Külhoni magyarokkal foglalkozó honlap indult

Külhoni magyarokkal foglalkozó honlap indult
Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a magyar kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős magyar miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen.

A www.kulhonimagyarok.hu honlapot három részre lehet osztani: hírportálként küldetése a tájékoztatás, hogy egy helyen elérhetők legyenek a külhoni magyarságot érintő hírek. Elérhetők a nemzetpolitikai programok, pályázatok is, köztük a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Petőfi Sándor-, valamint a Mikes Kelemen- és a Julianus-programok. A honlapról egy kattintással el lehet jutni a Határtalanul! program új, folyamatosan frissülő honlapjára is.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy 2010 óta a Határtalanul! program keretében 300 ezer anyaországi magyar diák jutott el külhoni magyar területekre, számuk csak ebben a tanévben eléri a 100 ezret.

A miniszterelnök-helyettes beszámolt egy nemzetismereti középiskolai vetélkedő tervéről is, amelynek meghirdetése őszre várható az új honlapon.

Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórában működő magyar iskolákat, amelyek interaktív térképen tekinthetők meg a honlapon.

A kormányfő helyettese az MTI kérdésére elmondta: a távolabbi tervek között szerepel valamennyi tárca külhoni magyarságot érintő programjának egy helyen való bemutatása.

A felület másik részét alkotja egyfajta tudástár, ahol az aktuális jogszabályok, stratégiák, különböző kiadványok érhetők el.

Megtalálható a testvértelepülési program, amelynek bővülését interaktív térképen követhetik az érdeklődők.

A honlap harmadik, és egyben legfontosabb része a személyes történetek bemutatása, a Kárpát-medence arcai és a magyarok a diaszpórában rovatokban kisfilmekből, interjúkból lehet megismerni külhoni magyar fiatalokat, családokat, vállalkozókat. Első körben ötven ilyen történetet töltöttek fel, de ezek száma bővülni fog - jelezte Semjén Zsolt.

Célként jelölte meg, hogy kapcsolatot teremtsenek a külhoni magyarok között, élettel töltsék meg azokat a jogi kereteket, amelyeket létrehoztak, még inkább "hajszálerekkel hálózzák be" a Kárpát-medencét és az egész világot.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az új honlap keddtől elérhető. Rövidesen egy angol változat is elkészül - jelezte az államtitkár.

Hozzátette: felhívással fordulnak az új honlapon a külhoni magyar egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, akiktől a külhoni magyarságot bemutató személyes történeteket várnak. A legjobb munkák beküldői részt vehetnek november végén a nemzetpolitikai államtitkárság szakmai hétvégéjén Egerben. A pályázatokat október 30-ig várják. Nem csak egyetemisták, hanem bárki küldhet történetet a nemzetpolitika@me.gov.hu címre.

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Az orosz biztonsági szolgálat 11 embert vett őrizetbe a támadással kapcsolatban, közülük négyen a gyanú szerint személyesen vettek részt a lövöldözésben. 115-re emelkedett a moszkvai koncertteremben, a Crocus City Hallban péntek este történt fegyveres támadás halottainak száma. Az összesítések folyamatos emelkedést mutatnak, így a hatóságok attól tartanak, hogy nem végleges a szám. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között több gyermek is van.
Külpol