Közvitán a város idei költségvetés-tervezete

Másfélszer annyit költenének befektetésekre

Közvitán a város idei  költségvetés-tervezete
Az állami költségvetés késői elfogadása miatt késik a megye és a város költségvetésének jóváhagyása is, emiatt a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal csak március 21-én tette közzé honlapján az idei költségvetés-tervezetet, amelyre április 4-i várják a lakosok javaslatait. A városi tanácsosok majd csak ezt követően, valamikor áprilisban fogadhatják el a város (oly rég várt) idei büdzsét. 2017-hez képest ez legalább egyhónapos csúszást jelent, amikor március 21-én már rá is bólintottak a vonatkozóhatározat-tervezetre. Az idénre előirányzott 326 millió eurós pénzalapból 131 millió eurót, azaz 622,4 millió lejt fordítanak különféle beruházásokra, ami jóval nagyobb, mint a tavalyi közel 400 millió lejes vagy a 2017-es 443 millió lejes beruházási pénzalap. Ennek ellenére Dan Tarcea alpolgármester nehezményezi, hogy a fogyatékkal élők gondozóinak juttatását is helyi költségvetésből kell fedezniük, ami többletköltséget jelent tavalyhoz képest.

 

Az érdeklődők április 4-ig juttathatják el a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a város 2019-es költségvetésére vonatkozó észrevételeiket. A költségvetés-tervezet megtekinthető a primariaclujnapoca.ro honlapon. Áttekintve a tervezetet, könnyen feltűnhet, hogy idén is több, már az előző években elkezdett befektetésre is utal ki pénzt az önkormányzat.

A befektetésekre szánt több mint 600 millió lejből 340 millió lej a vissza nem térítendő támogatás. Közel 165 millió lejt szánnak az elmúlt években már elkezdett munkálatok folytatására; 132 millió lejt pedig teljesen új munkálatok elkezdésére. A beruházásokra szánt összeg többségét, 325 millió lejt javak és szolgáltatások megvásárlására fordítják.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal idén több mint 380 millió lejt fordít a közszállítás korszerűsítésére: 54,9 millió lejből folytatják az elmúlt években elkezdett beszerzéseket, 77,4 millió lejt költenének új munkálatokra; 248,1 millió lejt javak vásárlására. 

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal elrendelte a Porcelán híd korszerűsítési munkálatainak elkezdését, ami április 2-án várható. Emil Boc polgármester azt nyilatkozta, hogy az építővállalat képviselői megértették: a munka alatt nem zárhatják le a híd gyalogos-, csupán a járműforgalmát. Az egyévesre tervezett kivitelezés, áfástól 7,16 millió lejbe kerül. Jelenleg a híd annyira keskeny, hogy egyszerre csak egy gépkocsi haladhat át rajta, amit a rendőrség által kihelyezett ideiglenes közlekedési lámpa piros-zöl jelzésű váltakozása biztosít. A közlekedési dugók mindennaposak főleg a Május 1 tér felé igyekvő autók esetében. A tizenkét méter hosszú híd a felújítást követően 7,8 méter széles, kétsávos útburkolattal rendelkezik majd. A járműközlekedést mindkét irányba villanyrendőrök fogják biztosítani az Kisnádas/Nădăşel utca – Porcelán híd – Emek/Al. Sahia utca útvonalon.

Ami a városi infrastruktúra fejlesztését illeti, a Gyár utcai híd korszerűsítésére 11,9 millió lejt utalnak ki. A munkálatok első szakasza 2018 augusztusában kezdődött, és a híd infrastruktúrájának a megerősítésére vonatkozott. Az idén március elején elkezdett munkálatok során a híd felső részét korszerűsítik. A munkálatok befejezésének határideje ez év novembere. Az Irisz negyedi, az egykori porcelángyár melletti hídra 7,08 millió lejt szánnak. Hasonlóképpen a Monostor negyed végén lévő, N csomópontként ismert híd korszerűsítésére 7,4 millió lej jut. A munkálatok már február közepén elkezdődtek, és kilenc hónapot tartanak. A Kajántói/Oasului utcát a Lomb negyeddel összekötő útra 16,2 millió lejt költenének el, de ugyanebből a pénzből bővítenék ki a Kajántói/Oaşului utcai ivóvíz- és csatornahálózatot is. 

A korszerű jelzőlámpák felszerelésére 2,5 millió lejt terveznek kiutalni. A villanyárammal működő gépkocsik töltőállomásainak létrehozására 9,5 millió lejt irányoznak elő.  

A finanszírozott új munkálatok között van az egykori Tűzoltótorony és környékének korszerűsítése és a gyalogosövezet kibővítése a fentebbi városrészben, amire 10 millió lejt szánnak. A Magyar utcai buszsávra további 15 millió lejt költenének; míg a Jó napot/Bună Ziua utca kiszélesítésére 20 milliót lejt szánnak. A Garibaldi híd javítási munkálataira 3 millió lejt utalnak ki. A Szengyörgy/Béke tér és környéke korszerűsítésére és a gyalogos övezet bővítésére 16 millió lej jut. 

A közszállítási vállalat gépparkjának felújítására, pontosabban villamos vásárlásra 69 millió lejt, trolibuszvásárlásra 59,6 millió lejt, elektromos buszok vásárlására pedig 85 millió lejt szánnak. 
– Igaz, hogy a város 2019-es költségvetése nagyobb, mint a tavalyi, de nagyobbak lesznek a költségeink is, hiszen a fogyatékkal élők gondozóinak járó juttatásra szánt pénzalapot az önkormányzatoknak kell előteremteni. Eddig ezt az összeget 90 százalékban az országos és 10 százalékban a helyi költségvetésből fedezték. Ha az ország költségvetését hamarabb elfogadták volna, akkor a januári, februári és márciusi jövedelemadóból visszaosztott összeg is 8,7 millió euróval nagyobb lenne – mutatott rá plusz kiadásokra és költségvetési veszteségekre Dan Tarcea liberális alpolgármester.