Közel hatvanezer védőmaszk a Kolozs megyei végzősöknek

Közel hatvanezer védőmaszk a Kolozs megyei végzősöknek
Az RMDSZ közreműködésével 1 millió sebészeti maszk érkezett Romániába, amelyet Erdély-szerte a végzős diákoknak és felkészítő tanáraiknak juttattak el. Az adományból Kolozs megye tanintézményeiben 59 ezer maszkot osztottak szét az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének tisztségviselői.

Megyeszerte 34 olyan iskolába juttattak el maszkokat, ahol magyar tagozatos nyolcadik, valamint 12-ik osztály működik. Ezzel az adománnyal több mint kétezer, magyar és román gyereknek, illetve oktatóiknak segít a szervezet abban, hogy a képességvizsgára, valamint az érettségire való felkészülés biztonságos körülmények között történjen.

„A második segélycsomag szétosztásán vagyunk túl. Első alkalommal a frontvonalban dolgozó családorvosoknak, valamint az idősotthonoknak juttatunk védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket. Köszönettel tartozunk a magyar kormánynak és a tajvani magánadományozónak, Frank Liu-nak. Az ő segítségükkel a végzős diákok és oktatóik biztonságos körülmények között vehetnek részt a vizsgafelkészítőkön és azt követően a záróvizsgákon” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.

Kolozs megyében a legtöbb egyhasználatos maszkot Kolozsváron osztották szét. A kincses város 13 iskolájába közel 30 ezer maszkot juttattak el, így több mint ezer Kolozsváron tanuló végzős diáknak a biztonságáról gondoskodott a megyei szervezet.

„A legjobb segítség mindig az, amelyik a leghamarabb érkezik. Ezt ismét megtapasztaltuk az elmúlt két napban a segélyszállítmány szétosztása során.  Nehéz időszak ez a végzősöknek, hiszen egyáltalán nem azt kapták az utolsó tanévben, amire számítottak. Ezért van szükség arra, hogy azt a kis időt, amit együtt töltenek a következő hetekben, biztonságban élhessék meg” – mondta Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Borítókép: Serar Szabolcs