Lélekmasszázs: egy hét a csodálatos Duna-deltában és a Fekete-tenger partján
Vissza

Lélekmasszázs: egy hét a csodálatos Duna-deltában és a Fekete-tenger partján

Valamikor a kilencvenes években jártam Szentgyörgyön, a régióról és különlegességeiről tudósító és különböző szabadidős programokat (például kajakozás) szervező holland újságíró kollégákkal, 2018-ban pedig a barátnőmmel. Most Jakab Zoltán „Billy” barátommal nekivágtunk a barátnők nélküli Duna-deltás kalandnak, majd érkezésünk után néhány nappal egy holland-román pár is csatlakozott hozzánk. A horgászás, a helyi szocreál kocsmában követett Eb-mérkőzések élménye, a motorcsónakos utazás Sulinába, a kikötőváros meglátogatása és sok más élmény, illetve kaland valódi kikapcsolódást jelentett, maradandó emlékekkel járt. Az pedig külön örömöt jelentett számomra, hogy Sári, Billy barátom Golden retriever vadászkutyája is velünk tartott az egyhetes júniusi kiruccanásra.

Billy jóval az indulás napja előtt vázolta a paramétereket: minimális költségek, maximális élvezet. Horgászunk, bóklászunk, geoládákat keresünk, napozunk, meccseket nézünk a helyi kocsmában a deltai horgászok társaságában, elmegyünk a Duna-deltának a Fekete-tengerbe való beömlési pontjához, kipróbáljuk a helyi gasztronómiai sajátosságokat, ellátogatunk – feltételezhetően biciklivel – Sulinára. Az aktív pihenés híveként attól tartottam, az imént vázolt tevékenység-terv ellenére unatkozni fogok: számomra kibírhatatlanok a statikus, így a minden nap napozós-evős-ivós-alvós nyári programok. Szerencsére a Duna-delta szinte mindenre lehetőséget teremt, így, mint kiderült, kizárt az egyhangú időtöltés.

Mentőöv a temetői kereszteken

Csütörtökön délután vágunk neki az útnak, az első éjszakát Billy édesanyjánál töltjük Borszéken. Pénteken hajnalban folytatjuk, el kell jutnunk Mahmudia faluig, onnan pedig motorcsónakkal Szentgyörgyre. Ahogy Galacnál átkelünk a Dunán, az egyik közeli faluban megpillantjuk utunk első mecsetjét.

Tulcsán elmegyünk az Azizie mecset mellett, amelyet 1861 és 1876 között Ismail pasa épített. A város egyik legmagasabb épülete emlékeztet a település török eredetére, elnevezésére. Egyes tudósok szerint a Tulcea név két szóból származik: a „tul”, amelynek török jelentése tégla és a „cea”, amely földet jelent. Ezzel szemben Nicolae Iorga történész és akadémikus szerint a „tul” szócska egy török kormányzóra, Tula bégre utal, a „cea” végződést pedig hozzáillesztették, hasonlóan számos más dobrudzsai településnévhez, mint például: Casimcea, Isaccea vagy Amzacea.

Mahmudián Billy régi ismerősénél parkoljuk a kocsit, Sári megsétáltatása után pedig ülünk is fel a gyors motorcsónakra. A kutyát alig sikerül beemelni a vízi szállító eszközbe: rühelli a hullámzást, a több mint 100 lóerős robbanómotor által keltett hatalmas zajt. Sajnálatos módon érkezés után csak pizzázunk, de másnap már igazi deltás élményben van részünk.

Szombaton horgászni megyünk, ám amíg Billy visszafordul a felszerelésnek a házban felejtett részéért, bemegyek a korszerűsített világítótorony mellett található szentgyörgyi temetőbe. Többnyire régi sírok, több keresztre műanyagból készült mentőöv van aggatva.

Halászok nyughelye a szentgyörgyi temetőben (A szerző felvételei)

Sajátos hangulata van ennek a helynek: régmúlt időket idéz fel, olyan időket, amikor Szentgyörgy még multikulturális, virágzó település volt, s nem volt kiszolgáltatva a tömegturizmusnak. Vajon milyenek voltak a mindennapjaik ezeknek az embereknek, milyen értékrendszer szerint éltek, melyek voltak a prioritásaik?

Saját szemmel megtapasztal természetfilm

Nincs időm megválaszolni a kérdéseket, Billy megérkezik a szerkóval, a villanyvezetékek mentén haladunk északi irányba, keressük a horgászhelyet. Egy elhagyatott, rozsdás, utoljára ki tudja mikor használt pontonra állunk ki; a töltésről a vízbe belépve jutunk el hozzá. Sikló, kígyó, béka szerencsére nincs, legalábbis egyet sem látok. Indul a motorcsónakok által eléggé gyakran megzavart horgászás. Billy nem aggódik, szerinte a vízi élőlények alkalmazkodtak a helyzethez, nem riadnak el a zajtól. Egyébként is rengeteg hal van a vízben, mondja, majd lendít egyet a horgászboton, s a kukac máris a víz alá kerül. Hosszú percekig semmi sem akad a horogra. Taktikát vált, beetetéssel próbálkozik. Másodperceken belül megvan az eredmény: kirántja az első vörösszárnyú keszeget. Elégedett. Sári hatalmas meglepetéssel bámulja, ahogyan a „földből” ficánkoló élőlények bukkannak elő. Topog, fújtat, nyalja a szája szélét, értetlenül áll az egész helyzet előtt. Amikor a ficánkoló hal eléje kerül, nem is tudja, mit kezdjen vele: csak szagolja és csodálkozik a mozdulatain.

Szép számban fogtunk halat: este Billy irdalta, majd paprikásan kukoricabundában megsütötte. Mennyei falatok!

Ceauşescu kísértete szélerőmű formájában

A tengerpartot sem hagytuk ki: nagyméretű tócsákkal teli útvonalon megyünk ki a hullámokhoz. A távolban egy furcsa struktúrát látni, állítólag a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu által felkért (felszólított) tudósok hatalmas szélerőművet kívántak itt létrehozni. Sok ilyen elhagyatott ipari létesítmény található a Duna-deltában. Emlékszem, a kilencvenes években a holland újságírókkal felkerestük azt a helyet is, ahová a diktátor üveggyárat akart létesíteni. Caraorman községben ugyanis Ceauşescu ipari kolosszust tervezett, azt gondolta, a finom homokból nyerhető anyagokból minőségi üveget lehet majd gyártani. Hogy ne tegyünk említést az erőltetett, külterjes mezőgazdasági tervekre…

Focimeccs közben sokat sikerült beszélni a helybéliekkel az általuk kedvelt kocsmában

A természeti csoda, ez a valóságos földi paradicsom több más ipari beavatkozást szenvedett el a kommunizmus alatt. Ez természetvédelmi szempontból mindenképpen kifogásolható, ám a helybéliek és a turisták soknak ma is hasznát veszik. A helybéliek szerint amennyiben nem létesítenek csatornákat, és nem mélyítik őket, nem építik meg a töltéseket, nem vezetik be a villanyáramot, a delta lakói ma is éreznék ezeknek a modernizációs projekteknek a hiányát. Visszatérő motívum: szerencsére Ceauşescu felépített ezt-azt, egyébként azóta sem lennének meg…

Kevesen vannak a tengerparton, napfürdőzünk. Kőhajításnyira van az a hely, ahol a Duna-delta befolyik a Fekete-tengerbe, elgyalogolunk odáig. Izgalmas átérezni a két természeti kolosszus találkozása által kibocsátott energiát. A „haragos”, zavaros, barna színű delta vize találkozik a „békés” kék színű tengerrel: mágikus pillanat. Több pelikánt, kormoránt is látunk.

Természetfilm élőben

Egy másik délutánon ismét horgászat van műsoron: ezúttal a barátomnak hosszas próbálkozás után sem sikerült kihúznia a vízből egy süllőt vagy sügért.

Míg Billy horgászik (vagy próbálkozik), egy siklóra leszek figyelmes, amely a testéhez képest méretes halat fogott. Kihozza a zsákmányt a partra, kínosan ügyel arra, hogy a hal ne kerüljön a víz alá, kimulasztja, majd elkezdődik az a folyamat, amelyet eddig csak a televíziós programokban láttam: nyelőcsöve hatalmasra tágul, s körülbelül egy óra alatt lenyeli az áldozatát. A természet valóságos csodája…

A partra hozta, kimulasztotta, majd egy óra leforgása alatt lenyelte...

Mihelyt a sikló befejezte a gigantikus falatozást, kajakozók jelennek meg: egy helyi cég szolgáltatását veszik igénybe. Irigyelem őket, valójában ez a legmegfelelőbb módja a Duna-delta, az állat- és növényvilág felfedezésének. Hallom, amint az idegenvezető magyaráz: a Duna-delta az üledékes kőzetek felhalmozódása folyamán jött létre. Tudatja, hogy a Duna évente körülbelül 70 millió tonna hordalékot szállít ide, amely ezt a hatalmas kiterjedésű és lapos terültet kialakította.

A temetőben nincs ellenségeskedés

Kajakozásra sajnos nem kerül sor, ám motorcsónakozásra igen: Sulinára megyünk. Útközben egy-két szűk csatornát tekintünk meg, majd egy órányi vízi utazást követően kikötünk a városban. Az első állomás a kozmopolita temető. A városban található egyik tájékoztató tábláról megtudom, hogy a két világháború között Sulinán körülbelül kétezren laktak, 80 százalékuk görög nemzetiségű volt. Jelenleg ez az arány a románokat illeti meg.

Multikulturalitás a szulinai temetőben

Gyalogszerrel indulunk a temetőhöz. Nagy a zaj, sok a gépkocsi, teljesen más a hangulata a városnak, mint a föld- és homokutakkal rendelkező községnek, Szentgyörgynek.

Útközben elszomorodunk egyes épületek állagán, s örvendünk a néhány ízlésesen restaurált láttán. Érzésem, hogy a város továbbra is keresi helyét és az identitását: az etnikai arány az elkövetkező évszázadokra eldöntve látszik ugyan, a kulturális örökség súlya és jelentősége viszont a jövőre nézve is kötelező érvényű felelősséggel jár a helybéliek számára. Egyikük, akivel egy bisztróban társalgok, inkább a halászatnak a gazdasági vonatkozásait tartja fontosnak megemlíteni. Bár az építkezésben dolgozik, rendkívüli módon aggódik amiatt, hogy – állítólag – teljesen beszüntetik a horgászatot a deltában. „Képtelenség ezt megcsinálni! Hatalmas méreteket ölt majd a munkanélküliség. Mi lesz velünk? Bezzeg ők rengeteg törvénytelenséget követnek el, akkor horgásznak és azt halásznak ki, amit akarnak. A pórnép csak szenved” – ömlik belőle a panasz és az elégedetlenség.

Nyugodt, csendes a szentgyörgyi tengerpart, alig vannak turisták

Megnyugtatom, hogy minden bizonnyal csupán az ipari halászat korlátozásáról lehet szó, de azt állítja, ez nem így van. Az sem tetszik neki, hogy bezzeg az Európai Unió által bevezetett szabályozások alól mentesülő ukránok rengeteg halat kifognak, a Chilia-ágon már alig van valami a vízben. „Szemét az igen, az van, azt is belehányják a folyóba, és természetesen aztán minden nálunk köt ki” – mondja. Sajnálatát fejezi ki, hogy a helyhatóság és a megyei illetékesek nem aknázzák ki a turisztikai látványosságokat – például a régi világítótorony és a temető –, ezek meglátogatására alig érkeznek „kintről”.

Továbbállunk, kíváncsiak vagyunk a halászból lett hőszigetelő-ablakszerelő által is említett kozmopolita temetőre. Odaérve előbb a zsidók, majd a törökök és a görögök számára fenntartott részt vesszük szemügyre. Itt legalább békében vannak egymás mellett a nemzetközi, geopolitikai szinten egymást ellenségeiként megjelenő nemzetiségek. Vannak átfedések is: az egyik kopott, héber felirattal rendelkező sírkő alsó részére román nyelvű szöveg is került: Aci repausează Iancu Marcu, mort cu holera la 1893 august 6, în etate de 20 ani.

A temetőről ötlik fel bennem: milyen élet lehetett itt néhány évtizeddel, évszázaddal ezelőtt?

A mostanival a parton szembesülünk: bárok, bisztrók, kávézók. Csak románok és néhány székelyföldi turista. A part meglepően tiszta, ám a turisták sokkal többen vannak, mint Szentgyörgyön. Szerencsére nem bömböl a zene, sehol sincs belső meghajtású motoros vízi jármű. „Tudományosan” napozok: fél óra elöl, ugyanannyi hátul, 15-15 perc oldalt. Ennek ellenére a vállam leég, este csak bőségesen rákent kenőccsel tudok elaludni...

Fő a biztonság

A Szentgyörgyre való hazatérés után Billyvel egy különleges helyen elrejtett geoládát próbálunk megtalálni: a tengerpart közelében felépített bunkerek és légvédelmi betonstruktúráknál elrejtett „kincset”. Sajnos mocsarassá, vizenyőssé vált a környék, csak az egyik bunkerig sikerül eljutnunk. Igen, bunker. Állítólag a második világháború idején építették őket védelmi meggondolásból, ma teljesen elhagyatva állnak, a lovak és a tehenek találnak itt menedéket a hőség ellen.

Tudatosul bennem az, amit a tudósok és kutatók állítanak: a Galápagos-szigetek és a nagy ausztrál korallzátony után a Duna-delta a világ harmadik legjelentősebb ökoszisztémája, az oroszországi Volga után Európa második legnagyobb kiterjedésű deltatorkolata.

Alig van már hal...

Az egyhetes ott tartózkodás ráébresztett arra, hogy többnyire turisták voltunk és nem utazók: utóbbi hajóval teszi meg az utat Tulcea és Szentgyörgy között, akárcsak a barátnőm és én annak idején 2018-ban. Élvezi a tájat, mereng, szóba elegyedik a személyzettel, ismerkedik, tájékozódik. A helyszínen sátorozik, minimális mennyiségű hulladékot hagy maga után, a legnagyobb összhangban próbál élni a természettel. A tengerpartra gyalog megy ki, nem veszi igénybe a traktor vagy terepjáró által vontatott úgynevezett „trocarici”-ot, amolyan vidámparki tömegszállító eszközt. Ugyanakkor nem a vendéglőkben étkezik, hanem a helyiek vagy a saját maga által főzött halételeket fogyasztja, sörözni is a helyiek által kedvelt kocsmába megy. Nem motorcsónakkal, hanem evezőssel járja be a rejtett csatornákat, amelyek csendjét és nyugalmát így nem zavarják meg a hangos robbanómotorok. Értékes természet-közeliség…

Nyugalom, csend, lélekbalzsam...


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás