Lakossági ötletbörze: kitiltanák a járműforgalmat a Farkas utcából

Guttmann Szabolcs a történelmi hangulat megőrzését hangsúlyozta

Lakossági ötletbörze: kitiltanák  a járműforgalmat a Farkas utcából
Az emblematikusnak számító Farkas utca jövője került górcső alá a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által létrehozott Lakossági Innovációs- és Ötletközpont második nyilvános fórumán a sétatéri Kaszinóban kedden este. Szakemberek, politikusok és maguk a lakosok is kifejthették véleményüket a Farkas utca „felélesztésére” vonatkozóan, de kevés olyan ötlet merült fel, amely igazi vitát válthatott volna ki. Ovidiu Cimpean a városháza fejlesztési igazgatója moderálta a találkozót, a bevezetőt pedig Şerban Tigănaş a Romániai Építész Kamara elnöke tartotta, aki felvázolta az utcával kapcsolatos elképzeléseit. Szerinte a régóta közszájon forgó szóbeszéd, hogy sétálóutcává alakítsák a műemlékekben bővelkedő utcát, nem indokolt, mert azzal élettelenné válhat Kolozsvár egyik legszebb városrésze. A hozzászólók többsége azonban ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg, viszont a járműforgalom kitiltását többen is javasolták.

Oláh Emese alpolgármester a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ő a sétálóutcává alakítást támogatja, de alaposan meg kell gondolni, milyen megoldást találnak a parkolásra és a körzetben működő intézmények védelmére. Horváth Anna városi tanácsos édesanyaként is támogatja a sétálóutca kialakítását, mert négy iskola és egy óvoda gyermekeinek biztonságáról van szó, amit csak a járművek kitiltásával lehet megteremteni. Szintén    régebbi elképzelés egy sokférő­helyes mélygarázs megépítése, amelynek megvalósítása már folyamatban van a Házsongárdi temető bejáratánál. Az alpolgármester ugyanakkor javasolta, hogy a járművek kitiltásával helyezzék vissza eredeti helyére – az Egyetem utca és a Farkas utca találkozásának közelébe – a kommunista rendszerben a Szentpéteri templom háta mögé száműzött Mária-szobor fogadalmi oszlopot.  Rácz Levente-Zsolt városi tanácsos a Teleki-palota restaurálására hívta fel a figyelmet, mert a műemlék épület állaga mostanra nagyon leromlott. 

Visszahelyeznék eredeti helyére a Szentpéteri templom háta mögé száműzött Mária-szobor fogadalmi oszlopot

Dan Tarcea alpolgármester szerint a járműforgalmi káoszt a terelőutak és a parkolóházak megépítésével lehetne kiküszöbölni, illetve követni kell az északi államok példáját, ahol a belvárosokban csak elektromos járművek forgalmát engedélyezik. Rámutatott: országos viszonylatban Kolozsvár irigylésre méltó helyzetben van a közszállítás terén: a CTP járműparkjának fele új.

Guttmann Szabolcs, az Országos Építész Kamara Erdélyi Fiókjának elnöke a Farkas utca történelmi hangulatának megőrzését hangsúlyozta. Úgy vélte, jobban érvényesíteni kellene az utca közelében húzódó középkori várfalmaradványt, tanulmányt kell készíteni a jelenlegi járműforgalomról, és már folyamatban van az Állami Levéltár Vasutasparkba való átköltöztetési eljárása, miután az épületet a belügyminisztérium a helyi önkormányzatnak fogja átadni. Maksay Ádám, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ügyvezető alelnöke és az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója, aki maga is a Farkas utcában született, az emlékezetében élő csendességet hozná vissza korlátozva az utcai fesztiválok időtartamát.

Más vélemények is elhangzottak. Akadt, aki a járművek részleges, bizonyos órákhoz  kötött kitiltását javasolta a Farkas utcából és a környező mellékutcákból. Mások szerint    Kolozsvár egyik legszebb utcájáról van szó, amelyet óvni kell attól, hogy néptelenné váljék. Volt, aki az utca kulturális és felekezeti jelentőségének kiemelését tartotta elsődlegesnek, és akadt, aki elektromos buszokkal különjáratokat működtetne a különben járműmentes Farkas utcába a város távolibb negyedeiben élő iskolások szállítására. Az is elhangzott, hogy meg kellene oldani a megfelelő esti megvilágítást és a növényzet felfrissítését, de akadt olyan is, aki a különböző történelmi üzenetű szobrok számának korlátozását javasolta.

A Lakossági Innovációs- és Ötletközpont beazonosítja és felhasználja a kolozsvári közösség erőforrásait a különböző közvitára bocsátott témákban. További tájékoztatásért, de javaslatok és ötletek továbbítása érdekében a imaginatiecivica@primariaclujnapoca.ro e-mail-címre várják a leveleket, de a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Facebook oldalán is kapcsolatba lehet lépni a központ munkatársaival.