Közös ima a pápával az emberiségért
Vissza

Közös ima a pápával az emberiségért

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa a Miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta az Úr imáját.

A pápa már néhány nappal azelőtt bejelentette, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új típusú koronavírus-járvány aggasztó terjedése miatt. Ferenc pápa kiemelte, irgalomért könyörög az emberiség számára, melyet a világjárvány kemény próbára tesz. A megjelölt szerda déli időpontban együtt imádkozhatott minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül.

A pápa azt is elmondta, az együttes imádság a betegekért és családjaikért szól, az őket segítő egészségügyi dolgozókért, a hatóságokért, a rendfenntartókért, az önkéntesekért és a közösségeket szolgálókért egyaránt szól. Miután Ferenc pápa elimádkozta latinul a Miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a Szent Péter-bazilika főoltáránál elmondta az Úrangyala imádságot mondta el.


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Újabb rekordot döntött a fertőzések ...
Elke Erb kapta a Büchner-díjat
Porcelánboltban

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Telesulis pedagógusokat díjaztak ...
  • Kolozsi Levendula Napok: a lényeg az ...
  • Összeomlott a Bay-kastély Ördögkúton
  • Ne vigy minket a kísértésbe!
  • Megvezetés