Labdarúgó Eb-selejtezők: Ötven mérkőzés négy nap alatt
Vissza

Labdarúgó Eb-selejtezők: Ötven mérkőzés négy nap alatt

Pénteken és szombaton, illetve hétfőn és kedden összesen ötven labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést rendeznek szerte a kontinensen.

A harmadik és negyedik játéknapon négy csapat – a Nemzetek Ligája négyes döntőjében érdekelt Portugália, Svájc, Anglia és Hollandia – ezúttal nem lép pályára. Éppen az NL bronzmérkőzése és fináléja miatt nem rendeznek mérkőzést vasárnap a kvalifikációs sorozatban.

A kvartett hiánya ellenére több csoportban is lesznek olyan találkozók, amelyek jelentősen befolyásolhatják az első két Eb-részvételt érő pozíciót. Például az elmúlt világbajnokságról lemaradó, de ezúttal két mérkőzés után százszázalékos olaszok összecsapnak két legfőbb riválisukkal: szombaton a görögök vendégei lesznek, majd kedden a bosnyákokat fogadják.

Egy olyan meccsre is rendeznek, amelyen két százszázalékos csapat találkozik: szombaton a világbajnok franciákat a törökök fogadják. Szintén a csoport első és második helyén álló csapatok rangadója lesz hétfőn a spanyol–svéd és a lengyel–izraeli összecsapás.

Az Eb-selejtezők 3. és 4. játéknapjának programja:

A-csoport, pénteken: • Montenegró–Koszovó • Csehország–Bulgária. Hétfőn: • Csehország–Montenegró • Bulgária–Koszovó. A csoport állása: 1. Anglia 6 pont/2 mérkőzés, 2. Bulgária 2/2, 3. Koszovó 1/1 (1–1), 4. Montenegró 1/2 (2–6), 5. Csehország 0/1.B-csoport, pénteken: • Ukrajna–Szerbia • Litvánia–Luxemburg. Hétfőn: • Ukrajna–Luxemburg • Szerbia–Litvánia. Az állás: 1. Ukrajna 4 pont/2 mérkőzés, 2. Luxemburg 3/2, 3. Portugália 2/2, 4. Szerbia 1/1, 5. Litvánia 0/1.C-csoport, szombaton: • Észtország–Észak-Írország • Fehéroroszország–Németország. Kedden: • Németország–Észtország • Fehéroroszország–Észak-Írország. Az állás: 1. Észak-Írország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Hollandia 3/2 (6–3), 3. Németország 3/1 (3–2), 4. Észtország 0/1 (0–2), 5. Fehéroroszország 0/2 (1–6).D-csoport, pénteken: • Grúzia/Georgia–Gibraltár • Dánia–Írország. Hétfőn: • Írország–Gibraltár • Dánia–Grúzia/Georgia. Az állás: 1. Írország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Svájc 4/2, 3. Dánia 1/1, 4. Gibraltár 0/1 (0–1), 5. Grúzia/Georgia 0/2 (0–3).E-csoport, szombaton: • Horvátország–Wales • Azerbajdzsán–Magyarország (Baku, 19 óra, élőben az m4sport tévéadón). Kedden: • Azerbajdzsán–Szlovákia • Magyarország–Wales (budapesti Groupama Aréna, 21.45 óra, m4sport). Az állás:1.      Szlovákia   2       1       0       1       2–1   3

2.      Wales         1       1       0       0       1–0   3

3.      Horváto.     2       1       0       1       3–3   3

4.      Magyaro.    2       1       0       1       2–3   3

5.      Azerb.        1       0       0       1       1–2   0

F-csoport, pénteken: • Svédország–Málta • Norvégia–Románia (Oslo, 21.45 óra, Pro tv) • Feröer-szigetek–Spanyolország. Hétfőn: • Spanyolország–Svédország • Málta–Románia (Ta’Qali, 21.45 óra, Pro tv) • Feröer-szigetek–Norvégia. Az állás:

1.      Spanyolo.   2       2       0       0       4–1   6

2.      Svédo.        2       1       1       0       5–4   4

3.      Románia     2       1       0       1       5–3   3

4.      Málta          2       1       0       1       2–3   3

5.      Norvégia    2       0       1       1       4–5   1

6.      Feröer-sz.   2       0       0       2       2–6   0

G-csoport, pénteken: • Lettország–Izrael • Észak-Macedónia–Lengyelország • Ausztria–Szlovénia. Hétfőn: • Lengyelország–Izrael • Lettország–Szlovénia • Észak-Macedónia–Ausztria. Az állás: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Izrael 4 (5–3), 3. Észak-Macedónia 4 (4–2), 4. Szlovénia 2, 5. Ausztria 0 (2–5), 6. Lettország 0 (1–5).

H-csoport, szombaton: • Izland–Albánia • Moldovai Köztársaság–Andorra • Törökország–Franciaország. Kedden: • Izland–Törökország • Andorra–Franciaország • Albánia–Moldova. Az állás: 1. Franciaország 6 pont (8–1), 2. Törökország 6 (6–0), 3. Albánia 3 (3–2), 4. Izland 3 (2–4), 5. Andorra 0 (0–5), 6. Moldova 0 (1–8).

I-csoport, szombaton: • Oroszország–San Marino • Skócia–Ciprus • Belgium–Kazahsztán. Kedden: • Kazahsztán–San Marino • Oroszország–Ciprus • Belgium–Skócia. Az állás: 1. Belgium 6, 2. Ciprus 3 (5–2), 3. Oroszország 3 (5–3), 4. Kazahsztán 3 (3–4), 5. Skócia 3 (2–3), 6. San Marino 0.J-csoport, szombaton: • Finnország–Bosznia-Hercegovina • Örményország–Liechtenstein • Görögország–Olaszország. Kedden: • Liechtenstein–Finnország • Olaszország–Bosznia-Hercegovina • Görögország–Örményország. Az állás: 1. Olaszország 6 pont, 2. Görögország 4 (4–2), 3. Bosznia-Hercegovina 4 (4–3), 4. Finnország 3, 5. Örményország 0 (1–4), 6. Liechtenstein 0 (0–8).


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Prima Díjas a Téka és a Napsugár ...
Ciolacu: év végéig bizalmatlansági ...
Tribuna Graphic – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ