Magyar fejlesztésű hangszerinnovációt mutattak be twoba néven
Vissza

Magyar fejlesztésű hangszerinnovációt mutattak be twoba néven

Twoba néven magyar fejlesztésű hangszerinnovációt mutattak be kedden a Budapest Music Centerben. A fejlesztéssel a tubásokat nem takarja el hangszerük, szabadon mozogva játszhatnak, emellett a tuba tölcsére nem áll felfelé, így minden hang eljut a közönséghez.

„A tubát úgy sikerült fejleszteni, hogy nem egy új hangszert alkottunk, hanem egy egyszerű eszköz segítségével szélesítettük az eddigi lehetőségeket. Egy új billentyű rendszer hozzáadásával a hagyományosból két perc alatt átszerelhető az új szólópozíció” – mondta közös innovációjáról Szentpáli Roland tubaművész és Juhász Zoltán hangszerkészítő sajtótájékoztatójukon.

A twobát eredményező alkatrész gyártása Budaörsön zajlik, a fejlesztés világszabadalmában és a terjesztésben Gerhard Meinl hetedik generációs német hangszerkészítő is részt vesz. A tubát 1835-ben szabadalmaztatták, azóta a mérete nőtt, igazodva a szabadtéri fúvószenekari elvárásaihoz, a minél hangosabb megszólaláshoz. A zenész hagyományosan ülve szólaltatja meg a négy-hatkilós hangszert.

Szentpáli Roland elmondta: a 20. század második felétől egyre több versenyművet írtak tubára (olyan komponisták, mint Krzysztof Penderecki vagy John Williams), ezzel megnyitva a hangszer előtt az utat, hogy szólóhangszerré váljon és szélesebb közönségeket érjen el. Ugyanakkor mivel a zenész ülve játszik, a hangszer tölcsére felfelé irányul, csak másodkézből, a plafonról visszaverődve hallja a közönség, ráadásul, mivel a tuba kitakarja, a nézők nem látják a tubás felsőtestét és arcát. „Magyar, francia és német hangszerkészítőkkel évek óta próbáltuk megoldást találni ennek feloldására” – fogalmazott a tubaművész.

Végül ötletei alapján Juhász Zoltán aranykoszorús hangszerkészítő mester készített egy új billentyűrendszert, ami úgy reformálja meg a hangszer tartási pozícióját, hogy azon állva lehet játszani. A tubához csak a most kifejlesztett új, golyóscsapágyas, teflonbetétes alkatrész szükséges, ami utólag is installálható bármely ilyen rendszerű hangszerre. Az innováció segítségével a zenésznek csak minimálisan kell balanszíroznia a hangszert, miközben szabadon mozoghat a színpadon. Tökéletesen látja a karmestert, a hangszer tölcsére nem takarja el az arcát és a tuba a közönség felé szól.

A sajtótájékoztatón bemutatott videoüzenetében Gerhard Meinl hetedik generációs német hangszerkészítő, a Wenzel Meinl GmbH egykori tulajdonosa kiemelte: a tuba szabadalma óta ez a legnagyobb előrelépés a hangszer történetében.

(Borítókép: Az ötletgazda, Szentpáli Roland és az új fejlesztésű twoba. Fotó forrása: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert)


KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

OLVASÓINK FIGYELMÉBE – ÜNNEPI ...
Hamilton nyert, Grosjean rémes ...
Ó, jöjj, Napkelet, Szent Virradat; ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ