Létszám alatt egy kolozsvári és a dési magyar kilencedik osztály

„Elosztották” a nyolcadikosokat: 188 hely betöltetlen Kolozs megyében

Létszám alatt egy kolozsvári és  a dési magyar kilencedik osztály
Kolozs megyében összesen 188, ebből magyar tagozaton 77 hely maradt betöltetlenül a nyolcadikosok számítógépes elosztása után, amelynek eredményét szombat délelőtt tették közzé az admitere.edu.ro honlapon. Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta: számított arra, hogy a számítógépes elosztás után maradnak betöltetlen helyek, mivel már eleve több helyet hirdettek meg, mint amennyi tanuló elvégezte a nyolcadik osztályt Kolozs megyében. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség (ISJ) igazgatótanácsa a hét elején, vélhetőleg hétfőn dönt azokról a magyar tannyelvű kilencedik osztályokról, ahol nem gyűlt össze a létrehozáshoz szükséges tizenöt gyermek. Mindkét osztály szinte teljes létszámmal betelt a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban, ahol a második osztályt csak a szomszédos megyékből szokás szerint érkező diákokkal is számoló iskola indokolt kérésére utólag hirdették meg.

Szombat délelőtt tíz óra körül tették közzé az admitere.edu.ro honlapon a kilencedik osztályba való számítógépes elosztás eredményeit. Kolozs megyében 188 betöltetlen hely maradt, ezek közül hetvenhét a magyar tagozaton.

– Kolozs megyében magyar tagozaton a Brassai-líceumban, a Donát negyedi O. Ghibu-líceumban, a tordai Jósika-líceumban, a szamosújvári Kemény Zsigmond-líceumban, a bánffyhunyadi O. Goga-líceumban, a dési A. Mureşanu Főgimnáziumban maradtak betöltetlen helyek. Az érvényben levő oktatási törvény szerint a kilencedik osztályban a minimális létszám tizenöt. A megyei tanfelügyelőség ezen a héten, vélhetőleg hétfőn dönt arról, hogy mi legyen azokkal az osztályokkal, ahol a gyereklétszám nem elegendő. A tanfelügyelőség dönthet arról, hogy kisebb létszámú osztályok is létesüljenek – magyarázta lapunknak Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.

Megtudtuk: gond adódhat a Donát negyedi O. Ghibu-líceum és a dési A. Mureşanu Főgimnázium magyar kilencedik osztályával, mivel a meghirdetett 26 helyre csak 12 jelentkező volt, és 14 hely betöltetlen maradt. A kolozsvári Református Kollégium teológiai osztályába 7 helyre várják a jelentkezőket, de természetesen a jelenleg bejutott tanulók száma elegendő az osztály létesítéséhez. A Brassai-líceum mindkét (elméleti és turizmus szakirányú) osztályába 15-15 gyermek iratkozott, 11-11 hely mindkét osztályban még betöltetlen. A tordai Jósika-líceum kilencedik osztályában 5 betöltetlen hely van a természettudományi és 6 hely a bölcsészettudományi szakon. A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban a természettudományi osztályban 1, míg a bölcsészettudományi osztályban 4 betöltetlen hely maradt. A bánffyhunyadi O. Goga Elméleti Líceum természettudományi osztályában négy hely van még.

– Minden magyar nemzetiségű diák bejutott valahova. Csak négy román anyanyelvű diák maradt „iskola nélkül”, mivel ők kevés opciót jelöltek be. Közülük ketten nem is Kolozs megyei illetőségűek, és vélhetőleg visszatérnek abba a megyébe, ahonnan jöttek – nyilatkozta Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes. 

Beszterce-Naszód megyében mind az 1317 nyolcadikos bekerült valamilyen kilencedik osztályba. Fehér megyében az 1392 nyolcadikos közül 1338 került be kilencedikbe, 54 tanulót a második elosztási szakaszban osztanak szét a megmaradt helyek függvényében. Szilágy megyében az 1049 gyerek közül 1043 került be valamilyen iskola osztályába.
Beszterce-Naszód megyében az A. Mureşanu Főgimnázium magyar természettudományi osztályában 9, míg a humán osztályban 19 betöltetlen hely maradt.

Szőcs Ildikótól, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatójától megtudtuk: két hely maradt a matematika–informatika szakon (11 betelt), míg a természettudományi szakon betelt mind a 13 hely. A tanító–óvóképző szakon betelt mind a 12 hely, míg a bölcsődei pedagógus szakon a meghirdetett 12 hely közül csak 6 helyet foglaltak el. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója arról számolt be, hogy még 12 betöltetlen hely van a kilencedik osztályban.

Szilágy megyében a magyar tagozaton öt betöltetlen hely maradt a szilágykrasznai Cserey–Goga Technológiai Líceum természettudományi osztályában, illetve 10 hely a szilágysomlyói I. Ossian Technológiai Líceum közgazdaságtan osztályában.

A tanügyminisztérium közleménye szerint országos szinten sikerült elosztani 89 983 tanulót (a nyolcadikos diákok 98,54%-át). Közülük 57 574 tanuló elméleti, 32 409 technológiai líceumban folytatja tanulmányait. Rajtuk kívül 10 086 tanuló már beiratkozott valamilyen szakiskolába. Mint ismeretes, minden tanuló több osztályt jelölhetett be, a benyújtott iratok alapján átlagban minden tanuló 19 opciót jelölt meg. Országos szinten 1332 tanulót nem sikerült elosztani az iskolákba, mivel nem jelöltek be elegendő számú opciót, és eredményeik alapján nem juthattak be az általuk megjelölt osztályok egyikébe sem. Ők a második számítógépes elosztás során július 29-e és augusztus 5-e között töltenek ki új beiratkozási lapot, és augusztus 6-án osztják el őket a számítógépes rendszerrel. Az 1332 tanuló számára 9216 hely maradt. Azoknak a tanulóknak, akik már most bejutottak, július 28-ig kell beiratkozniuk a kilencedik osztályba online vagy személyesen. Az online beiratkozók majd szeptemberben kell bevigyék az iskolákba a szükséges iratokat. Végül a megyei tanfelügyelőségek augusztus 9-e és 11-e között minden tanulót, aki az első és a második elosztásból valamilyen okból kimaradt, elhelyeznek valamelyik osztályban, a betöltetlen helyek függvényében.