon az Eb-re
A magyar labdarúgó-válogatott tulajdonképpen döntőt játszik kedden Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ugyanis amelyik csapat nyer, az – a csoportelső horvátok mögött másodikként – kijut a jövő évi kontinensviadalra.

Az előjelek nem a legjobbak az olasz Marco Rossi szövetségi kapitány számára, mivel felforgatott védelemmel kellene kivívnia a győzelmet. Az olasz szakember a hátsó alakzatból három kulcsjátékosára sem számíthat: Korhut Mihály eltiltás, Willi Orbán és Kádár Tamás pedig sérülés miatt nem léphet pályára Cardiffban. Ezzel szemben a szigetországiak legnagyobb sztárja, Gareth Bale éppen felépült a sorsdöntő összecsapásra, egy hónapos kihagyás után szombaton, az Azerbajdzsán vendégeként aratott kétgólos siker alkalmával tért vissza, de a Real Madrid szélsőjén kívül bevethető lesz a Torinói Juventusban futballozó Aaron Ramsey, valamint a Manchester Unitedet erősítő Daniel James is.

A csoport másik találkozójának csak akkor lesz jelentősége, ha a walesi–magyar rangadó döntetlennel zárul. Ebben az esetben Szlovákia nevető harmadikként megszerezheti az Eb-részvételt jelentő második helyet az ötösben, amennyiben hazai pályán – a papírformának megfelelően – felülmúlja a sereghajtó azeri csapatot. Ha viszont Nagyszombaton meglepetésre az azeriek legalább pontot szereznek, akkor a magyarok számára a cardiffi pontosztozkodás is azt jelentené, hogy megtartják második pozíciójukat.

A magyar csapat 34 éve nem jutott ki nagy tornára egyenes ágon: az 1985-ben sikerrel zárult világbajnoki selejtezőket követően csak az előző Eb-re vívta ki a részvételt, négy éve azonban pótselejtezőn biztosította helyét a kontinensviadalra. Amennyiben Walesben nem jár sikerrel a nemzeti együttes, akkor jövő márciusban „pótvizsgára” ezúttal is lesz lehetősége a tavaly őszi Nemzetek Ligája-szereplése alapján. A magyaroknak ez esetben két mérkőzést kellene nyerniük, az elsőt mindenképpen idegenben, az ellenfelekre pedig a pénteki, nyoni sorsoláson derül fény.

Azért nem mindegy, hogy egyenes ágon vagy pótselejtezőn jut ki a magyar válogatott, mert ha kedden kiharcolja részvételét, akkor akár mindhárom csoportmeccsét a pénteken felavatott budapesti Puskás Arénában játszhatná. Hogy a csoportkörben a németek vagy a magyarok élvezhetik mindvégig a hazai pálya előnyét, az jövő hét szombaton, a bukaresti sorsoláson dőlne el. Viszont ha pótselejtezőre kényszerül a nemzeti együttes, akkor siker esetén is „csak” kétszer lépne pályára Budapesten, a harmadik meccsét pedig mindenképpen Münchenben vívná a Nationalelf ellen.

Eb-selejtezők, E-csoport, 10. (utolsó) játéknap: • Wales–Magyarország (Cardiff, 21.45 óra) • Szlovákia–Azerbajdzsán (Nagyszombat, 21.45 óra). A csoport állása:

1.      Horváto.     8       5       2       1       17–7 17

2.      Magyaro.    7       4       0       3       8–9   12

3.      Wales         7       3       2       2       8–6   11

4.      Szlovákia   7       3       1       3       11–11         10

5.      Azerb.        7       0       1       6       5–16 1

Portugália is kijutott

Az Európa-bajnoki címvédő portugál labdarúgó-válogatott 2–0-ra nyert Luxemburg vendégeként a selejtezősorozat utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel kijutott a jövő évi kontinenstornára.

A portugálok sztárja, Cristiano Ronaldo az együttes második gólját lőtte Luxemburgban, így már 99 találatnál jár a nemzeti csapatban, a válogatott gólok örökranglistáján pedig csak az iráni Ali Daei előzi meg 109 találattal. Ebben a sorozatban 11 gólját szerezte a portugál szupersztár, de ezzel sem lesz a selejtezők gólkirálya, mivel később Harry Kane is betalált, s az angolok csapatkapitánya 12. találatát szerezte a selejtezősorozatban.

A csoportok első két helyezettje jutott tovább. A 2020-as Eb-t 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten és Bukarestben rendezik.

Eredmények, Európa-bajnoki selejtezők:

A-csoport: • Koszovó–Anglia 0–4 (gól: Harry Winks – 32., Harry Kane – 79., Marcus Rashford – 83. és Mason Mount – 91. perc) • Bulgária–Csehország 1–0 (Vaszil Bozsikov – 56. perc). A csoport végeredménye: 1. Anglia 21 pont, 2. Csehország 15, 3. Koszovó 11, 4. Bulgária 6, 5. Montenegró 3.B-csoport: • Szerbia–Ukrajna 2–2 (Dusan Tadics – 9., 11 m és Alekszandar Mitrovics – 56. perc, illetve Roman Jaremcsuk – 33. és Artem Beszjegyin – 93. perc) • Luxemburg–Portugália 0–2 (Bruno Fernandes – 39. és Cristiano Ronaldo – 86. perc). A végeredmény: 1. Ukrajna 20 pont, 2. Portugália 17, 3. Szerbia 14, 4. Luxemburg 4, 5. Litvánia 1.

H-csoport: • Albánia–Franciaország 0–2 (Corentin Tolisso – 9. és Antoine Griezmann – 30. perc) • Andorra–Törökország 0–2 (Enes Ünal 2 – 17. és 21., a második 11 m) • Moldovai Köztársaság–Izland 1–2 (Nicolae Milinceanu – 56. perc, illetve Birkir Bjarnason – 17. és Gylfi Sigurdsson – 65. perc). A végeredmény: 1. Franciaország 25 pont, 2. Törökország 23, 3. Izland 19, 4. Albánia 13, 5. Andorra 4, 6. Moldovai Közt. 3.