Magyar Napról a főtéri TIFF Lounge-ban

Magyar Napról a főtéri TIFF Lounge-ban
A Magyar Napon vetített alkotások rendezőivel, a filmekben szereplő színművészekkel találkozhattak a sajtó képviselői a TIFF Lounge-ban tartott tegnapi sajtótájékoztatón. A filmekről a válogató, Zágoni Bálint producer, a Filmtett munkatársa beszélgetett a meghívottakkal.

A sajtótájékoztatón részt vett Bereczki Csaba rendező, akinek a néhány napja Krakkóban bemutatott Soul Exodus című dokumentumfilmjét vetítik a fesztiválon, Varga Ágota rendező, akinek a Vasgyökerek című filmjét nézhetik meg az érdeklődők a TIFF-en, Hajdu Szabolcs rendező és Török-Illyés Orsolya színművész, akik a Karlovy Vary fődíjas Ernelláék Farkaséknál című filmükkel érkeztek a fesztiválra, illetve az Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Arany Medve díjas filmjének, főszereplője Borbély Alexandra. A Magyar Napon vetített filmek a fesztivál alatt még megtekinthetők.

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmjéről beszélve elmondta, több évnyi filmes munkásság után szeret olyan projektekkel foglalkozni, amelyek igazán érdeklik, személyesen kötődik a feldolgozott témához. A film forgatása közben ő is részese lett az alkotásnak, több jelenetben feltűnik, ez pedig hozzárárult ahhoz, hogy a film még bensőségesebbé, személyesebbé váljon. A TIFF-en vetített alkotáshoz hasonlóan, az Életek éneke című dokumentumfilmjében is zenészeket mutat be, amelynek elkészítése után rájött, hogy a zene segítségével erős történeteket lehet elmesélni. Bereczki fejében már megvolt a Soul Exodus sztorija, ehhez keresett megfelelő zenészeket, így esett a választása a hagyományos klezmerzenét játszó Nazaroff Testvérek alkalmi formációra.

Borbély Alexandra színészi karrierje során első alkalommal kapott filmfőszerepet, bár, mint a sajtótájékoztatón elmondta, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásában először nem is a főszerepre, hanem a pszichológusnő szerepére volt kiszemelve, majd a rendezőnő ötlete volt, hogy a főszereplőt, Máriát alakítsa. Borbély Alexandra szerint ez a döntés erős ösztönzőerőként hatott rá.

Mária figurája Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra közös munkája során született meg, majd a forgatások alatt „kelt életre”, derült ki a beszélgetés során, hiszen, mint a színésznő megjegyezte, Enyedi Ildikóval együtt találták ki, milyen lehet ez a szereplő, milyen ruhákat hord, hogyan jár és hogyan viselkedik adott helyzetekben. – Ha kívülről látom a szereplőt, jobban el tudok indulni a megformálás útján – jegyezte meg a színésznő. A rendezőnő a két főszereplővel, Borbély Alexandrával és Morcsányi Gézával külön-külön dolgozott, csak a jeleneteknél „eresztette össze” őket, hangzott el a találkozón.

Varga Ágota Vasgyökerek című dokumentulfilmjében Dr. Sipos József szobrász, szenvedélyes gyűjtő élettörténetét dolgozza fel. A Szekuritáte által figyelt személy annak idején Erdélyből Németországba szökött, majd később Magyarországon, Szentendrén telepedett le. A férfira a rendezőnő figyelmét az alany fia hívta fel. A film forgatása során Sipos József le akarta beszélni a rendezőnőt arról, hogy a dokumentumfilmbe a Szekuritátés dossziéja is bekerüljön, ám Varga Ágota nem mondott le erről az elemről. Emiatt ellenszenv alakult ki Sipos és a rendezőnő között, ezt Varga Ágota úgy próbálta áthidalni, hogy megengedte a férfinak, ő válassza ki beszélgetőtársait, barátait, akik feltűnnek majd a filmben. Szabad kezet adott a kérdezésben is, csupán sugallta a témákat a beszélgetőtársaknak.

„A forgatás során felszakadtak a régi sebek, így kezdett kitárulkozni Sipos József” – részletezte a munkafolyamatot a rendezőnő. A filmbe végül bekerült a Szekuritátés dosszié is, amely tartalmazta, hogy a férfit Németországban barátai figyelték meg. „Erdélyben a besúgás és a barátság egy és ugyanaz” – mondta Sipos, miután szembesítették dossziéjával.

Hajdu Szabolcs két éve mutatta be az általa írt és rendezett Ernelláék Farkaséknál című színdarabot, majd néhány, kisebb létszámú közönség előtt tartott előadás után, látva a nézők reakcióját, eldöntötték, filmet forgatnak az előadásból. Pénz nélkül, saját lakásukban, saját gyerekeivel forgatta le a filmet a rendező, a stáb tagjai pedig a Metropolitan egyetem diákjai voltak, akiket akkor Hajdu tanított.

A rendező elmondta: a filmnek „nem volt tétje, nem volt benne pénz”, úgy döntöttek, ha nem lesz jó az alkotás, egyszerűen nem mutatják be. A Karlovy Vary-ban megnyert díj után sem akarta, hogy a filmet „felfújják”, meg akarták tartani intim jellegét, így lakásokban vetítték, szűk körben. A film sajtóbemutatója szintén Hajduék saját lakásában volt.

Török-Illyés Orsolya, Hajdu Szabolcs felesége, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás egyik főszereplője hangsúlyozta: nem a magánéletüket mutatják be a filmben, távolságot tudtak tartani a saját életük és a filmben bemutatottak között. A filmet egyfajta orvosi vizsgálathoz hasonlította, amelyben a problémát vizsgálják, majd próbálják gyökerestül elpusztítani.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)