Közlemény és felhívás
A konferencián olyan kutatók, muzeológusok, helytörténészek, emlékezetpolitikával, kegyeletápolással foglalkozó szakemberek vettek részt, akik a Kárpát-medence különféle régióiban sok éve, esetenként több évtizede kutatják és tárják fel az 1944. őszi tömeges elhurcolások különféle változatait, közlik a témát tárgyaló munkákat, valamint cselekvően részt vesznek a kegyeletápolásban.
A magyarvistai konferencián meghívott szaktörténészek, helytörténészek, civilszervezet-vezetők vettek részt. Magyarországról jelen voltak: Árvai András (Pécs), mérnök, az Osztrák Hadisírgondozó Hivatal magyarországi képviselője; Dragan Traian Constatin (Budapest), történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa; Erdélyi Györke Erzsébet (Taksony), helytörténész; Körösi Mihály (Mezőberény) történész; Matkovits-Kretz Eleonóra (Pécs), a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke; Márkus Beáta (Pécs), történész, egyetemi oktató; Nagy Péter (Budapest) történész; Vincze Gábor (Szeged), történész; W. Müller Judit (Pécs), történész, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa. Erdélyből: Benkő Levente (Magyarvista), történész, újságíró; Gál Mária (Csíkszentkirály), történész; Kállai Karolina (Szatmárnémeti), történész; Lönhárt Tamás (Kolozsvár), történész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója; Murádin János Kristóf (Kolozsvár), történész, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója; Nagy Mihály Zoltán (Nagyvárad), történész, levéltáros; Orosz Krisztofer Levente (Máramarossziget) történész, Papp Annamária (Kolozsvár), történész, újságíró; Takács Enikő (Székelykeresztúr), történész; Ungvári Barna András (Uzon), református lelkipásztor, helytörténész. Kárpátaljáról: Bimba Brigitta (Bátyú), történész; Dupka György (Ungvár), történész. Délvidékről: Csőke Márk (Kishegyes), történész.
A nemzetközi konferencián arról tanácskoztak, hogy Kárpát-medencei viszonylatban hol tart a kegyeletápolás és az emlékezetpolitika; mit tudunk a történtekről, hol tartunk a kutatással, az adatbázisok gyarapításával; hogyan hangoljuk össze intézményes formában közös múltunk kutatását határok nélkül?
A fontosabb kegyeleti helyeken, a történelmi egyházak (Kolozsváron a Házsongárdi temető evangélikus, Tordán és Nagyenyeden a református) sírkertjeiben koszorúzással egybekötött megemlékezések zajlottak a történelmi egyházak lelkipásztorainak közreműködésével.
A magyarvistai Kalotavárban A kegyelet kezdetei Erdélyben címmel a barcaföldvári (Brassó m.) egykori fogolytábort és az emlékállítás kezdeteit, valamint a „málenkij robot” Kárpát-medencei történéseit és a szovjet lágereket bemutató kiállítás nyílt, a résztvevők és az érdeklődő közönség megtekintette a szintén a barcaföldvári poklot megjárt székelyföldi túlélőkkel 2001–2002-ben Sepsiszentgyörgyön készült Megbocsátás című filmet.
A nemzetközi konferencia résztvevői a történteket felülnézetből vizsgáló előadásokon, ezeket követően pedig interaktív műhelybeszélgetéseken vettek részt, továbbá a Kárpát-medencei kutatási tapasztalatokat, megvalósításokat, terveket vitatták meg.
A rendezvényt megtisztelte Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Felházi Zoltán Magyarvista református lelkipásztora. A kegyhelyeken imát mondott Fejér Olivér kolozsvári lutheránus evangélikus, Józsa Lajos István tordai unitárius, Tóth Tibor László nagyenyedi református lelkipásztor. A hagyományápoló falu- és városnézésben házigazda volt Péntek László körösfői református gondnok, Csécs Márton torockói unitárius, valamint Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkipásztor.
A konferencia zárónapján az összegzések, jövőtervezések kapcsán a következő javaslatok hangzottak el.
1. A fórumon egybehangzóan megállapították, hogy a köztudatban még mindig nagyon keveset tudnak és beszélnek a „málenkij robotról”, illetve annak szörnyűségeiről, mint ahogy összességében a második világháború utáni fogolysorsról is. Fontosnak tartják, hogy a „málenkíj robotra” és annak áldozataira való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Nemzetünk történetének tragikus fejezete ez. A leszármazottaknak, a történészeknek és a közélet szereplőinek is tenniük kell azért, hogy a magyar és német nemzettel szemben is elkövetett szörnyű gaztettekről el ne feledkezzünk, és azokat az igazság fényében másokkal is megismertessük.
2. A fórum résztvevői kiemelten fontosnak tartják a témával kapcsolatos helytörténeti kutatások, feltárások és összegzések folytatását, valamint a fiatalok bevonását és ösztönzését a kutatás megkezdésére/folytatására az egész Kárpát-medencére kiterjedően.
3. A fórum javasolja a konferenciát lebonyolító Historikus Egyesület vezetőinek, hogy tegyenek lépéseket – a kárpátaljai Szolyvai Emlékpark mintájára – az erdélyi szintű Barcaföldvári Emlékparkbizottság megszervezésére a történelmi egyházak, az emlékezetpolitikával foglalkozó civilszervezetek, kutatóműhelyek képviselőinek, valamint a Gulág- és Gupvikutató történészek bevonásával.
4. Támogatják a konferenciát lebonyolító Historikus Egyesület vezetőinek javaslatát, hogy az általa létrehozott honlapot fejlesztve kezdjék el az erdélyi településekről elhurcolt, megtorlásban részesült személyek adatbázisának összeállítását, és az eddig megjelent kiadványokkal, dokumentációkkal stb. együtt annak feltöltését a világhálós felületre.
5. Tudomásul vették a Historikus Egyesület kezdeményezését, vizsgálja meg, hogy saját hatáskörén belül és az együttműködő partnerszervezetekkel, intézményekkel összhangban milyen intézkedéseket hozhat (pályázatírás, adománygyűjtés stb.) a fórumon elhangzott javaslatok megvalósítására és a nemzetközi emlékkonferencia anyagait tartalmazó gyűjtemény kiadására.
6. Felhívással fordulnak az erdélyi történelmi egyházak, önkormányzatok, magyar pártok, szervezetek képviselőihez, a polgárokhoz, hogy nyilvánítsák október 12-ét Az elhurcolás, megtorlás erdélyi emléknapjává, mivel ezen a napon kezdődött el Kolozsváron az 1944. őszi, októberi-novemberi erdélyi tömeges internálások és elhurcolások sorozata a szovjet lágerek felé, a helyi megtorlás. Ennek alkalmából hirdessék meg az emlékezéseket, koszorúzásokat, zarándokutak helyi megszervezését, valamint évente a „málenkij robot” különféle változataival foglalkozó kutatók központi fórumának a lebonyolítását.
7. A fórum résztvevői kéréssel fordulnak a Magyar Kormányhoz, hogy a teljes 2024. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszemunkások emlékévévé nyilvánítsa. Ezáltal a 2015. emlékévhez hasonlóan, pályázatok meghirdetésével számos értékes program, a témát tárgyaló kiadvány valósulna meg.
8. A konferencia résztvevői a Magyar Kormányt továbbá arra kérik, hogy fontolja meg a magyar és német emberek szovjet táborokba hurcolásának 80. évfordulójára készülve egy önálló GULÁG-GUPVI Dokumentációs, Kutató- és Emlékközpont (GGDKE) felállítását Budapesten, mely nemzeti emlékkultúránk fontos műhelye lenne. Kapjon olyan nemzeti intézmény-státuszt, valamint a működéséhez szükséges évi költségvetési besorolást, mint a hasonló feladatokat ellátó, Budapesten, a Páva utcában székelő Holokauszt Emlékközpont. Az önálló GULÁG-GUPVI Dokumentációs, Kutató- és Emlékközpont (GGDKE) szükségességét indokolja, hogy a második világháború alatt és utána a történelmi Magyarország területéről több mint egymillió embert hurcoltak el kényszermunkára. Kétharmaduk katonaként, egyharmaduk viszont – magyar vagy német származása miatt – ártatlan civilként raboskodott hosszú éveket a Szovjetunióban. Rajtuk kívül még – a kommunista diktatúra vérbírái – több tízezer embert politikai koncepciós perekben ítéltek el, és hurcoltak a GULÁG börtöneibe, lágereibe. A szovjet fogságba vetettek több mint egyharmada meghalt az embertelen körülmények következtében. A kommunista érában beszélni sem volt szabad ezekről az áldozatokról. Sajnos, a téma kiemelt jelentőségéhez képest jelenleg sincs olyan kutatóintézet, amely a „malenkij robotnak” nevezett kényszermunkaprogram történetét átfogóan, időbeli és földrajzi komplexitással vizsgálná.
9. A magyar és német áldozatok leszármazottjainak egybehangzó véleménye szerint nemzeti ügynek tekintjük a közös tragédia feldolgozását. A közös megemlékezések erősítenék a magyarországi és a határon túli magyarság összetartozás-tudatát. Ugyanakkor a Gulág- és Gupvi-téma kutatása erősítené a szakmai kapcsolatokat a magyarországi, németországi, ausztriai, romániai, szlovákiai, szerbiai, ukrajnai és más országbeli hasonló kutatókkal, intézményekkel, levéltárakkal. Meggyőződésünk, hogy az önálló GULÁG-GUPVI Dokumentációs, Kutató- és Emlékközpont (GGDKE) egybe tudná fogni a Kárpát-medencei, ezen belül a határon túli magyar és német kutatókat is. Az új intézmény szerepköre lenne: emlékhely (kiállítótér), könyv- és dokumentumtár (minden létező adathordozón), adatállomány, kutató- és oktatóhely működtetése, kegyeleti utak szervezése. Mindezt a GULÁG-GUPVI Dokumentációs Kutató- és Emlékközpont Tudományos és Kutatási Programja tartalmazza.
A leírtak tudatában a fórum résztvevői a Magyar Kormányhoz benyújtott Előterjesztést teljes mértékben támogatják, és remélik, hogy a kérés meghallgatásra talál.
A GGDKE létrehozását kezdeményező bizottság tagjai elismert kutatók, a nemzeti emlékezet és kegyelet ápolói.
Magyarvista, 2022. október 15.
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének, a Historikus Egyesületnek, valamint a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának a magyarvistai konferencián résztvevő tagjai
Kapcsolat: Benkő Levente
Asociația Historikus Egyesület, elnök
office@historikus.ro
