Lejártak a Com’ON Kolozsvár programjai

Lejártak a Com’ON Kolozsvár programjai
Végéhez ért a Com’ON Kolozsvár ’20-as kiadása: könyves házikók az Armătura Parkban, jóga és festés a Szamos parton, valamint zoomos műhelyek és táborok.

Jógázás a szabadban, festés és zsonglőrködés, egy telefonos fotó-workshop során tett felfedezőút a Fellegváron, egyetemisták által tartott online pályaválasztási tanácsadás diákoknak, zoomos virtuális táborok és könyves házikók az Armătura Parkban – csak néhány a kolozsvári lakosok által megszavazott és a fiatalok révén megvalósított 46 kezdeményezés közül, amelyek szeptember 23. és november 15. között kerültek sorra, a Com’ON Kolozsvár ’20 részvételi költségvetési program keretében.

A Com’ON Kolozsvár keretén belül Kolozsvár parkjaiban fiatalok adtak útmutatást az időseknek a telefonos alkalmazások használatára vonatkozóan, egy másik kezdeményezés keretében pedig aerobik bemutatókra került sor az éppen arra járók számára. Az ifjúsági részvételi költségvetési folyamat alatt szabadtéri filmvetítésekre, mászófal-versenyekre vagy az elektromos készülékek szelektív gyűjtésére is sor került. A kolozsvári fiatalok ismét újrafestették egy iskola falát, ezúttal a Kozmutza Flora Hallássérültek Speciális Iskolája volt soron.

Tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre a fiatalok egy része kezdettől fogva online térben tervezte megvalósítani kezdeményezéseit, de olyan csapatok is voltak, amelyek sikeresen újragondolták javaslataikat és az online térbe adaptálták. Az online térben is sokszínű tevékenységekkel találkozhattunk: egyesek filozófiai műhelymunkákat szerveztek gyerekeknek, mások mentálhigiénés platformot hoztak létre, amelyek olyan kérdések kapcsán nyújtanak segítséget fiataloknak, mint például az online zaklatás vagy egészséges kapcsolatok. Online koncertre is sor került ebben az időszakban.

A megvalósítás folyamán a kolozsváriak véradásban, különféle online műhelymunkákon - a serdülőkor kihívásairól, a könyvkötésen át, viták és nyilvános beszéd versenyeken keresztül egészen a kreatív tanfolyamok és a rajzolás alapjáig - is részt vehettek.

A Com’ON Kolozsvár ‘20 keretén belül megvalósult összes kezdeményezés elsődleges célja volt egy jobb és egészségesebb fizikai és mentális élet kialakítása a közösségben, valamint a jólét és a kiteljesedés megteremtése a jelenlegi körülmények között is, ahogyan ezt az idei mottó is hangsúlyozta: „Let’s do well together!” – „Legyünk jól együtt!”

128 fiatalból álló 28 csapat 46 kezdeményezése részesült anyagi támogatásban, kezdeményezésenként legtöbb 3500 lej értékben.

(Fotó: KOMITI Mmedia)