A Károli Gáspár Református Egyetemen oktató neves történész neve jól ismert a kolozsvári nagyközönség számára is, hiszen több évtizedes tudományos-ismeretterjesztő munkássága révén az erdélyi magyarság is nagyrészt az ő műsoraiból, így többek között a Rejtélyes XX. század című sorozatból ismerhette meg a múlt század sorsfordító eseményeit. Tibori Szabó Zoltán felvezető köszöntését követően Kun Miklós előadását egy személyes, családi történetével kezdte, amelyben felidézte a nagyenyedi származású nagyanyjának, Kun Béláné Gál Irén alakját, valamint nagynénjét, Hánikát, akiktől számos erdélyi és különösen kolozsvári emléket őrzött. Nagyon sok történetet hallott gyermekkorában a mesés kincses városról, ami szebbé és még érdekesebbé tette számára később az erdélyi kiruccanásait.
Több mint egyórás előadásában, Kun Miklós részletesen bemutatta Sztálin 1931 és 1953 közötti korszakát, különös tekintettel a második világháború terrorja és a Gulág-rendszer kiépülésére. A történész – aki mindvégig jól érzékelte a nagyközönség igényeit – nem részletezte az Oroszország-kutatás ma már különálló diszciplínává lett tudományágának bonyolult jellegét: egy-egy mondatában röviden megemlítette, hogy egy globális tudományágról van szó, amelyet amerikaiak, németek és magyarok együtt kutatnak. A Gulág-kutatás például 1990 után, amikor a volt szovjet levéltárak lassan megnyitották kapuikat, olyan méretűvé nőtt, hogy csak a legutóbbi nagy amerikai projekt eredményeképp egy hat kötetből álló monumentális sorozat jött létre a Gulág történetéről. Arról, amiről az átlagolvasó sokáig csak Szolzsenyicin műveiből olvashatott, ma már egy teljes tudom á n y á g a t igénylő kutatási irányzat lett, amely külföldön és magyar nyelvterületen egyaránt könyvtárakat tölt meg szakirodalmával. A magyar kormány például többéves projektet indított a Magyarországról elhurcolt Gulág-foglyok történetének felkutatására.
Kun Miklós előadásában kitért arra is, hogy a felélénkülő Oroszország-kutatás, Sztálin gaztetteinek újraértelmezése és még részletesebb, tüzetesebb kutatása rámutat arra, hogy a sztálini rendszer valójában nem más, mint a hitleri genocidium „humánusabb bőrbe bújtatva”. A történész hangsúlyozta, hogy nem óhajt számháborúba belemenni és a 20. század két legszörnyűbb diktátorát bármilyen módon is összehasonlítani, kiemelte, hogy az ukrán nagy éhínség, a holodomor ma már ugyanolyan mesterséges genocidiumként van számon tartva, mint a holokauszt. Kun Miklós felhívta a közönség figyelmét arra, hogy bár a sztálini szovjet rendszerben nem volt „elgázosítás” és tömeges népirtás s olyan nyílt és szisztematikus rendszerben megrendezve, a holodomor, az urániumbányák működtetése és az ún. „bűnös nációk” fogalmának bevezetése során gyakorlatilag ugyanazokat az elveket és módszereket alkalmazták, mint Hitler. Az urániumbányákban Sztálin az ország geológusainak legjavát feláldozta, akiket például arra kényszerített, hogy kézzel bányásszák ki a rendkívül káros és gyakorlatilag néhány hónapon belül halált okozó urániumot. Kun Miklós szovjet levéltári kutatásai nemcsak az eddig ismert szörnyűségek részleteit tárta fel, de Sztálin levelezését kutatva és az 1980-as években még élő idősebb sztálini kormánytagokkal készült interjúi alapján kiderítette, hogy ezeket a szisztematikus gaztetteket – urániumbányászás, politikai elit kivégzése, az ország határvidékén élő „bűnös nációk” elszállítása és (vagy) kivégzése – maga Sztálin személyesen vezényelte és írta alá, így lelkén nem közvetve, hanem közvetlenül több millió ember élete szárad. Kutatásaiból kiderítette, hogy Sztálin például maga rajzolta meg azoknak az atomfizikusoknak a majdani villa-alaprajzait, amit akkor kaptak volna, ha Hitler és az amerikaiak előtt fejlesztik ki az atombombát. De levéltári kutatásaiból arra is fény derült, hogy milyen mértékben irányította a román és magyar delegációk utazásait és szinte magánéletüket is. Előadásának utolsó fejezetében a román és magyar kapcsolatokról és a szovjetek hatásáról beszélt, valamint a Szovjetunió és a kelet-európai államok eddig ismeretlen viszonyrendszeréről, amelyet ismét csak a most elő- került levéltári források alapján sikerült felgöngyölíteni.
Az előadás ugyan csak aprócska szeletét mutatta be egy nagyon bonyolult és a laikusok számára nehezen érthető tudományterületnek, Kun Miklós lehengerlő előadásmódja jó összefoglalója volt az Oroszország-kutatás jelenlegi perspektíváinak és rámutatott arra, hogy még a jelenkorászoknak is van mit kutatni, tanulni és az olyan történelmi korszakok, amelyekről elsőre azt hinnénk, hogy már mindent megírtak, tudnak új és meglepő adatokkal szolgálni.
