Kreatív fiatalokat ösztönzött vállalkozásra a K Plusz program

Nyolcadik születésnap Fiatalok a fiatalokért programmal, Mentorkalauzzal

Kreatív fiatalokat ösztönzött  vállalkozásra a K Plusz program
Kétségtelen, hogy nyolc évvel ezelőtt mérföldkövet jelentett a PONT Csoport által beindított K Plusz tehetséggondozási keretprogram, amelynek részeként az elsősorban magyarországi pályázati forrásokból megvalósuló, kolozsvári fiataloknak szervezett vállalkozásalapítással, tehetséggondozással, személyiségfejlesztéssel, munkaerőpiaci elhelyezkedéssel kapcsolatos rendezvények, előadások, versenyek, események sorozatát szervezték. Kedden a nyolcadik születésnapot ünneplő kolozsvári magyar ifjúsági mozgalom alapítói és működtetői több rendezvényt is szerveztek a sétatéri Kaszinóban, amelynek fő témája az volt, mit lehet egy (jó) üzleti ötletből kihozni saját mentorral és tanácsadóval két hónap leforgása alatt. A szülinapi rendezvényen többek között sikeres kolozsvári vállalkozók, az ifjúsági vállalkozói mentorprogram vezetői tartottak előadást, illetve bemutatkoztak az F2F – Fiatalok a fiatalokért mentorprogram döntős csapatai.

A K Plusz keretprogram, a Kreatív Kolozsvár program és az ezekkel összefüggő vagy ezekből eredő különböző projektek mérföldkövet jelentettek az Erdély fővárosában élő, tevékenykedő és üzleti vállalkozást tervező magyar fiatalok számára. Farkas András, a programokat megvalósító PONT Csoport egyik alapítója és stratégiai tanácsadója, valamint csapata a vállalkozói és az alkotói, illetve a kreatív üzleti ötletek fejlesztésére vonatkozó projektek támogatására szakosodott. A tinédzserek és huszonévesek készségfejlesztése és a tehetséggondozás mellett a PONT Csoport csapatának elsődleges célcsoportját a Kolozsváron és vonzáskörzetében élő és a kreatív iparágak iránt érdeklődő, potenciális vállalkozó magyar fiatalok képezik.

Bizalmatlan, bátortalan fiatalok

Lévén, hogy az évek során a csapat tagjai azt tapasztalták, hogy amikor valamely területen vállalkozás beindításáról van szó, a fiatalok kerülik a kockázatot, önbizalomhiánnyal küszködnek, sőt jövőjüket kilátástalannak látják, és valósággal félnek a romániai közigazgatási és vállalkozási bürokráciától. Ennél többről is szó van, állapították meg: bizalmatlanok a román állami intézményekkel és a gazdaság működésével szemben.

Továbbá megállapították azt, hogy a statisztikai adatok és felmérések szerint Romániában nagyon alacsony a vállalkozói kedv. Szerintük a romániai tanügyi rendszer nem ösztönzi a kreativitást, a kezdeményezőkész­séget, a fiatalok a biztosnak ítélt szakmák mellett teszik le a voksukat, gyakran lemondva azokról a pályákról és szakmákról, amelyekben készségeiket, tudásukat, tehetségüket legmegfelelőbb szinten kamatoztathatják.

Nincs pénz, információ és kapcsolati háló?

A PONT Csoport vezetőinek tapasztalata szerint még a vállalkozó szellemű fiatalokra (vannak jó ötleteik, illetve felmerül bennük a vállalkozás lehetősége) is jellemző, hogy olyan alapvető akadályokba ütköznek, amelyek meggátolják őket a vállalkozás beindításában. Az egyik ilyen az indulási tőke, az alapvető információ a támogatási lehetőségekről vagy az elérhető befektetőkről való tudás hiánya. További akadály, hogy a tinédzserek vagy a huszonévesek nem rendelkeznek a vállalkozás beindításához szükséges kapcsolati hálóval sem.

Ezért az évek során a PONT Csoport a K+ közösségi tér, a Kreatív Kolozsvár-estek, a műhelyfoglalkozások, az információnyújtás és az összekapcsolás, az előadások, mentorprogramok, a pitchek, a versenyek, a tehetséggondozó projektek által megpróbálták bővíteni a különböző területeken tevékenykedő kreatív, (üzleti) ötletekkel rendelkező fiatalok kapcsolati hálóját, erősíteni kapcsolatrendszerüket, megismertetni velük a kreatív iparági trendeket, fejleszteni gazdasági-társadalmi környezetismeretüket.

Ugyanakkor a programok és a projektek által fejleszteni próbálták a fiatalok vállalkozói képességét és készségét, jó példákat mutattak be nekik, segítették őket abban, hogy tőkét vonzzanak, és elősegítették a magyar fiatalok interakcióját a hazai többségi és a nemzetközi közösségekkel.

Születésnap Fiatalok a fiatalokért programmal

A születésnapi rendezvényen a PONT Csoport illetékesei arra a kérdésre keresték a választ, két hónap leforgása alatt mit lehet kihozni egy (jó) üzleti ötletből saját mentorral és tanácsadóval. A rendezvényen bemutatkoztak az F2F – Fiatalok a fiatalokért mentorprogram döntős csapatai, illetve Mentorkalauz címmel fórumot tartottak, amelyen a jelenlevők kérdéseket tettek fel és elbeszélgettek a csapatok mentoraival és üzleti felső vezetőkkel.

A programban személyre szabott mentorálásban és tanácsadásban részesülhettek a 18–35 éves fiatalok üzleti ötletük, kezdő vállalkozásuk vagy társadalmi kezdeményezésük fejlesztéséhez.

– Azért hoztuk létre a programot és a folyamatosan bővülő mentorhálózatot, hogy a tehetséges, vállalkozó kedvű fiatalokat összekapcsoljuk olyan szakemberekkel, tapasztalt felső vezetőkkel, akik segítenek megvalósítani üzleti ötleteiket, versenyképesebbé tenni vállalkozásukat – mondta Balázsi-Pál Ágnes, a Kreatív Kolozsvárt koordináló PONT Csoport ügyvezető igazgatója.

Farkas Andrástól, a PONT Csoport egyik alapítójától és stratégiai igazgatójától afelől érdeklődtünk, hogy mi a legnagyobb hozadéka a K Plusz tehetséggondozó keretprogram keretében nyolcadik éve zajló tevékenységeknek. – Elmondhatjuk, hogy érettebb és életképesebb a fiatal kreatív iparági és a vállalkozói szféra – foglalta össze lapunknak a lényeget a szakember.

A zsűri egyik tagját, Dezső Pétert, a Goodwill Consulting nemzetközi fejlesztési cég igazgatóját arról faggattuk, a pitchen részt vevő csapatok versenye során mire figyelt különösképpen. – A kötelező elbírálási kritériumok mellett mindig próbálunk arra is figyelni, hogy társadalmilag mennyire hasznos az adott vállalkozás, azaz mennyire hordoz hozzáadott értéket – nyilatkozta a vállalkozó.

Az est hátralévő részében a résztvevők jó hangulatban megünnepelték a K Plusz program születésnapját, és díjazták a mentorprogramban részt vevő csapatokat.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)